2024. március 18.
Ha a svéd keményzenei színtérre gondolunk, nem feltétlenül az alternatív rock és a poszt-hardcore azok a műfajok, amik elsőnek eszünkbe jutnak, pedig ezeknek is megvannak a maguk képviselői odafenn északon. Az egyik legismertebb a 2013 óta működő Normandie, akik habár stockholmiak, de első hallásra előbb gondolná őket az ember angolnak, annyira természetesen hozzák a BMTH és társaik által tökélyre fejlesztett fogásokat. A csapat február elején az eddigi lepopulárisabb – és egyben legjobb – albumával jelentkezett, majd a disztopikus sci-fi koncepcióra épülő Dopamine dalaival turnéra is indult, ami Budapestet is érinti. Ennek alkalmából el is küldtünk nekik néhány kérdést, amelyeket Philip Strand énekes még épp időben válaszolt meg a ma este a Dürer Kertben tartandó hazai lemezbemutató koncert előtt.
Csapjunk is egyből a közepébe: nemrég jelent meg a legújabb lemezetek, a Dopamine, amit nálunk is bemutattok. Ezen az anyagon azt a disztópikus jövőt fejtegetitek, ahol a természetes kemikáliákhoz klinikai úton kell hozzájutnunk. Szerintetek mennyire reális ez a jövőkép jelenleg?
Szerintem már most is ez történik, és az idő előrehaladtával csak egyre inkább normálissá fog válni. A szerotonin kibocsátását antidepresszánsokkal tudjuk befolyásolni, az oxitocinét pedig Pitocinnal, ami bevett megoldás szülések során.
Azt is elmondtátok, hogy napjainkban már az emberek figyelme túlságosan leterhelt, ennek ellenére ti mégis próbáltok zenészként érdeklődést kiváltani a hallgatóból. Mik a taktikáitok?
Nem akarom ezt különösebben túlgondolni, csak jó dalokat akarok írni. Az Hourglass című számban például pont szembementünk mindezzel, mivel az egy 5 perces dal, elég hosszú instrumentális intróval, és úgy tűnik, a rajongóink azt is épp annyira szeretik, mint a többit!
Hogy zajlottak az album felvételei? Zökkenőmentes volt a folyamat, vagy akadtak kisebb-nagyobb problémák? Mi volt a legemlékezetesebb pillanata az egész időszaknak?
A felvételek nagyon simán mentek, az írás nehezebb volt. Sokáig nem találtam meg a jó dallamokat, ezért úgy döntöttem, hozzálátok az instrumentálok mixeléséhez, hátha abból megjön az ihlet, és működött! A legemlékezetesebb pillanat az volt, amikor a stúdióban ültem, miközben a nagyzenekar játszotta a Ritualt. Gyönyörű volt!
Melyik dalra vagytok a legbüszkébbek a lemezről és miért?
Nem igazán tudnám megmondani, az egész anyaggal nagyon elégedett vagyok, de ha muszáj választanom egyet, legyen az Hourglass. Mindenképpen ennek a lemeznek a dalszövegei a kedvenceim eddig, mivel úgy érzem, a korábbiakkal elég sokat küzdöttem, mire meglettek.
Voltak specifikus inspirációi a Dopamine-nak? Akár egy másik zenekar lemeze, egy film, egy sorozat, vagy egy könyv?
Inspirált a Trainspotting, a Mátrix és a Szárnyas fejvadász, egyszerűen imádom ezeknek a hangulatát, különösen a Trainspottingnak. Zeneileg pedig a Gorillazból merítettem ihletet. Groove-os, koszos, de még így is kicsit elektronikus.
Szerintetek most könnyebb előadónak lenni, vagy 2013-ben volt inkább az, amikor indultatok?
Nehéz megmondani. A zenekarunk mindig organikusan nőtt, semmit nem kaptunk meg ingyen. Az egész egy hosszú építkezés volt, aminek az eredménye a mostani nagyszerű kapcsolatunk a rajongóinkkal.
Azt le sem lehet tagadni, hogy a mostani stílusotokkal leginkább az arénák színpadaira hajtotok. Szerintetek mi kell napjainkban ahhoz, hogy egy zenekar elérje ezt a szintet?
A hallgatónak éreznie kell valamiféle kapcsolódást, meg azt, hogy valami “egyedit” rakunk le az asztalra. A legutóbbi turnén 300-500 fős helyeken játszottunk, a mostanin pedig 500 és 1000 közötti helyeken, ami nagyjából azt jelenti, hogy mindenki, aki legutóbb megnézett minket, most elhozza magával egy barátját is. Minden koncert egyformán fontos, és ha kellőképp szórakoztató, akkor az emberek legközelebb is eljönnek, többedmagukkal.
Mint nem angol anyanyelvű zenekar, szerintetek nektek kétszer olyan keményen kell dolgozni az elismerésért (és az ezzel együtt járó lehetőségekért), mint akár az amerikai vagy angol pályatársaitoknak?
Szerintem ez inkább helyfüggő. Nálunk Svédországban a helyi színtér jóval kisebb, ezért ha turnézni szeretnénk, vagy fesztiválokon játszani, akkor sokkal többet kell utaznunk, aminek a költségei is nagyobbak. Ugyanakkor az egésznek pozitív hozadéka is van, mert ha fellépünk valahol, az emberek pontosan tudják, hogy jó ideig az lesz az egyetlen lehetőségük arra, hogy lássanak minket.
Miket hallgattok jelenleg a turnébuszban?
Nem nagyon hallgatunk semmit. Éjfél körül felcuccolunk a buszra, lefekszünk aludni, majd mire 10 körül felkelünk, már ott is vagyunk a következő helyszínen.
Mondanátok egy olyan svéd feltörekvő zenekart, akire megéri odafigyelni a jövőben?
Az Envyyou elég király!
Íratlan szabály nálunk, hogy ezt nem kérdezzük meg, de a szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket, szóval honnan jött a zenekar neve?
Haha. Egy olyan nevet akartunk, ami nemcsak szép, de van mögötte valamiféle történet is. Akkoriban volt egy zenekar, akiket úgy hívtak, hogy Napoleon, ami nekünk nagyon tetszett. Felmerült, hogy legyünk Normandie, és úgy éreztük, ez pont jó is lesz.
A Normandie ma este a Dürer Kertben mutatja be az új lemezét, vendégeik az As December Falls és a Self Deception.
