2024. április 3.
Egészen hihetetlen, de amikor ezeket a sorokat írom, már három hónap eltelt 2024-ből. Az idő őrületesen pörög, aki lemarad, az elfelejtődik, így nem is csoda, hogy a hazai underground is vágtázik, már konkrétan az év legelső napjától kezdve. Bár legszívesebben minden kiadványról megemlékeznénk valamilyen formában, erre sajnos továbbra sincs kapacitásunk, de ez sem szabott gátat annak, hogy egy szép nagy merítést tegyünk az első két hónap megjelenései közül.
Ebbe a szedetbe most hat magyar lemez került bele, amiket tényleg csak a származásuk köt össze, de akad köztük első anyagos bemutatkozás, kipróbált arcok új formációja, és szinte már veteránnak számító banda újdonsága is. Műfajilag is próbáltunk a lehető legszélesebb skálán mozogni, van itt kesergős screamo, világvége-crust, modern electrocore, meg kozmikus death metalból kettő is. Fürdőgatyákat fel, merüljünk hát bele a honi földalatti miliő pezsgő termálfürdőjébe!
Műfaj: screamo
Megjelenés: 2024. február 21.
Kiadó: szerzői kiadás
Hossz: 17 perc
Támpont: Saetia, Black Hourglass, Buffout
Továbbra is tartom, hogy az egyik legfélreértettebb, illetve leginkább semmibe vett stílus a hazai undergroundban a screamo, pedig a fájdalmak és a keserűség egyik legőszintébb és egyszerre legnyersebb megnyilvánulása az, ami zenei formát ölt a műfajban. Sajnos nem sok képviselője van itthon, ennek ellenére egy-két évente rendszeresen előkerülnek igazi gyöngyszemek, hogy aztán berobbanjanak valami gyönyörű anyaggal, és azzal a lendülettel el is tűnjenek.
Remélem, a Camille Corot sorsa nem ez lesz, bár az indulása ehhez hasonló, ugyanis a szintén screamo – ám azon belül egy nyersebb, az Orchidhoz közeli – vonalon kesergő Buffout romjain alakult. A kaotikusabb irány persze itt is megvan, de jelen esetben a jóval művészibb, érzelmesebb stílushasználat dominál. A melegséget árasztó riffelések, monumentális kipengetések és elhúzott atmoszférateremtés egyedi köntöst rak a magyar szövegű dalokra, arról nem is beszélve, hogy számokon belül egészen érdekes módon oltja ki egymást a gitárok disszonanciája és felszabadító akkordozás. Néha kicsit túlságosan is dadognak a dinamikai váltások, ezek simulékonyabb átmeneteire több energiát lehetne fektetni, hogy sűrűbb és koherensebb legyen a végeredmény. Bár a lemez felvételét jobban is ki lehetett volna hozni, akár egy hangsúlyosabbb, erőszakosabb megszólalással, de ez a kissé eltaknyolt hangzás mégis nem várt nosztalgiával csap arcon. A kisebb hibái mellett is több mint ígéretes bemutatkozás ez, most már csak nem kéne szép csöndben elhalványulni. 8/10 (Simon)
Műfaj: old school death metal 
Megjelenés: 2024. február 18.
Kiadó: Pest Records
Hossz: 43 perc
Támpont: Incantation, Morbid Angel, Gorefest
Ha egy bandában olyan kompániák aktív és volt tagjai vannak jelen, mint a Thy Catafalque, a Needless, a Gort vagy a Mörbid Carnage, akkor szerintem vakon bízhatunk abban, hogy minőségi matéria gurul ki e kezekből. Így van ez a 2020-ban életre hívott Damnation esetében is, akik egy három évvel ezelőtti EP után most látták tökéletesnek az időt ahhoz, hogy a világra szabadítsák bemutatkozó nagylemezüket, a Fátumot. Amúgy ha nem lett volna evidens a tagok egyéb bandáiból, ez a formáció (is) death metalt tol, abból is az old school, mindenféle maníroktól mentes verziót, olyan legendás zenekarok kijárt útvonalán továbbhaladva, mint az Incantation, a Morbid Angel vagy a Gorefest.
