Ma 25 éves a Nevermind

nirvanasuits

Pontosan ma 25 évvel ezelőtt, 1991. szeptember 24-én jelent meg az X-generációra legnagyobb hatással lévő, a grunge-ot mainstream sikerré alakító és az alternatív rockzenét a közízlés középpontjába állító Nevermind, amit sokszor a popzene egyik mérföldkövének is említenek. A Nirvana egy generációs zenekar lett, a “Smells Like Teen Spirit”-nél talán egy rockdalt sem pörgettek jobban a ’90-es években, a Nevermind borítója pedig a ’90-es évek egyik legemblematikusabb jelképévé vált. Az album hatása tagadhatatlan, a zenekar pedig, valljuk be, egyszerűen megkerülhetetlen: a Nirvana az évtized és a zenetörténelem egyik legváratlanabb sikertörténete, egy sajnálatosan tragikus végkifejlettel. Emlékezünk.

Amikor a Nirvana 1989 novemberében fellépett Budapesten az aprópénzből összetákolt, Bleach című lemezével, akkor valószínűleg senki nem gondolta volna, hogy ez az akkor még jelentősnek nem nagyon mondható punkos rockzenekar 2 évvel később megsemmisíti Michael Jacksont a Billboard-listán, de mégis így történt. A seattle-i grunge egy vastagon szedett bekezdés lett a történelemkönyvekben, amelynek mai napig íródnak a sorai – talán nem is véletlen, hogy a zenekar szíve, Kurt Cobain és Krist Novoselic egy Malfunkshun-koncerten futott össze (elvileg az utolsón), amely bandát sokan tartják ezt a grunge egyik pionír csapatának (egyesek az elsőnek), szóval van abban némi szépség, hogy a műfajt “elkezdő” és a mainstreambe beemelő zenekar között egy ilyen kapcsolat van.

nevermindA Nirvana korai évei egyébként nem teltek a legjobban: a Bleach nem szerepelt jól a pénztáraknál; a banda nem volt képes eljátszani a dalait normálisan élőben, annak ellenére sem, hogy egyszerű riffekkel operáltak; Kurt frusztrált volt a sikertelenség miatt, a sanyarú gyermekkor hatásai továbbra is éltek benne; és a dobosok is csak úgy váltották egymást a bandában, amíg ki nem kötöttek a későbbi Foo Fighters-frontemberrel, Dave Grohllal (Budapesten még nem ő játszott a bandával, hanem Chad Channing). A Sub Pop kiadót gyorsan dobták is, bármennyire is elégedtek meg azzal kezdetben, hogy underground-szinten sold-out bulikat nyomjanak, a Nirvana ennél sokkal többre volt hivatott, így a Nevermind előtt már a kiadókeresés ötlete is az asztalra került. A banda türelmesen nyomta a bulikat, majd 1990 novemberében a grunge-történet egyik legendás helyén, az Off Rampben látta őket a Geffen, akikkel végül 1991. április 30-án egy 290 000 dollár értékű szerződést írtak alá. Az ezt megelőző hónapokban és ezt követően is telt házas bulikat adtak, a leghíresebb ebből az időből talán az OK Hotelben tartott koncert: itt játszották el először a “Smells Like Teen Spirit” egy még nem teljesen kész változatát, de a rocktörténelem egyik leghíresebb és legkultikusabb dala már ekkor nagy hatást váltott ki a közönségből, és bizony a Geffenből is. Kapkodtak is a fiúk után, ahogy tudtak. Jól megérezték, hogy itt valami nagy dolog van készülőben.

