Rejtett alkönyvtárak: Kéményes Péter (Dreadwolf) terápiás lemezei

Mindenkinek megvannak a maga kedvencei. De mik azok, amikre nem számítanánk? Ezt a kérdést firtatjuk Rejtett alkönyvtárak rovatunkban, amiben rendszeresen a hazai zenei élet egy-egy ismerős alakját látjuk vendégül, hogy megossza velünk és veletek néhány olyan kedvenc előadóját, lemezét vagy éppen dalát, amelyek vagy igen távol állnak a személyéhez elsődlegesen társított műfajoktól, vagy éppenséggel pont ezekbe esnek, de amolyan rejtett gyöngyszemnek számítanak benne. Ezen a héten a Dreadwolf, a Bury What’s Left és még számtalan korábbi projekt kapcsán ismerős Kéményes Péter a vendégünk – aki ismeri őt vagy a zenekarait, valószínűleg tudja, hogy nála a zenélés az öntisztítás csatornája, ennek szellemében pedig most egy csokor olyan, kevésbé ismert metalközeli lemezt szedett nekünk össze, amelyek a saját anyagaihoz hasonlóan szintén a feloldozás célját szolgálják és teljesítik be. Át is adjuk neki a szót:

Számomra a zene leginkább terápiás eszköz. Hallgatása közben tudok valahogy túladni a napközben felgyülemlett stresszen. Valamint voltak olyan pontok az életemben, amikor egy-egy lelki problémát csak valamilyen zenekar albumával tudtam feldolgozni. Ezért is fontos számomra, hogy egy zenekar zenéje valamilyen érzést váltson ki belőlem. Legyen az fájdalom, gyűlölet, kétségbeesés, bármi, csak valami érzelem legyen, amibe bele lehet kapaszkodni, ami végig elkísér. Emiatt is lehet az, hogy szinte minden stílusba bele-belehallgatok a metálon belül, és ami megtetszik, aki ad valami plusz érzést hallgatás közben, azt akár hosszú évek múlva is újra elő tudom venni. Próbáltam most összeszedni pár olyan zenekart és lemezt, amire a fentiek igazak, és talán nem ismerik annyian, mint ahányan ismerhetnék.

Abraham – The Serpent, the Prophet and the Whore

Svájci zenekar. Nem tudom, hogy Lausanne környékén milyen problémákkal kell megküzdenie a lakosságnak, de úgy néz ki, hogy a szomszéd kertje se feltétlen mindig zöldebb. Jelen esetben sötét. Sötét, atmoszferikus és kicsit poszt-apokaliptikus. Ha eljön a világvége, én a lemez záródalára szeretném végignézni, ahogy porig ég Budapest és vele én is. Azoknak ajánlom, akik szeretik a sötét, mégis erőteljes, olykor viszont iszonyatosan lélekszaggató és fájdalmas zenéket, amiben itt-ott kicsit megbonyolítják a ritmikát.

Battle of Mice – A Day of Nights

Josh Graham és Julie Christmas “közös gyermeke”. A két zenész már a kezdetektől utálta egymást, és ez tökéletesen érződik a dalokon, a dalszövegeken és az énektémákon. Sajnos a gyűlölet megölte a zenekart, viszont egy sötét, atmoszferikus és fájdalmas albumot hagyott hátra a világnak. Poszt-metál zongorával és effektekkel megspékelve. Akik a Neurosis hangzásvilágát szeretnék más körítéssel is megízlelni, azoknak erősen ajánlott anyag. A lemez tökéletes társ esős őszi estékre, a Cave of Spleen című dalt pedig télen, hóesésben, az erdő mélyén egyedül hallgatva lehet a legjobban élvezni (legyél kvlt amennyire csak tudsz…)

Downthesun – Down the sun

Aki ismer, tudja, aki nem, az most majd jól megtudja, hogy én a metál zenét a nu metálon keresztül ismertem meg. Azt tudni kell, hogy amikor a műfaj megszületett, mint minden más műfaj, egyből kettészakadt. Egy populáris, rádiókba és zenetévékbe írt, valamint egy underground szinten megragadt műfajra. A Downthesun az utóbbit hivatott képviselni. Egy szebb világban, ahol mindenki depressziós és minden szürke, ott a nu metál címszó alatt ilyen zene megy, és dagadt, drogos, ronda emberek üvöltik és sírják el a fájdalmukat. Ez az, ami megalapozta és később a végét is jelentette a zenekarnak. Vigyázzatok a kristály metamfetaminnal, mert az nem játék.

Dodheimsgard – Supervillain Outcast

A nagy trve arcok mind köpik a Dodheimsgard ezen lemezét, én meg köpöm őket. Tökéletes az elejétől a végéig. Akkor ajánlott elővenni, amikor az embernek elege van a verse-refrén-verse-bridge-refrén-refrén felépítésű dalokból, és az se zavarja, ha a torzított gitárok erőteljesen meg vannak bolondítva elektronikával.

Crossbreed – Synthetic Division

2000-2001 környékén Amerikában valószínűleg a katonai és elmegyógyintézeti kísérletek során felhalmozódott felesleges LSD-t beleengedhették az ivóvízbe, mert ilyentájt született meg egy csomó igazán sötét és főleg lelki problémákról és belső feszengésekről szóló lemez. Industrial metál. Sötét, elektronikus, mindenből indokolatlan, színes neoncsövek lógnak ki, te meg be vagy zárva egy dobozba, ami egyre csak kisebb lesz, a falak meg közelebb és közelebb kerülnek. Valahol, valamikor biztos létezik kiút, de az nem most és nem itt van. Ajánlom Ninthnek, hogy túlélje a magyar valóságot.

Hypno5e – Acid Mist Tomorrow

A lemez címe mindent elárul. Sétálsz az utcán. Szakad rád a savas eső, maródik le lassan a húsod. De nem fáj. Mert nem érzel semmit se. Sose éreztél semmit amúgy sem… Remélhetőleg ez a savas eső a múltaddal együtt a feledésbe mar téged is, mint mindent. Ezenkívül nagyon jó klasszikus gitárjátékot lehet itt hallgatni. Akik szeretik a Gojirát, azoknak ajánlott, hiszen ők is franciák és itt-ott van egy kis áthallás a két zenekar között.

If Hope Dies – Life in Ruin

Nem lehet, hogy mindig, minden csak fájjon! Nem? De! Néha gyűlölni is kell. Jó, de azért csak akkor, ha mellette lelkileg is kiégünk! Nem? DE! Erre tökéletes lemez a Life in Ruin. A szövegekben erős, de érthetően megfogalmazott társadalomkritika. Ezeknek a New York-i srácoknak nem igazán jött be az amerikai áldemokrácia és bérrabszolga életmód. Aktuális-e? Számomra ez “A METALCORE” lemez. Gyorsvonat, gépfegyver-gitározás, tukatuka, duplalábgép, gitárharmóniák, mocskos riffelés. Azoknak ajánlott, akik szeretik szétheadbangelni meg darabokra mosholni a szobájukat.

 

A Dreadwolf szombaton a Canvas és az In Archives vendégeként lép fel a Dürerben, rajtuk kívül pedig elcsíphető lesz a Grimcity, a Sirens Chant és az As Karma Brings is.

  • chewbie

    a Battle of Mice egészen emészthető volt, mondom, mint olyasvalaki, aki nem kedveli és pláné nem érti a hörgést