Mpoint – Promo 2008

Tracklist:





Deadness (5:06)
Land Of The Sheep (4:49)

Hossz: 9:55

Kiadó: Szerzői kiadás

Webcím: Ugrás a weboldalra

Alapos mutáción esett át a Mélypont zenekar az Utolsó Remény c. nagylemez megjelenése óta. Az események kiindulópontja májusra datálható, mikor is bevették magukat a Soundbox stúdióba, hogy promóciós célzattal rögzítsenek két új nótát angol nyelven. Ezzel szoros összefüggésben merült fel a névváltoztatás ötlete is, így ezentúl Mpoint néven folytatják, (bár egy ideig még a régi is használatban marad), főleg, hogy terveik közt szerepel a zenéjük külföldre való eljuttatása is. A két dal felvétele után azonban a banda felállása jelentősen módosult; közös megegyezéssel kilépett Harmath Szilárd gitáros (az ő helyére Árvai Attila érkezett), majd rövidesen kiderült, hogy a dobos Kovács Dani nyert egy hollandiai ösztöndíjat, így a pécsi Rockmaratonos fellépés után végleg elköszön a zenekartól. Jelölt már van az ő pótlására is, ám míg a végleges döntés meg nem születik, nem fedik fel kilétét. Ennyi bevezető után lássuk, mit rejt az az anyag, mely így megbolygatta az eseményeket.

Krisztián a kísérő levélben azt írja, „itt már tényleg elégedettek vagyunk a hangzással, és úgy érezzük, hogy ez a két szám már tényleg tükrözi az igazi stílusunkat, és megmutatja, hogy milyen irányban haladunk tovább. Ezek a dalok igazi közös munka eredményei, mivel a próbákon alakítottuk ki a végleges témákat, és mindenkinek benne van a saját elképzelése.” Ezt a magabiztosságot ki is hallani a felvételből, mindkét szám nagyon össze van rakva, kiérlelt, erőteljes témákból összeépített komplex monstrumok. A Deadness elején Halász Márk énekes a Halotti Beszéd sorait suttogja, szavalását a beékelt súlyos riffek ill. tördelt ütemű témák meg-megszakítják, míg az igazi zúzás egy megcsavart, technikás riffel robban be, melyhez hasonlót az előző anyag Elveszett Vagyok c. dalában hallhattunk. A lábdob szinte végig őröl, a tempó nagyon intenzív, Hali pedig érthetőbben, egy fokkal kevésbé állatiasan ordítja az immár angol nyelvű szöveget. A dinamikus, technikás durvulást pergőhöz igazított szaggatott-, ill. ugrálós riffek színesítik (utóbbinál villanásnyi időre a régi CDT ugrott be, főleg az ének miatt), s egy, a dalba szervesen beépülő, azzal együtt lélegző hosszabb szólóbetét, mely a remek harmóniák révén egyben a csúcspontot is jelenti a végső tördelt döngölés előtt. Alapjaiban véve nem változott túl sokat az Mpoint világa, most is úgy írható körül a produkció, mint a Slayer-ihlette thrash, kevéske death (inkább csak a szigor miatt), a kortárs durva muzsikák és a hardcore széles spektrumból merítő keveréke, amiben ugyan nem ők az egyedüli próbálkozók, ám szerencsére konkrét párhuzamot nem igazán lehet vonni semelyik nagynevű külföldi előadóval sem, bár hatások természetesen vannak. A Land Of The Sheep (melyre egy klip is készül a tervek szerint) nem kevésbé erőteljes, némileg tördeltebb elődjénél, inkább a középtempós tartományokban kalandozik, s a felelgetős szövegmondás / üvöltés is erős, majd itt is beindul a cséplőgép. Szóló-fronton e dalban is remek dolgokat hallani Ribarics Tamástól, s a dobtémák is színesek, ötletesek. A koncerten hatásosabb, egyszerűbb témák, s a komplex megoldások is gördülékenyebben vannak mindkét track-ben összefűzve, mint az Utolsó Remény CD egy-két gyengébben sikerült része esetében; ez egyrészt a dinamikának is jót tesz, másrészt mutatja, hogy érettebb dalszerzők is lettek az eltelt időben.

A banda jelenleg kiadót keres, s e két dal alapján remélem lesz is, aki megszavazza a bizalmat nekik, mert nagyon erősek, s élőben is hengerelnek. Mindkét dal meghallgatható az új myspace oldalon.

http://www.melypontzenekar.hu
melypontzenekar@gmail.com
mpointband@gmail.com
http://www.myspace.com/mpointband