A pénzcsapot látták a bandában, végül az a 290 000 dolláros szerződés aprópénznek tűnik utólag, pedig még az összes jogdíjat is tartalmazta a szerződés. Kurték az OK Hotel-es buli után indultak meg felvenni a Nevermindot, 1991 májusát töltötték azzal, hogy rögzítsék a lemezt a Sound City stúdióban Butch Vig segítségével, aki anno már az első demókazettáktól el volt a ragadtatva – de még rengeteg munka várt rájuk, és rengeteg elköltött pénz. A 65 ezer dolláros költségvetés felszökött 120 ezerre, a fiúk pedig a lázas munka helyett sokszor lustálkodással töltötték az időt. Nem mondunk nagyot azzal, hogy punkok voltak a javából, Butch nem is bírta végig idegekkel, az albumot végül Andy Wallace fejezte be nekik, ami meg is növelte jelentősen a költségeket, de a hangzás mondhatni fantasztikusan karcos és mocskos lett, egy tükör a ’90-es évekről – a zajt imádó brigádból sikerült egy nagyon ikonikus rock-hangzást előhozni. A Neverminddal még nem is sejtették, hogy történelmet fognak írni. Amilyen esetlenül készült, még el is hisszük.

nirvana

Mindenesetre szeptember 10-én megjelent a lemezről az első szám, a “Smells Like Teen Spirit”, amelyet direkt úgy akartak megírni, mint egy Pixies-dalt (a halk és hangos zenei elemek váltakozó dinamizmusát használták fel), Butch Vig producer pedig utólag kiváló választás volt ehhez, az eredmény olyan ikonikus lett végül, mint az “Anarchy in the U.K.” A dal videoklipje egyébként Samuel Bayer első rendezése volt, és egy nagyon punk dolgot akart alkotni, Kurt nem különben. A videó koncepciója egy iskolai tornatermes koncert volt, ami végül lázadásban tör ki, az inspirációt pedig Jonathan Kaplan 1979-es Over the Edge című műve, illetve a Rock ‘n’ Roll High School című Ramones-film jelentette. Végül Culver Cityben fel is vették a kisfilmet, ami viszont meglepetésre Kurtnek nem tetszett, így újra kellett vágni – egyébként Kurt több dologban is kisegítette a rendezőt ötletek terén, pl. ő mondta azt, hogy a videóban szereplő gyerekek nyugodtan mosholhatnak is, a videó torkolljon káoszba. Hasonlóan az albumkészítéséhez, a videoklipnél is megugrottak a költségek, egyes vélekedések szerint 30 és 50 ezer dollár között alakultak a kiadások. Végül teljesen megérte ez az összeg: az MTV szarrá játszotta a dalt, mondhatni a Nirvana és az MTV, mint két márka, együtt nőttek meg, a Nirvana egy teljesen új generációt szolgáltatott a zenetévének. Nem sokkal a klip debütálása után, 1991. szeptember 24-én pedig megjelent maga a Nevermind, rajta olyan dalokkal még, mint a “Lithium”, a “Come As You Are”, a “Drain You” vagy a “Polly” (amit ugye a Tankcsapda is feldolgozott az “Egyszerű dal” című számával). Az album akkora siker volt egy akkor még “kicsi” zenekar számára, hogy 1 hónap alatt aranylemez lett belőle az Egyesült Államokban, annak ellenére, hogy maga az alternatív rock nagyon nem volt népszerű a mainstream zenében. A Nirvana ezt változtatta meg: nem sokkal később Michael Jacksont is kiütötték az első helyről az eladások terén, elképesztőt futott a Nevermind. Jól mutatja, hogy mennyire lett a generáció hangja, hogy ha az Államokban bárhova mentél, szinte mindenhol láttál valami Nirvanás dolgot, valakin egy pólót, valahol egy posztert, az MTV pedig folyamat a “Smells Like Teen Spirit” klipjét adta.

nirvana-1991-concert

A fiúkból egy csapásra világsztárok lettek, viszont ők tipikusan anti-rocksztárok voltak, nem igazán tudtak mit kezdeni azzal, hogy ők voltak a középpontban, a csapból is ők folytak, az In Utero pl. egy tudatos lépés volt a Nevermind után, hogy megosszák a rajongótábort, ami részben sikerült is, de a közönség továbbra is imádta őket. Közben Kurt Cobainnél kábítószer-függőség és súlyos depresszió alakult ki, egyesek szerint azért, mert nem tudta feldolgozni, hogy ikonnak tekintik, és a világ elvárta tőle a szerepet, de ő – talán a sanyarú gyermekkora miatt is – képtelen volt ezt beteljesíteni. 1994. április 8-án lett öngyilkos, legalábbis így tudja a közvélemény. Seattle mindenesetre a Nirvana kereskedelmi sikere után a mennybe ment, a grunge éra jelentős zenekarai milliós eladásokat produkáltak, maga a Nevermind pedig többszörösen platina lett, nagy örökséggel.

