Átlépni a saját határainkat – Wishes-lemezpremier és -interjú

wishes

Lassan kerek egy éve, hogy a Wishes felrajzolta magát a dallamos hardcore hazai térképére, amikor tavaly márciusban egy minden szempontból profi debütáló klippel bemutatkoztak nálunk. A budapesti banda, amelynek tagjai a Velvet Stab, a One Reason to Kiss, a The Last Charge vagy az Another Dawn Comes soraiból lehetnek ismerősek, a Burden megjelenését követően gyors ütemben elkezdte körbeturnézni az országot, közben pedig nekiláttak a debütáló nagylemezük munkálatainak is.

Egy évvel később ma miénk a lehetőség, hogy bemutassuk a Wishes első albumát, amely a Count Me In címre hallgat, és a cikk alján, illetve a Spotify-on már lehet is hallgatni. A megjelenés mellett pedig ki is kérdeztük a bandát az első évük dolgairól – a komfortzónából való kilépés jegyében szándékosan szúrós kérdéseket tettünk fel, amelyekre a banda hiperaktív basszere és vokálosa, Major Szabolcs válaszolt végtelen méltósággal.


Tavaly márciusban mutatkoztatok be az első klippel, aztán majdnem egy évig semmi egyebet nem adtatok ki. Miért?

A pontos indokot nem is tudnám megmondani. Teljesen egyszerűen nem volt rá időnk. Kaptunk sok meghívást, és akkorra már annyira színpadra kívántuk a produkciót, hogy neki is vágtunk a koncertezésnek, háttérbe szorítva több dal felvételét. Az első adag koncert után elkezdtük rögzíteni az anyagot a Grenma stúdióban, Botlik Matyival. Ez azért volt teljesen új pálya, mert előzőleg mi az ORTK-val majd mindent a próbateremben vettünk fel, majd elküldtük keverni, masterelni, és így állt össze az anyag, a mindenki által ismert módon beírt midi dobbal. Amikor leültünk Matyival beszélni a lemezről, azt akartuk, hogy túltegyen minden eddigi anyagunkon, bármilyen zenekarral is készítettük azt. Istvánnak meg kellett tanulnia egy jó pár új hangszínt, Tomi élő dobon játszotta fel a lemezt, minden hangszeres sávot stúdióban rögzítettünk… Nekünk ezek az utóbbi évek után mind-mind új tapasztalatok voltak, na meg persze pöcsöltünk is sokat, de úgy érzem, hogy Matyi, bár a végére valószínűleg a pokolba kívánt mindegyikünket, ugyanolyan büszke lesz a lemezre, mint amilyen büszkék mi is lehetünk majd, ha úgy ítélitek, hogy érdemesek vagyunk rá.

Közben viszont az első év alatt gyakorlatilag havonta-kéthavonta játszottatok valahol Budapesten, és körbejártatok az országban több helyet is. Mi haszna ennek egy egyszámos zenekar esetében?

Önös érdekek! Össze kellett szoknunk a színpadon, hogy minél tökéletesebben vissza tudjuk adni, mi is nekünk a Wishes. Az utóbbi két évben minden szerdán próbálunk, 1-2 kivétellel, a zenekar megalakulása óta (amikor még csak Dani és én voltunk benne), úgy gondoltuk, ideje kilépni a próbateremből. Tudtuk, hogyha a Wishes lemezen hozza amit szeretnénk, de élőben nem, akkor ez halott ügy. Elmondhatjuk, hogy minden koncertünkön szép számmal vettek részt emberek, nyilván sokszor nem miattunk, viszont nagyon jó táptalaja volt ez a zenekar pozitív fogadtatásának, nem mellesleg nekünk is sokat tett hozzá a közös “munkához”. Az lehet a haszna, ha egy rögzített számmal elindulsz sok koncertre, hogy kb. egy év után 4-5 ember megkérdezi koncertenként hogy “mikor lesz végre lemez?” Majd erre teljes magabiztossággal a 12. hónap utolsó egy hetéig azt felelheted, hogy “hamarosan.”

wishesElég intenzívek a koncertjeitek, Szabi, te például rendszeresen körbejárod a nézőteret a dalok alatt. Miért nem elég a színpad? Miért jó a hátul ácsorgó, gyanútlan, néha talán tök érdektelen nézők arcába ordítani a dolgokat 25 centiről?

