A cseh Hypnotic Face 1994-ben alakult, Svitavy-ban. A kezdetben Viliam Slinták (vokál, gitár) Radek Bob Bednář (vokál, gitár) és Přichystal testvérek (basszusgitár és dob) voltak a tagjai, ők azóta már kiléptek, s senkit sem szeretnék a szokásos biográfiával untatni, jöttek mentek zenészek, a banda meg döcögött a maga kis földes útján, oly annyira, hogy 1995 januárjában felvették az első (s egyetlen) demójuk The AnimalMan címmel, és rohadt vicces borítóval, haha (nem tudom mennyire politikai tartalmú az az anyag, de az az orrszarvú igencsak ismerős a nemzetközi politikából). A zenekar nem kapkodja el amúgy… rá 4 évvel megjelent egy kislemez; a Written by Life zeneileg, belehallgatva az oldalukon, valahol a Metallica és az Over Kill között mozgott, majd végül kijött a nagylemez is 2004-re, ez az, amiről olvasol.
Leszámítva az igencsak klisé számcímeket-szövegeket és zenekart nevet, egy erős és érett anyag. Mozgalmas, energikus és nagyon változatos, nehéz megunni, ugyanúgy akadnak benne fejtörő témák, mint nagyon egyszerűek, tartalmaz súlyos részeket és szinte már klasszikus régi rock zenei motívumokat is. Valamennyivel technikásabb és dallamosabb, mint elődje, és súlyosan érezni rajta a hatásokat is…. A hangzás erősen
Anthrax szerű, és úgy alapjában véve az egész szinte régi
Metallica. Elsősorban a régi fémtetű rajongóknak adnak egy kellemes és egyáltalán nem felejthető, izgalmas 46 percet. Néhol érezni egy kis
…And Justice for All-t, valamennyivel több
Master of Puppets-t, de a legjellemzőbb a csehekre egy jóféle
Ride the Lightning lemez interpretáció, haha. És mielőtt lezárnám a hatásokat, egy kis
Pantera is megbújik itt-ott, és az
Over Kill is nagyon ritkán be-be ficcen… de semmi komoly. Igen, igen kedves olvasó, ez bizony thrash metál, abból is a régi, ám dallamos, fej és haj dobálós, építkezős monstrum. A hangzás jó, a booklet is igényes, a dobok hangzása pedig egyértelműen
…And Justice for All-os, illetve
Viliam hangja kiköpött
Hetfield…
Pár nótát kiemelnék a fémes masszából; az első komoly meglepetés a zakatoló és jól eltalált
The Devil Within, melynek a leállós akusztikus részei
Led Zeppelin-re emlékeztettek, ám a refrén és a középtempó már maximálisan
Metallica. A szólók virtuózak, igényesen tálalva, a dobok pergővel és tammal teliek, minden a helyén, egy remek dal! A legkiemelkedőbb, ennek ellenére mégis csak a címadó; a
The End Of Sanity egy hihetetlenül jó dal, egyenesen mintha a
Ride the Lightning-ról szólna, s ma sokan köpködik a Metallicát (jogosan, amúgy…), de azt tudni kell, hogy a maga idejében remekműveket alkotott meg, s ez a track is az kérem szépen!
Az
End On Clouds súlyos, masszív, akár egy megállíthatatlan vonat, úgy tör előre a dobok és feszes gitárok adta sín-röppályán… a
Trash egy tipikus thrash, minden benne van, ami a műfajra jellemző, s külön dicséret
Vladimír Ebert-nek az igencsak ügyesen kihasznált kétláb dob munkáért! A
M.L.A.H.L. egyszerre repít fel és húz le, benne van a súlyosság, s mégis balladisztikus, kellemes riffekkel szárnyra kap, melyeket aztán tonnákkal megrakva dobják bombaként a lángoló városra, a
Saturday pedig egy tipikus tekerős thrash dal, sok kórussal, kolomppal, némi crossover ízzel átitatva…
A lemez igazi előnye, hogy a felkapott témákat megfelelően kihasználják, elcsámcsognak rajta, s így nem válnak unalmassá. Mindvégig energikus és feszes a dolog, s bár ha szenvednek is némi egyéniség zavarban, mégsem róható fel nekik hibaként, hiszen annyira nem a mai trendet szolgálják, hogy egyértelmű; ők azért játszanak, mert szeretnek, s ehhez semmi köze a pénznek. A másik, ami nagyon pozitív még számomra, hogy bár
Metallica adaptáció féleség, még sem az későbbi populár-kommersz, melyet mondjuk a feketén hallhatunk, s melyből olyan előszeretettel táplálkozik, mondjuk a finn
I am blood. Hogy a cseh négyes mire viszi még, előre nehéz megjósolni, a következő lemezükön sokat és nagyot kell bizonyítani, megtalálva némileg a saját egyéniségüket is, minden esetre én kíváncsi leszek rá, mert ez az anyag tölteléktől mentes és nagyon rendben van, mind tudás, mind zenei téren, mellesleg pedig nagyon fasza nosztalgikus hangulatot teremtettek, így elő is ásom a szekrény mélyéről a kissé már elfelejtett régi és igazi
Metallica lemezeket!
10/ 9,2