Talán tényleg az volt az albumban a legkülönlegesebb, hogy mennyire egy generáció hangja tudott lenni: olyan volt a Nirvana az államok fiatalságának, mint a Sex Pistols volt a briteknek. Néha azért fájó belegondolni, hogy egy olyan zseniális dalszerző, mint Kurt Cobain még hány olyan albumot írhatott volna meg, amiket örökké emlegetnénk. Így sajnos a a “27-esek klubjába” való csatlakozással ő lett a ’90-es évek Jim Morrisonja, ugyanolyan kérdéseket felvető halállal. Sokan felhozzák, hogy a Nirvana nem lenne ugyanolyan kultikus a halála nélkül (lásd még: Ian Curtis és a Joy Divison), csak sokan elfelejtik azt, hogy a Nirvana a ’90-es évek legnépszerűbb és legnagyobb rockbandája volt, amit tettek, az a következő két évtized zenéjét megváltoztatta: a mainstream felszippantotta az alternatív rockzenét, mindaddig nem látott lehetőség nyílt meg. Ez pedig több ezer zenekar számára taposott ki egy olyan utat, amihez Kurt Cobainnek meg sem kellett volna halnia, hogy megvalósuljon, mert már akkor megtörtént, amikor életben volt. Óriási dolog volt ez. Köszönünk mindent, Kurt. Nyugodj békében.

Néhány érdekesség:

46,521: Ennyi darabot szállított eredetileg a Nevermindból a Geffen Records – úgy gondolták, ha 200,000 darabot eladnak belőle, az már nagyon jó lesz.

144: A Nevermind a 144. helyen nyitott a Billboard Top 200-as listán, így el lehet képzelni, hogy milyen “mélyről” darálta le a listát a zenekar.

9: Ennyi hét kellett ahhoz, hogy Nevermind platinalemez legyen, vagyis 1 millió darabot eladjanak belőle.

1: 1992. január 11-én ez volt a Nevermind pozíciója a Billboard Top 200-as listán, ekkora vette át az első helyen Michael Jackson Dangerous című albumától.

253: Ennyi hetet töltött a Nevermind a Billboard Top 200-ban, ez majdnem 5 évet jelent.

30-35 millió: Ennyit adtak el összesen eddig a Nevermindból a világon.

4: Ennyi jelölést kapott a “Smells Like Teen Spirit”az 1992 MTV Video Music Awardson. Kettőt nyert meg, a Best Alternative Video és a Best New Artist in a Video kategóriát

6: A “Smells Like Teen Spirit” legmagasabb valaha elért pozíciója a Billboard Hot 100-as listán, ami abban a korszakban, amikor az alternatív rockzene a béka segge alatt volt, elképesztő sikernek számított.

0: Ennyi Grammy-t nyert végül a Nevermind és a “Smells Like Teen Spirit”, annak ellenére, hogy háromra is jelölték őket. A legjobb alternatív album kategóriát elvitte előlük a R.E.M., a legjobb hard rock teljesítményért járó díjat pedig a Red Hot Chili Peppers a “Give It Away”-jel, illetve Eric Clapton és Jim Gordon nyerte a legjobb rockdal kategóriát a “Layla” Unplugged-verziójával. (mtv.com)

  • caseyjones

    Nagyon jó album a Nevermind, mindegyik szám ütős rajta. Nekem a legendás Smells Like Teen Spirit mellett a Lounge Act a kedvenc dalom róla.