Köszönöm a kérdést! Én is mindig élvezettel néztem, amikor mondjuk a Dillinger Escape Plan szétszedte a színpadot, és nem azért szedték szét, mert az dejólnézki, hanem azért, mert az üzenetük annyira erős hogy egyszerűen elképzelhetetlen lenne nem így közölni azt. Számomra is elképzelhetetlen úgy előadni a dalainkat, hogy ezek a dolgok ne történjenek meg, mert minden egyes szám rólunk szól, az életünkről, a tapasztalatainkról, vagy néha csak arról hogy mit ad nekünk a Wishes, vagy ez a közeg, család. Úgy gondolom, ez a megfelelő közlése ennek a halmaznak, ami majdhogynem a világot jelenti mindannyiunknak. Az meg, hogyha valaki arról jegyzi meg a zenekart, hogy elcsíp egy sort abból amit az arcába ordítottam, hát legyen.

Miért érdemes a számtalan dallamos hardcore-banda közül pont a Wishes-t hallgatni? Mivel tudtok kiemelkedni, mi újat vagy különlegeset tudtok mutatni a hasonló zenekarokhoz képest?

Mi nem kiemelkedni akarunk. Ha kiemelnek, azt megköszönjük, de nem ez vezérel minket. Nem megfelelni akarunk egy trendnek, vagy belepréselődni egy stílus/irányzat korlátaiba. Egy halom különböző hatást lehet felfedezni a zenénkben, még így is nagyrészt egy hangulatot hoznak a számok. Ha végig gondolod, István a Velvet Stabbel egy teljesen éneklős vonalat hozott, Peti az ADC-ből melodic death metalt, Dani a Charge-tól az ORTK-n keresztül számtalan zenekarából hoz hatásokat, Tomi szinte mindenben megállná a helyét, de mégiscsak metalcore-t játszott és hallgatott évekig, én meg hallgatok a traptől kezdve a deathmetalon keresztül a sötét suttyó hardcore-ig mindent. Izgalmasak is így a számírások, mert egy olyan egyveleget csinálunk, ami mindannyiunk számára tartogat ismeretlen foltokat.

Korábban olyan bandákban zenéltetek, mint a Velvet Stab, a One Reason to Kiss és az Another Dawn Comes. Eleinte direkt titkolóztatok a banda felállásával kapcsolatban, mondván: legyen a hangsúly a zenén és ne a zenészeken. Mi szükség volt erre, mikor igazából egyikőtök sem számított befutott bandának vagy arcnak?

Igazából halvány esélyt sem szerettünk volna erre adni. Azt vettük észre, hogy az emberek az esetek 95%-ában skatulyáznak, mert az mindig könnyebb. Ha kijövünk, hogy az ORTK 2/3-a, kiegészülve Petivel az ADC-ből és Pistivel a VS-ből, akkor azt mondják majd, hogy: “Jahj, tuti olyan lesz mint az ORTK, kis különbséggel, ami amúgy olyan volt mint, a Darkest Hour, amit amúgy nem hallgatok, szal nem megyek el a koncertre.” (Nyilván nem volt olyan, mint a Darkest Hour, baszki!) Azt akarjuk, hogy az emberek a zenére fókuszáljanak, ígyhát megpróbáltuk ezzel is magunk elé helyezni a zenét.

A banda fele pár éve még bebaszós metalcore-t játszott a One Reason to Kissben, meg emlékszünk még az ominózus Kettőnégy-adásra is, amikor a gitárosotok, Melis Dani nyerte meg a Becherovka-vedelő versenyt. Ilyen előzmények után mennyire lehet hiteles és komolyan vehető egy ilyen projekt, mint a Wishes?

