Thrashesebb, gyorsabb, technikásabb – Devoid-lemezpremier és -interjú

2018 végén elég szépen indított a Devoid, a győri metalbanda self-titled EP-je fel is került az akkori kislemezes toplistánkra. A srácok elkezdtek koncertezni és a háttérben újabb dalokat is írtak, amikből mostanra összeállt az első nagylemez, a Fake Gleam. Az album címadó dala már tavaly kijött egy klippel együtt, most pedig itt a NuSkullon debütál teljes nyolcszámos anyag, aminek a hangzásáért – az első kislemezhez hasonlóan – ezúttal is Tóth Gábor (Ghotsthip Recordings) felelt.

A lemez lejjebb hallgatható, előtte pedig egy rövid interjú az albumról, tagcserékről, a karanténbeli alkotásról és egyebekről a zenekar torkával, Waldmann Szilárddal.


Másfél év telt el az EP-tek megjelenése óta, ezalatt újból volt egy kis mozgás a felállásotokban. Hogy fest most a zenekar, és hogyan alakultak az album előkészületei?

Érdekes ez a tapasztalat az életemben, hogy soha egyetlen felállás se bírta egy anyagnál tovább. Nem tudom, hogy ennek mi az oka, gondolom a mérhetetlen egóm és a kibírhatatlan stílusom. Viccet félretéve: így hozta az élet, mivel 2020-ban egy underground zenekart tekintve a haszon erősen 0-hoz konvergál, ezért elég ahhoz egy megváltozott élethelyzet, hogy valaki ne tudja a zenélést tovább vállalni. Egyébként amikor beszéltünk Messengeren, párhuzamosan pont a 3 volt taggal dumáltam, szóval nekem semmi problémám sincs velük, az hogy ők hogy vannak egymással, az nem az én dolgom. Új gitárosunkkal, Nyemcsek Csabival maximálisan meg vagyunk elégedve, nagyon erős mind zeneszerzésben, mind technikailag. Szóval ha ez a két gityós megmarad, nagyon sok lehetőség nyílik meg előttünk a dalszerzési módszertant tekintve, már csak nekem kéne felnőni hozzájuk, haha. Az album folyamatosan készült mindig az aktuális felállással, de a végső löketet Macher Zozóka érkezése adta meg; ő szállított olyan mennyiségű anyagot, hogy aztán összejött egy albumra való.

Mesélj a lemezről! Az EP-hez képest miben éreztek változást a zenétekre nézve? Milyen ízlésvilágokat hoztak az új tagok?

Egyértelmű, hogy az anyag sokkal thrashesebb és gyorsabb, nyilván ez is Zozónak köszönhető. Ugyanakkor ott van a hardcore-os, groove-os vonal még mindig Bertoldnak hála, mert az album 30%-át még ő írta. Az én zenei pályafutásomat tekintve a legnagyobb élményem, hogy végre olyan ember van közöttünk, aki technikailag ténylegesen van annyira a topon, hogy tud szólózni és nem hat szakbarbárságnak vagy gagyinak, ahogy virgázik.

Pár napja kikerült egy beharangozó dal az albumról, a Boiling White of the Eyes. Megragadta a figyelmemet a borítója, elég kemény témába vág bele a bakanccsal agyontaposott, vérben úszó békegalamb. Mi áll a grafikák mögött és ki készítette azokat?

A kislemez borítóját a húgom készítette, az albumét pedig a volt gitárosunk. Engem személy szerint mindig is érdekeltek a világpolitikai történések és mindig aggódva figyelem, hogy éppen melyik kiszolgáltatott ország válik nagyhatalmi ütközőzónává. Elég most is csak végigmenni Líbiától Jemenen keresztül Szíriáig, hogy az ember lépten-nyomon háborúba ütközzön. De ne legyenek illúziói senkinek, nálunk sokkal szarabb helyeken a diktatúráknak a közelgő válság okozta recesszió következtében nem marad más választásuk, csak az, hogy háborúzzanak, hogy így legitimálják a rendszerüket. Tőlünk keletebbre mindig megugrik egy-egy elnyomó rezsim népszerűsége, ha háborúzni kezd, ezt hivatott kifejezni a borító is.

Volt már néhány koncertetek Budapesten és a Dunántúlon, és az idei Rockmaratonra is meghívást kaptatok. Aztán beütött a járvány, a koncertek és a fesztiválok pedig sorra maradnak el vagy későbbi időpontra csúsznak. Hogyan érintett ez titeket, hogy viselitek?

Természetesen mindenkit nehezen érint ez a dolog, de mivel nekünk ez semmilyen szinten nem volt megélhetés, annyit vettem észre, hogy több pénzem maradt hónap végén, mert nincsenek a koncerteknek járulékos költségei. Próbáljuk a legtöbbet kihozni a karanténból, írjuk az új dalokat, illetve most több időm van foglalkozni a zenekar dolgaival, pl. interjúzunk, lehetőségeim szerint promotálom az új albumot. Nyilván azt a 12 lekötött tavaszi koncertet, amiket szerveztünk, senki nem adja már vissza… ez szomorú.

Most a járvány idején zajlik valamilyen (táv)alkotási folyamat köztetek, vagy abszolút nem tudtok ezzel foglalkozni? Gondolkoztatok-e már azon, hogyan tovább, ha lezajlik ez a vészhelyzet?

Leültünk beszélni és egyértelműen megerősítettük egymást abban, hogy járvány ide vagy oda, mindenki csinálja tovább a bandát. Abból a szempontból jót tett a karantén, hogy a srácok kénytelenek témázni, hihetetlen mennyiségű zenével árasztanak el. Ugye próbálni most nem lehet az aktuális rendelkezések miatt, de amint enyhülnek a korlátozások, egyből forgatunk egy klipet és kezdjük is a koncertezést.


Szóval valószínűleg hamarosan újra hallunk a Devoidról, addig pedig itt a Fake Gleam album:

Fotó: Lányi Kristóf