Frank Turner – Tape Deck Heart

Tracklist:

01. Recovery
02. Losing Days
03. The Way I Tend to Be
04. Plain Sailing Weather
05. Good & Gone
06. Tell Tale Signs
07. Four Simple Words
08. Polaroid Picture
09. The Fisher King Blues
10. Anymore
11. Oh Brother
12. Broken Piano

Műfaj: folk rock

Támpont: Chuck Ragan, Dave Hause

Hossz: 50:20

Megjelenés: 2013. április 22.

Kiadó: Interscope

Webcím: Ugrás a weboldalra

A két évvel ezelőtt megjelent England Keep My Bones után valamelyest várható volt, hogy Frank Turner karrierje komoly változáson fog keresztülmenni, hiszen zene-, ill. dalszövegírási kvalitásai finoman fogalmazva sem átlagosak (igaz, jónéhány évet kellett várni a Kneejerk és a Million Dead kezdete óta arra, hogy megtörténjen az áttörés). A már említett utolsó lemez is hemzsegett a slágeresebbnél slágeresebb, akusztikus, folkos köntösbe öltöztetett rock himnuszoktól, és most sincs ez másként, hiszen Turner ötödik nagylemeze, a Tape Deck Heart ott folytatódik, ahol az előző album véget ért.

Az utóbbi albumokon már megismert The Sleeping Souls húzza továbbra is a talpalávalót Frank Turner mögött, ami úgymond valóban teljessé teszi a produkciót, mert bár annak is megvan a maga varázsa, de egy szál gitáron ezek a dalok (sem) lehetnének annyira hangulatosak, mint így, zenekari kísérettel. A nyitó Recovery egy klasszikus értelemben vett Turner dal, szövegileg rendkívül részletes és kidolgozott, ennek ellenére mégis elképesztően fogós, amiket a történetmesélős részek (“And on the first night we met you said “Well darling, let’s make a deal, If anybody ever asks us, let’s just tell them that we met in jail.””) tesznek igazán különlegessé. Egyébként indító tételnek tényleg tökéletes választás, hiszen az egész lemez a felépülés folyamatát járja végig, hol több, hol kevesebb sikerrel. De mégis milyen felépülésről van szó, merülhet fel a kérdés, amire néhány hallgatás után választ is kaphatunk, anélkül hogy túl sokat kellene a dalszövegeken gondolkodni (Turner mindig is egyszerűen, mégis kivételesen őszintén fogalmaz, és nincs ez másként most sem). A szövegileg kissé nyers Tell Tale Signsból kiderül, az előző albumon az Am I Dissappearedben már megismert Amyvel való elbukott románcot követő depresszió története, melynek nyomait Frank a mai napig magán hordja. Sokakkal ellentétben Frank nem felejtette el honnan is indult, a Four Simple Wordsben megidézi az ifjúkort, amikor az otthon jelentése egyenlő volt a punk bulikkal. A lemez összefoglalva a változás, mint olyan köré lett felépítve, ahonnan nagyjából teljesen eltűntek a mozgósító, vidámabb pillanatok, ami azért már az elődeikhez képest is komolyabb témájú England Keep My Boneson is még bőven előfordult, viszont cserébe Turner tényleg szívét-lelkét beletette ebbe a lemezbe. A szomorú daloknál meg úgy sem kell több. 8/10