Putrid Pile – The Pleasure In Suffering

Tracklist:

01. My Inner Demon (3:52)
02. STFC (3:07)
03. Rush-Hour Killing Spree (3:24)
04. Putrid Pile (of Rotting Corpses) (3:01)
05. Baby Brains (0:07)
06. Gorging On Labia (3:13)
07. Rip Her To Shreds (2:39)
08. Battered Bitch (2:41)
09. Bind, Torture, Kill (0:58)
10. Caged And Awaiting Death (3:20)
11. Circlepit Commando (1:48)
12. Food For The Maggots (3:24)

Hossz: 31:33

Kiadó: Goregiastic Records

Webcím: Ugrás a weboldalra

A fura nevű Putrid Pile a wisconsini Racineből jött, valójában egyetlen tag alkotja az egész zenekart, névszerit Shaun LaCanne, akinek posztja a gitár, vokál, basszus és a dobprogram is, ezen kívül koncerten segítségként két vendégzenész társa, Derek Hoffman — dob (ex-Fleshgrind, ex-Gorgasm, ex-Incestuous, Worms Inside) és Chuck Murray – gitár (ex-Swamp). A történet még annyi, hogy Shaun 5 évig gitározott a Num Skull-ban, s mikor onnan kilépett (1995), akkor született meg a Putrid Pile. A Num Skull állítólag újra létezik 2000-től, de az utolsó 96-os lemezük óta semmilyen kiadványt sem tettek le arra a bizonyos asztalra. Shaun másik bandája, ahonnan megint csak kilépett (ez azonban még valóban mindig létezik) a sokak által ismert és istenített Lividity… 2001-ben kijött egy 5 számos demó, majd 2003-ban az igen csak jó fogadtatást kapott Collection of Butchery nagylemez, amit a szintén wisconsini (és azóta már feloszlott) Dyscrasia készült split lemez folytatott, végül 2005-ben kijött a második nagylemez, melyről most olvasol…


Akinek a felsorolt zenekarokból nem esett le, annak a nem túl ízléses és jó borító teszi egyértelművé; ez bizony death metál! Nos, egy kicsit még lovagolnék ezen a külsőségen, mert mondhatni nevetséges, mint brutális borító előtt értetlenül állok, jól ismerem a többi anyagjuk külsőségeit, és mind mondhatni szar, ami csak azért bántó, mert maga a produkció minőségi, amit mellékesen egyetlen ember dobott össze… a nyitó My Inner Demon már jól mutatja azt a dübörgő fogtömést, mely szétroppantja az állkapcsunk. A gitárok gyilkos riffekkel tombolnak, halálpontosak, a basszusból nem igazán hallok semmit, de a precíz gépi dobok (annyira nem szembeötlő) és a már említett súlyos gitárok amúgy is uralják. A gyors és lassú témák egymást váltják, szajkózva a technikázást és a megkomponáltságot, és az ének is nagyon erős, a károgás és a mély gore-s hörgés váltja egymást. Az S.T.F.C. (Strangle The Fucking Cunt) kissé unalmasabb (talán az állandó lábdob miatt, de a pergők faszán vaskosak) de itt is találni pár eltalált riffelgetést, hiába a Num Skull thrash-death volt, ráadásképpen nem is akármilyen! Shaun végigdarálja a beleinket, bensőségeket keresve mély vájatokat fabrikál… és egymás után pörögnek le a dalok, a riffelgetös, néhol groov-os Rush – Hour Killing Spree, a gyilkos és fasza dallammal vezetett Putrid Pile (Of Rotting Corpses), a szinte már ős-grindcore BABY BRAINS, s a kissé belassult, mély és kicsavart Gorging On Labia is.
Ahogy a borító is egy gyengébb Cannibal Corpse hangulatú munka, így zenei téren is a mészároséktól merítve lett ez-az… a Rip Her To Shreds erősen ilyen eset, pl. a BATTERED BITCH zúzos headbanger, a Bind, Torture, Kill egy tipikus gore dal, haha, ahogy a CIRCLEPIT COMMANDO Pantera szerű rifekkel és szólókkal tarkított. A maradék két dal is csak azt adja amit, az előzőek, súlyos, gyilkos, pontos és rideg mészárszék (éppen ezért olyan ironikus mindez ebben a világian gyenge borítóba bújtatva). Véres, masszív massza ez, melyen elsődlegesen az új (s néhol a régi) Cannibal Corpse és Suffocation, Dying Fetus hatások érződnek, de pl. a Gorgasm vagy Fleshgore, Flesh Consumed, Deicide, Lord Gore és a Fleshgrind hatásai sem elhanyagolhatóak. Gondolom sokakban felötlik most, hogy akkor most mi is ez? Egy death metál banda egyszemélyesen? Nem öncélú baromság ez? Azt kell, hogy mondjam; fényévekkel jobban sikerült produkció, mint a szintén egyszemélyes houstoni death metál „brigád” az Insidious Decrepancy… Tehát szó sincs öncélúságról, inkább nem talált maga mellé Shaun megfelelő tagokat, és gondolom megunta a hullagyalázásra állandóan nemleges válaszokat adó zenésztársakat…
A Putrid Pile az idióta neve, gyenge logója és borítója ellenére egy maximálisan élvezhető és elismerendő „zenekar”. Bár kétségtelen, hogy az egyszemélyes dolgok, ipari és elektronikus zenében jobban helyt és időállóbbak, ám ennek ellenére a nem gyengén klisé című The Pleasure In Suffering nálam nagyon beütött. Éppen ezeket a mély riffhalmazokat és szaggatásokat hiányolom sok (mai) death bandából!

Egy szó, mint száz; nem csűrőm és nem csavarom, ragozom a dolgot, a Putrid Pile él, még akkor is, ha amikről szól, azok mind halottak, és a külsőségek vérszegények.

84%


Putred Pile *MYspace*