Boldog, szomorú dalok – a The Horrors új lemeze!

Kifejezetten érdekes zenekar ez a The Horrors. Amilyen szarkasztikusan állt hozzájuk 2007-es debütálásukkor a zenei sajtó, legalább annyira tekerik saját ujjuk köré 2009-es anyaguk óta azt. Szépen elkezdték hasonlítgatni őket a Primal Scream, meg a Radiohead innovációihoz, holott ezek a Tim Burton-filmekbe illő androgünök nem csináltak mást, csupán ügyesen ráeszméltek arra, miként lehet manapság az egyébként tökéletes imidzs mellett zenéjükkel is fenntartani, sőt felfokozni az érdeklődést körülöttük.

 A 2011-es Skying lemez megjelenését már erős várakozás előzte meg, a meglepetést ezúttal viszont pont az okozta, hogy Faris Badwanék már nem iktattak be új hangzást, csupán előző anyaguk irányvonalát emelték egy következő szintre. A shoegaze elemek mellé ugyan bekerült egy kis pszichedelikus szédelgés, illetve a szintetizátorokat is merték bátrabban használatba venni, de a dallamvilág, a néhol már frusztrálóan elnyújtott dalszerkezetek bizony egy az egyben, egy sokkal nagyobb szakértelemmel elkészített Primary Colours-ra hajaztak.

A tavalyról idén májusra halasztott negyedik lemezről, a Luminous–ről sem mondhatjuk el, hogy valódi pálfordulás lenne, az viszont most már tényként megállapítható, hogy ez a zenekar lemezről lemezre jobb. A Chasing Shadows nyitótételnek három percig tart valóban elkezdődni, ezzel viszont sikeresen megteremt egy olyan atmoszférát, ami a legnagyobbak sajátja. Csakhogy ez egy teljesen új atmoszféra, a The Horrorsra ezúttal lehet táncolni anélkül, hogy a cipőnket bámulnánk! Előzetes kinyilatkoztatások alapján lehetett ugyan számítani erre a sokkal pozitívabb megszólalásra, viszont ha valaki akkora azt mondja nekem, hogy a My Bloody Valentine helyett néhol már Giorgio Moroder többször eszembe jut majd a dalaikról, azt egészen biztosan körberöhögöm (mondjuk a Jealous Sunban ismét szemtelenül megidézik előbbit is).

A Luminous tehát ismét növeli majd a The Horrorst, ha ilyen király lemezeket készítenek sorjában, akkor azon kezdhetünk siránkozni, hogy sec-perc alatt kinövik a hangulatos klubokat, pedig nincs azoknál jobb hely az ilyen zenét megszólaltatni, hacsaknem egy magányos, egyszemélyes űrkupéban…na jó, a fölösleges esztétizálást inkább hagyjuk meg a többieknek. 9/10