A Fátum is a manapság igencsak felkapott “kozmikus death”-vonalat részesíti előnyben, témaköre az egész univerzum halandóságára lett felhúzva, ami egyfajta égi léptékű egzisztenciális szorongásként írható le.
Ez már így magában instant hidegrázást okoz, hát még ha meghallja az ember a kendőzetlen darabolást és az amúgy abszolút jól működő magyar nyelvű szövegeket. Nem hiszem, hogy az atmoszférában párját ritkító lemeznek lenne itthon kihívója a műfajban idén, kár is ezt tovább firtatni: így kell 2024-ben halálmetalt játszani! 8/10 (Radó)
Műfaj: crust punk
Megjelenés: 2024. január 24.
Kiadó: szerzői kiadás
Hossz: 12 perc
Támpont: Tragedy, Tetem
Már év elején örülhettek a crust punk stiló rajongói: egy hónap sem telt el 2024-ből, és meg is érkezett a Mass//Reaction új kislemeze, a második, amit Dan Swanö kevert és masterelt. A Broken Battlements mellőz mindenféle finomkodást, kicsit több mint tíz percen át szünet nélkül pörög, köszönhetően a szélsebesen dallamos riffeknek, csavaros szólóknak és a konstans d-beatnek, az ökölrázós hangulatra pedig a nyers ének teszi fel a koronát. Azon kívül, hogy a mikrofonnál már Hámori Benedek (Exterminating Angel) áll, sok változás nem történt a legutóbbi eresztés óta, de én továbbra is úgy gondolom, hogy
ezt a műfajt nem kell megújítani, legyen gyors és pusztító, hadd repedjenek a csontok a pitben.
Ugyanakkor nem mondható erre a kislemezre, hogy szimplán csak hozná a kötelezőt, a riffek változatosak, némi black metalos pengetéssel is feldobták, így még lendületesebb lett a végeredmény. Nem csoda, hogy Swanö mester felfigyelt a srácokra, évek óta az egyik legmegbízhatóbb zenekarként tarthatjuk számon őket, és bizony most sincs okunk csalódásra. Nagy öröm látni és hallani, hogy mi folyik itthon a crust punk színtéren, tavaly a Tetem bemutatkozó anyaga is szép helyezést ért el az év végi listánkon, és bár még csak április van, egyáltalán nem kizárt, hogy az idei legjobbak között ott lesz a MassReaction új lemeze. 9/10 (KG)
Műfaj: old school death metal
Megjelenés: 2024. január 22.
Kiadó: Memento Mori
Hossz: 34 perc
Támpont: Grave, Abhorrence, Autopsy, Funebre
Bár viszonylag kicsi színtérrel rendelkezünk, mégis minden évben előbukkan 4-5 igényes death metal-lemez, melyekről érdemes megemlékezni. Idén már rögtön év elején megérkezett az egyik versenyző, a Mephitic Grave, akik pályafutásuk második lemezével rögtön befecskendezték magukat a nemzetközi vérkeringésbe. A spanyol Memento Mori kiadásában megjelent Dreadful Seizures igen masszív lett a maga – kicsit talán túlhúzott – majd negyven percével, pláne ha hozzávesszük, hogy a srácok azt az igazi old school vonalat hozzák a finn, illetve amcsi elődök ösvényén.
A Lovecraft ihlette horrordalok egy igazi rothadó, kriptaszagú váladékkal leöntött élményt hoznak, primitívre vett riffeléssel, és kozmikus szenvedésekkel övezett death illetve doom stílusjegyekkel.
