A Deathwish elhozta a fiatal Touché Amorét: Frameworks – Smother

frameworks

Tracklist:

01. Fear Of Missing Out
02. Smother
03. Peculiar People
04. Purge
05. Song Of Myself
06. Tinnitus
07. Marathon
08. Interlude
09. Trite
10. Tangled
11. The New Narcissistic American Dream

Műfaj: dallamos hardcore, screamo, poszt-hardcore,

Támpont: Touché Amoré, Caravels, My Iron Lung, The Saddest Landscape, State Faults

Hossz: 35 perc

Megjelenés: 2016. július 8.

Kiadó: Deathwish

frameworks-saint-vitus-01

Ha Ross Robinsonról el lehet mondani, hogy a nu metal legnagyobb zenekar-felfedezője, akkor ugyanolyan hitelt érdemlően kijelenthető az is, hogy a Deathwish pedig az a kiadó, amely pontosan tudja, hogy hogyan kell belenyúlni a kortárs hardcore-bandák között a tutiba. Jacob Bannonék valahogy mindig eltalálják, hogy a súlyra és az érzelemre helyező csapatok közül kit érdemes szerződtetni, mely formációk képviselnek értéket, és itt lehet gondolni már egy sokat hallott, de hatásos stílusgyakorlat űzésére vagy némi előremutatásra is a kortárs zenekarok között.

Frameworks-ben pedig a magasztos felütés ellenére sincsen semmi kiemelkedően különleges, ellenben amit csinálnak, azt nagyon precízen és stílusosan csinálják. Már a kislemezek és a Loom dalain érezni lehetett, hogy egy nagy potenciállal rendelkező, a La DisputeTouché Amoré és társaik által vezetett Wave hangzásvilágára pozicionált zenekarról van szó. Ugyan a Wave kissé lecsengett, több bandája is már erősen megváltozott, pl. a Pianos Become the Teeth elment emót játszani, a La Dispute-ból eltűnt a korai feszesség, és szinte már-már spoken wordben kántálnak csak, de ettől még bőven van helye ennek a megszólalásnak 2016-ban is, csak legyen hozzá olyan tehetséges a zenekar, ami meg is tudja idézni. Most pedig itt a Frameworks, akik fiatalos hangkeresésük után beérve megírtak egy olyan lemezt, amely annyira jó, hogy az ember azt hinné, hogy mintha Jeremy Bolmék készítették volna ezeket a dalokat. Szinte már-már elmehetnénk odáig is, hogy a Frameworks az új, fiatal Touché Amoré, de ne szaladjunk ennyire előre, nézzük meg, milyen lélekdaráló lett a Smother.

Már az első daltól, a “Fear of Missing Out”-tól kezdve érzékelhetjük a fiúk dalszerzősének fő tényezőit: szenvedélyes sodrás, érdekesen kimunkált dallamos gitárívek (amik sokszor punkos felhangúak), változatos dinamika, a ritmusszekció fontos szerepköre, Luke Pate széles dimenziókat bejáró hangja és persze a három közrejátszó műfaj, a dallamos hardcore, a poszt-hardcore és a screamo sziklaszilárd egyensúlya, amihez olykor poszt-rock közjáték és hangulatfokozás is társul (lásd pl. a címadó “Smother” vagy az albumot lezáró poszt-rock és screamo találkozás „The New Narcissistic American Dream”). Maga a tálalás és a kiállás is nagyon hasonló a Touché Amoréhoz (fő támpont pl. “Peculiar People” vagy a “Tinnitus”). Csak az egész meg van bolygatva olyan gitárdallamokkal, textúrákkal és zajokkal, amikkel egy TA-lemez során nem találkozhatsz, tehát egy valamit leszögezhetünk: a Frameworks mer rizikót vállalni, ami a kortárs hardcore-bandák között egy olyan előnyt tud jelenteni, hogy szimplán több leszel az unalomig játszott sablonoktól. Ennek az elgondolásnak a csúcspontja a simán rádióba való “Purge”, amelyben kibontakoznak azok az atmoszférateremtő tónusok és indie-s felhangok, amik olyan hangulatot kölcsönöznek, mintha álmodnál. Félreértés ne essék: az a lemez korántsem „lágy”, szimplán jól közelíti meg azt a területet, amit a Touché Amoré, csak atmoszferikusabban.

13012853_1169758519725273_4573544588229237785_nA “Purge” szerepeltetése mellett a másik dal, ami növeli az anyag sokszínűségét, az a “Marathon”, a zenekar grunge-os gitártémákkal szenveleg, tényleg egészen fura, de nagyon működő ötlet egy hardcore-lemezen. Másrészt a Smother egy újabb korong, amely mellett el kell felejteni a sok bandánál tapasztalt lélektelen disszonanciát, amivel el akarják érni az agresszív megszólalást. A Frameworks inkább az érzelmek felhasításával érzi ugyanezt el, igen, akár az albumot uraló középtempóval is, nagyon egyszerűen. A hangszerszekcióban minden kimért, a rigmusok, a hektikus panelek egymás után pakolása, még a harmónia is, lásd „Tangled”, amit utolsónak írtak meg a lemezre, talán a dobtémák variálása jelent kivételt, nagyon változatos és a szenvelgéssel együtt „rívó” témákat kapunk, a lemez súlyának egyik forrása. A Smother féktelenül lélekromboló kiadvány, aminek a fő hajtóereje Luke Pate orgánuma, a srác tényleg olyan széles spektrumban szólal meg, hogy ”öröm hallgatni” a szenvedélyes frusztrációját, a haragját, vagy éppen a dühét, stílusába pedig bőven emel át áthallásokat a Wave nagyobb zenekaraitól is, és az is nyilvánvaló, hogy felnéz Bolm karakterére.

Összességében egy nagyon hangulatos, végig a figyelmet fenntartó, rizikót bátran vállaló, a repetitív jelzőt érdekes műfaji kikacsintásokkal levetkőző, az elejétől a végéig egy nagyon egyenletes minőséget hozó album lett a Smother. A dalok között erős a kohézió, gyengébb pillanatokkal pedig alig-alig találkozni, talán még egy nagyon húzós nóta felférhetett volna rá, de őszintén így is nagyon elégedettek lehetünk. A dallamos hardcore/screamo/poszt-hardcore szentháromság tengelyén ez eddig talán 2016 legjobb lemeze, bátran ajánljuk mindenkinek. Deathwish pedig újra belenyúlt egy nagyon tehetséges zenekarba, más hírek szerint az ég kék, a fű pedig zöld. Folytassa, Frameworks! 8/10