2007. augusztus 31.
Tracklist:
Mindenképpen érdekes, s talán egyedi is az, amit a lengyel négyes művel. A két alapító tag más és más műfajból jött és hozta létre ezt a minden emberben ott lappangó és elkerülhetetlen cselekedetet… Legion — vokál és Clash – gitárok, billentyű és számítógép programozás. A kissé klisé nevű Necromessiah basszussal erősíti ezt az imént már egyértelművé lett/ tett fura metál zenekart, ahol Martha szolgáltatja a vokálnak egy más tónusát. Nem sorolnám fel, hogy pontosan mi hogyan alakult és ki milyen zenekarban játszott előtte (mert mind számunkra ismeretlen underground — mára megszűnt lengyel demós bandák), ami lényegesebb, hogy túl vannak 3 nagylemezen és 2 EP-n, ez az utolsó, amiről éppen olvasol. Tehát a konini brigád nem ma kezdte és van múltja, ennek ellenére nem jutottak túl messzire, köszönhető ez az erős lengyel metál sceenének, melyben a sötét, depresszív és félelemkeltő bandák egyáltalán nem számítanak kuriózumnak, velük mégsem tudnak mit kezdeni, ahogy én sem… elsőhallásra.
néznek ki, a borító megkeseredett, inkább gothic, itt hívom fel a figyelmet erre az élelmes papírtokos megoldásra, mely nem kerülhetett sokba, mégis egyéni nem a szokványos. Tehát, amelyik zenekarnak nincs nagy anyagi háttere, az simán bevállalhat egy ilyet a CD nyomása vagy nyomtatása után. Visszatérve a lengyel csapatra (teszem fel a kérdést másodszor); miért olyan nehéz befogadni? Hihetetlenül rideg zene, melyben ennek ellenére rengeteg fajta érzés kering, de valahogy mind negatív, embertelen, haldokló, vagy már rég halott. Ilyen-olyan folklórhatások is fel-fellibbenek különböző országokból és kultúrákból, de mind csak foszlány, ahogy maga a zene is megfoghatatlan. A hangzás nem túl vastag, ám a hangszerek zenei hangzása kielégítő, élőnek tűnik, annak ellenére, hogy egyértelmű a gépi alap. A kezdő Between Two Stars: The Suffering zeneileg talán a szintén lengyel Christ Agony misztikus hangulatához lehetne hasonlítani, a gitáros részek néhol Diabolos Rising szerű black témák, máshol pedig az a destruktív önmagába hullás, amit a Neolothic The Personal Fragment of Life lemezén olyan sikeresen alkalmaz. Itt kissé vérszegény, és az állandó ismétlések és ismétlődések is erősen hozzásegítik a hallgatót a befogadhatatlan zilált hangvételű anyag kikapcsolására. Az emberi hangok pedig; beszéd, hörgés, jajgatás, károgás melyek néhol elektronikusba csapnak át. Az Absurd Theatre lassan indul be, amit kapunk az egy indusztriális black metál, s itt már hallhatóvá válik az elragadó Martha csilingelő hangja, ami miatt egyértelműen akadnak részek, melyek a Dismal Euphony-t jutatták eszembe. Ez már egy sokkal kellemesebb dal, de az átlag metál rajongó ezt sem képes befogadni, ahogy a felsorolt bandák többsége is csak bizonyos célközönséghez szól, amúgy a végén szép ez az elfolyó zongorás zárás, de a sok massza és kosz, zaj, néha úgy érzem éppen az üres és betöltetlen helyek kipótlására szolgál. A sokat mondó című Metamorphosis igazán nagy átalakulást nem ad, bár kétségtelen hogy ez egy eltalált szám, minden a helyén és csak akkora százalékban, ahogy éppen üt. Misztikus elfolyó felvezetés, depresszíven, amire egy szétdigitalizált kásás gitár után valamiféle ipari gothic-dark metált kapunk. Ez szépen fejlődni kezd, az elfolyó énekből sötét hörgés és riffelgető gitárok kerekednek ki, a dobok kellemesen technikáznak, a hangulat, pedig dagad, amit a végére szépen vezetnek le. Néhány megoldás hallatán eszembe jutott az angol Hybernoid neve is, stílusát tekintve Indusztriális death doom, néhol szinte d&b részekkel, ám a The First Lie zenéje sokkal mélyebb és befogadhatatlanabb. Az első meglepetést a komoly gitárokkal induló Kingdom (Touch My Madness) hozta, melyen jót derültem, mert a Gógyi felügyelő (Inspector Gadget) témái hangoznak fel, s térnek vissza több helyen is, amúgy leginkább a Diabolos Rising szabta utat járják végig itt is, pár kellemes leállással, zajjal, borongással, az emberi lélek fekélyeitől dagadó hússal, belezuhanva a halott szív tengelyébe és dugattyúiba… a Hybernoid elhúzott dallamai itt sem maradnak el, és leépítő hatása miatt a Neolothic is helyet parancsol magának. Az utolsó dal egy feldolgozás, a legendás doom metál Antimatter-től, ismerve az eredetit, rendesen szétszedték a lengyel zajkeltők. Ha valami nyomasztó és a belső zokogást megindító, hát ez az… majd egy hirtelen váltás és ipari d&b alapot kapunk, amin tovább fesled a szomorú kezdet. Néhol technos, néhol pedig már szinte pumpáló ritmikus noise mely tetőz és lassú kattogással, a nyomasztó alappal elhalkul… Most már talán érthető, hogy mire utaltam a nehezen befogadható, kevés embernek szóló körüljárással.
69% (akinek beüt, annak nagyon, de az emberek többségének ez a zene semmit se mond és semmit se ad, holott kibaszott mély…)