Utóbbi lassabb tempóval lökdösi, noszogatja a dalokat, míg a death metal vehemens energiái folyamatos lüktetésben tartják a dalszerkezeteket. A hangszerelés jó koszos, a keverés pedig mocskos, ahogy kell, természetesen nincs világmegfejtés, és újítási vágy, de nem is ez volt a szándék, csak terror és autentikus darabolás. Lényegretörő, mellébeszélés mentes album, és ahogy már megszokhattuk, ha death metal, akkor veszett jó borító is dukál hozzá, ez itt sem maradt el. 7,5/10 (Simon)
Műfaj: metalcore, elektronikus rock, nu metal
Megjelenés: 2024. január 1.
Kiadó: szerzői kiadás
Hossz: 38 perc
Támpont: Northlane, Enter Shikari, Architects
Masszív marketing kampány előzte meg az összes létező platformon a Mindgate bemutatkozó nagylemezét, az év legelső napján megjelent Goodbye-t, ami nem is csoda – mármint az, hogy a zenekar a kurrens lehetőségek tárházát maximálisan kihasználja: ők maguk is elektronikával fűszerezett, a szó leszorosabb értelmében vett modern metal(core)-ban nyomulnak, leginkább olyan közönségkedvenc zenekarok hagyatékából inspirálódva, mint a Northlane, az Enter Shikari vagy az Architects – ez utóbbi hatása olyan szinten tetten érhető, hogy az utolsó előtti I’ll Be Fine c. tétel akár egy Holy Hell B-side is lehetne. Innen pedig már, azt hiszem, könnyen kikövetkeztethető a menetirány:
agresszív kipengetésekkel tarkított verzék, legtöbbször tiszta refrének és kórusok, valamint olykor-olykor lüktető elektronika és nu metalos kikacsintgatásokba torkolló breakdownok.
A lemezen látszik az elszántság; az imidzs, a klipek minősége, a produkciós munka, az elmúlással foglalkozó törénetszál mind-mind olyan gondosan lett összepakolva, hogy ez a fajta igényesség nálam mindig hozzátesz egy plusz pontot a végereményhez. Kár, hogy azt rögvest el is veszi az ének helyenkénti hunglishossága, amit egy megfelelő angoltanárral meg gyakorlással patikára lehet csiszolni. És amondó vagyok, hogy érdemes is, ugyanis ez a fajta zene kellően külföld-kompatibilis, és a lemez címével ellentétben kár lenne még búcsúzni, pláne, hogy a Mindgate még csak csak most érkezett. 7,5/10 (Radó)
Műfaj: punk, hardcore
Megjelenés: 2024. január 30.
Kiadó: szerzői kiadás
Hossz: 6 perc
Támpont: Tizedes meg a Többiek, A.M.D.
Az egri Tisztán a cél felé a 2017-es nagylemeze óta viszonylag csöndben van, eltekintve a nem túl gyakori koncertektől, illetve a társadalmi/politikai megnyilatkozásoktól. Utóbbi az elmúlt hónapokban újra aktuális lett az országban kialakult helyzet miatt, ám már előtte, az év elején új kislemezt adott ki a Krisna-tudatú banda, tőlük nem túl idegen módon szintén politikai töltettel.
A kétszámos anyagon a Partizán és az Áldozatok és hősök számok továbbra is viszik ezt a pattogós, odamondogatós stílust, ám zeneileg egy kissé a punk felé billen a mérleg. A felvétel minősége is egy kissé finomabb, polírozottabb lett, mint az eddigiek, valahogy könnyebben hozzáférhetőbb, eltűnt a karcosabb, erőszakosabb éle. Az alapvetően hardcore-gyökerű zenekar inkább egy dallamosabb, letisztultabb struktúrán halad, zeneileg levegősebb, mondanivalóban ugyanolyan nyers és célratörő, mint elődei.
Bár nem sok ez a két dal egy régóta működő bandától, de legalább kaptunk valamit, és hát Gulabéknak innen is üzenjük, hogy bőven lenne még miről zenélni, úgyhogy jöhetnének még újabb számok. 7,5/10 (Simon)