Ma sem vagyunk absztinensek. Sose mondtuk. Az, hogy másra helyezzük a hangsúlyt, nem jelenti a múlt megtagadását, vagy a jelen hiteltelenségét. Illetve ne feledjük, a zenekar 5 főből áll. A Wishes pont azért lett Wishes, mert itt minden zenekartagnak ugyanannyi szerepe-szava van mindenben. Nyilván felosztjuk egymás közt a feladatokat, a kardinális dolgokban együtt döntünk, de az, hogy ki mennyi alkoholt fogyaszt, vagy nem, az nem a zenekar dolga. Ha Dani elindul idén egy pálinkaivó versenyen, mi mind ott leszünk, hogy szurkoljunk neki. Szerintem ettől a zenénk nem lesz sem hitelesebb, sem hiteltelenebb, mint előtte. (Hajrá Dani!!!)

Egyáltalán miért lett vége a One Reasonnek csendben, bármi bejelentés nélkül?

A One Reason to Kissnek bennünk is ugyanígy lett vége – csendben, aztán bejelentettük egymásnak, hogy ez ennyi volt. A zenekar utolsó évében már mindenki kicsit kötelezőnek érezte a próbákat, a koncerteket. Már nem volt bennünk az a tűz mint régen. Nem mellesleg voltak bizonyos feszültségek közöttünk, amik nem tettek jót a közös munkának. Szerintem az is gond volt, hogy bár technikás volt az utolsó lemez, nem tudott az ORTK úgy igazán megújulni. Egy idő után elmaradt a közönség, majd elmaradt a lendület. Mindezek után igazából nem is vettük a fáradtságot, hogy bejelentsük a befejezést, vagy hogy csináljunk egy búcsúkoncertet. Természetesen nem vesztünk össze, a mai napig bármikor találkozunk Tomival vagy Dáviddal, örömmel köszöntjük egymást, hisz sok szép év van mögöttünk.

wishes

A banda bemutatkozásában azt írtátok: „a Wishes Nektek egy zenekar, nekünk a lehetőség, hogy átadjuk a pozitivitást, amit mi kaptunk a színtértől” – ennek tükrében miért van az, hogy jellemzően minimalista módon, jóformán címszavakban és hashtagekben kommunikáltok mindazokkal, akik vették a fáradságot, és rányomtak a gombra, hogy érdekli őket a zenekar?

Akkor ezen a ponton megkérném a tisztelt nagyérdeműt, olvassa a dalszövegeinket, vagy jöjjenek el a koncertjeinkre, fogadják be a színpadon felszabaduló energiát és mosolyt, találják meg benne saját maguknak az üzenetet, mert mi nem a facebookon fogjuk közölni azt. Ugyanúgy, mint ahogy senki sem közli a legféltettebb dolgait a social medián, és ez így is van jól. Mi nem egy jól megfejtett fb marketing kampány vagyunk. Mi zenélünk, és ez így rendben is van, viszont eddig bárki írt nekünk e-mailt, üzenetet, vagy jött oda hozzánk koncerten, sosem tartottunk semmilyen távolságot. Számunkra ez nagyon fontos. A zenekar facebook-oldala sem távolságtartás, csak törekszünk a lényeget közölni, anélkül hogy felvegyünk egy olyan közlésmódot, ami mondjuk mindannyiunktól távol áll, csupán azért, hogy az emberekben olyan szimpátiát keltsünk ami nem is nekünk szól, csak a felvett közlésmódnak. #whatyouseeiswhatyouget

Miért jó nektek, nekünk, az olvasóknak, vagy bárkinek, hogy most ilyen kényelmetlen kérdéseket tettem fel?

Nekünk pont azért jó, mint amiért a zenekarunk is: hogy átlépjük a saját határainkat. Úgy gondolom, nektek, kedves olvasók, azért jó, mert ha érdekelt titeket a zenekar, akkor most nem csak azt tudjátok meg, hogy mikortól, miért és hogyan, hanem beleláthattok kicsit a közös életünkbe. Neked, kedves Ádám, pedig azért lehet nagyon jó, mert végre nyilvánosan megtehetted, amit a fb messengeren nem mertél. *kacsintás*


És akkor jöjjön a Count Me In album, amit a Wishes élőben március 9-én mutat be a Dürer Kertben, ahol fellép még a Poison Alley, a PMA, a Don’t Say a Word és a Makeshift Promise is. Ezután tavasszal országszerte számos buli jön még, a pontos dátumok hamarosan érkeznek.