Debauchery – Back In Blood

A német Debauchery elsőre ne tévesszen meg senkit sem; függetlenül a vérben tocsogó zenekari képektől és a körítéstől, a srácok nem épp brutalitásuktól hírhedtek… Pont ellenkezőleg. Ha azt mondom, hogy a projektként startolt banda legfőbb inspirációja az AC/DC, hívsz értem egy mentőt?

Pedig nem hazudok; képzeld el, milyen lenne, ha az ausztrál rock 'n roll legenda a Six Feet Underrel jammelne. A Back In Blood a zenekar negyedik kiadványa, ám az előző koronghoz képest visszavettek az eddig sem magas fordulatszámon pörgő sebességből, nemcsak a lemezkiadás terén. Zeneileg nem fejlődtek – sőt, mint arra a borító is utal -, inkább közelítettek Angusék felé; persze vastag kétlábgépek így is akadnak, de a marcona korong egész végig középtempón zakatol, ami hosszútávon nem épp kifizetődő; pláne hogy saját dalaik sem túl kiemelkedőek…

A zenekar húzóereje kétségkívül Thomas éneke; hangszíne félelmetesen hasonlít Chris Barnes mester – szó szerint – velős hangjához, bugyburékoló halálhörgése a Debauchery védjegye. És sajnos legemlékezetesebb momentuma is a korong tekintetében; a 11 dal közül egyik sem tartalmaz igazán kiemelkedő momentumokat, a riffek a death/thrash határán mozognak, ugyanakkor közelsem emlékezetesek, ami egy feelinggel átfűtött zenekar esetén komoly nehézségeket okozhat. A szólók nagyrésze kellemes, de – ha ez előnyként felírható – a többszöri meghallgatás után is újnak hat a Back In Blood… Mert nem maradt meg benned semmi az előző meghallgatásból.

Persze az olyan tételek, mint a nyitó Lord Of Battle (ami a lemez legjobb dala), az egyértelmű schlager Death Metal Maniac (itt hallható a legemlékezetesebb riff), vagy a korong leggyorsabb szerzeménye, a Manhunting biztosan közönségkedvencek lesznek, és kellőképp feltüzelik majd április végén a szesztől megmámorodott Moonsorrow-fanokat; de egyben a korong nem emelkedik ki napjaink felhozatalából, ahhoz túl kevés az emlékezetes momentum. Igazából azt sem értem, mit keresnek a jobbára dallamos metal fellegvár AFM-nél, de ez legyen az én problémám…

Azt még meg kell jegyeznem, hogy a korong limitált szériájához tartozik egy feldolgozáslemez is, ami könnyedén felfalja a Back In Bloodot; a Genesis-übernóta I Can't Dance, a Beatles-klasszikus 8 Days a Week, vagy a szélesterpeszheavymetal Manowar himnusz Kings Of Metal mosolyra derítettek, ha a lemezt nem is, de ezeket a dalokat mindenképp érdemes beszerezni, különösen a Genesis-átiratot… Collins bácsi bánatában el is menne megírni még 2-3 Oscar-díjas filmzenét.

Egy szó mint száz; a Debauchery szeretne jó zenét játszani, és érzem rajtuk az igyekezetet, de ilyen gitárpárossal csak stagnálni képesek, előrehaladni a cél érdekében nem. Kicsit olyan érzésem van, mintha szerették volna megírni a saját Back In Black-jüket (sőt… Túl sok a gyanús utalás), de ez így nem igazán hatásos. Hatalmas zene lenne ez megfelelő képzettséggel társítva… Így pedig csak egy a sok közül… Kár értük.

10/6,5.