“Távkapcsolatban nem egyszerű a zeneírás” – Inhale Me-klippremier

Végre megtöri szinte kereken egy éves hallgatását az Inhale Me: a fővárosi csapat új felállással és lendülettel, plusz egy új klipes dallal tér vissza az aktív hazai zenekarok közé.

A srácok 2017-ben még rendszeresen koncerteztek – utoljára az azóta tragikus módon elhunyt korábbi dobosukért, Zándoki Andrásért rendezett Fuck Cancer bulin -, azóta viszont egyszer sem léptek színpadra, és életjelet is ritkán adtak magukról. Ez idő alatt mindössze három dalt tettek közzé, ám most itt a következő új szerzemény, mely az előzőek vonalán halad tovább. A Faces a hamis barátságokról szól és a várhatóan télen megjelenő nagylemezük első előfutára. A videóklipet Peter John Kiss (theRealJP, Svnseas) készítette.

A zenekar felállásában jelentős változás történt, ugyanis három új tag is érkezett: Varga László gitározik, Szeklencei Zsolt (ex-Follow The Water) basszerozik és vokálozik, valamint Gubicza Péter került a dobok mögé.

Amikor összeálltunk a mostani formánkban, gyakorlatilag rögtön a dalszerzéssel kezdtünk foglalkozni. Elég gyorsan megtaláltuk a közös hangot, viszont jött egy kis bökkenő: Dávid Dániába költözött tanulni. Így távkapcsolatban nem egyszerű a zeneírás, de az internetnek hála, ha lassan is, de majdnem teljesen összeállt már egy új nagylemez anyaga.

Igyekszünk maximálisan kihasználni, amikor Dávid nagy ritkán itthon van, és mind az öten ráérünk – így volt ez áprilisban is, amikor Pete-tel felvettük ezt a videót. Végig image-klipben gondolkodtunk, hogy bemutatkozhasson az új felállás a közönségnek. Arra nem is maradt időnk, hogy egy épkézláb zenekari fotót összehozzunk, de majd 20-án ezt is bepótoljuk a Dürerben!

A zenekar röviden mesélt a jelenlegi helyzetről:

A visszatérő koncert augusztus 20-án lesz a Dürer Kertben, ahol a Bury Tomorrow vendégeként állnak újra a deszkákra.