“Tudatosan vagyunk ösztönösek” – Till We Drop-interjú

Az újévet egy tavalyról megkésett interjúval indítjuk, amely a Grindrise Festen került rögzítésre a Till We Drop énekesével és gitárosával, Pete-tel és Endrével. A buli számukra kiemelt fontossággal bírt a fesztiválos jellegen túlmutatva is, hiszen a zenekar ezen a napon jelentette meg bemutatkozó nagylemezét, a The Summer Triangle-t, amely méltán tekinthető hiánypótló kiadványnak az európai pop-punk színtéren, hiszen a mi régiónkból ez az első olyan nemzetközi terjesztésű bemutatkozás, amely valóban magára tudta irányítani a műfaj szerelmeseinek figyelmét, legalábbis az Interpunk listáján való menetelés elég meggyőző ahhoz, hogy sikeres lemezként beszéljünk az első Till We Drop-kiadványról. Ennek jegyében kérdeztem a srácokat a The Blackout Argument búcsúturnéjáról, valamint az album megírásáról, felvételéről.

Először is milyen volt a fogadtatásotok a The Blackout Argumenttel közös turné egyes állomásain?

Pete: Az volt a legjobb ebben a turnéban, hogy a közönség még nem ismert minket, és így egy csomó új ember hallhatott a zenekarról, akiknek pedig tetszett, a koncert után oda is jöttek hozzánk, vettek CD-t, pólót, és beszélgettek is velünk, szóval teljes mértékben pozitív volt a visszacsatolás. Lényegében abból éltünk az egyes állomások között, hogy merch-öket adtunk el, de még itt vagyunk, túléltük, és nagyon jó élményekkel gazdagodtunk (mosolyogva).

Azért voltak kevésbé jó dolgok is, ha jól tudom, legalábbis egyszer megbírságoltak titeket. Erről mit szabad tudnunk?

Pete: Amikor az autópályán mentünk, egyszer csak levillantott minket egy rendőr, majd megálltunk a legközelebbi pihenőnél, és Dani, a sofőrünk, miután kiment és a rendőrrel beszélgetett, lehajolt és csóválta a fejét, majd előkapott egy Social Suicide-matricát a zsebéből. Mint kiderült, ez azért történt így, mert hátul teljesen le volt ragasztva a buszunk rendszámtáblája a zenekaros matricákkal, és a srácok előre is raktak belőle, épp annyit, hogy ne lehessen leolvasni semmit (nevetve).

Endre: És ez még semmi, mert amikor a rendőr elment mellettünk, akkor is úgy utaztunk, ahogy ilyenkor szokás, tehát hárman voltunk elől, középen egy valaki mindig aludt, meg alatta is a földön, hátul pedig megint annyian, de amikor meglátott minket az illetékes tiszt, egyből osztotta is fejenként a harminceurós bírságokat. Ebből kerekedett ki egy szép 320 eurós bírság.

Pete: Ha pedig ez még mindig nem elég, Svájcban Gyurmának volt egy 50 eurós hányása egy gyerekágyra, amit szintén kifizettettek velünk, mert nem a legjobb helyen voltunk (nevetve).

Zoli azt is mesélte, hogy volt egy „halálközeli élményetek”.

Pete: Egyszer fordult elő a turné alatt, hogy nem én ültem elől, és épp abban az egy órában esett meg, hogy a koncert után még vagy 150 kilométert kellett Daninak vezetni, hogy a szállásunkhoz érjünk, és már aznap is vezetett vagy 800 kilométert, így pedig menet közben elaludt, majd elindult lefelé az útról, Zoli pedig egyből reagált, és így mentünk is tovább.

Endre: Én átaludtam az egészet.

És hogy jöttetek ki a Social Suicide-dal?

Endre: Eszméletlenül rendes srácok voltak, nagyon megszerettük őket, aranyos gyerekek.

Pete: Tényleg, hihetetlen volt, imádjuk őket, király arcok. Igazából ez volt az első és az egyetlen szopatás, amit a baráti jelleg elbírt, mert ez a rendszámos kaland is majdnem hét pontba került a jogsin, és Socialéknek is 200 euróba került a heccelés. Egyedül az énekest, Mariust szopattuk azzal, hogy Endre valójában meleg, pontosabban mindenki rájátszott egy kicsit, hogy beparáztassuk, ő meg egyből szabadkozott is, hogy menyasszonya van, meg hogy nem kíváncsi minderre, de azért is folytattuk. Aztán az egyik állomáson Bálint ráugrott Endrére, és baromira bevertem a vállát, majd – nyilván mit sem sejtve minderről – poénból odamondta majdnem esedezve Mariusnak, hogy csókolja meg a sebesülésénél, erre meg ő volt az első aki odarepült, de annyit szakadtunk a Mátéval, hogy nem bírtuk ki, végig sírtunk, tökéletes volt.

Ugyanilyen volt a hangulat a The Blackout Argumenttel is?

Endre: Velük nem kerültünk ennyire közeli kapcsolatba, mert ők minden este máshol aludtak, így az esti bebaszásokon is csak a Socialékkel voltunk együtt. Egyébként mindenki nagyon aranyos volt, de tényleg.

Pete: Rafaellel, az énekessel mindig dumáltam a koncertek előtt és között is, nagyon tetszett neki a nevem és viccelt is vele, hogy „Kiss me Pete”, de az egyik éjszaka eljött velünk ő és a basszer, Eric is. Amúgy általában ők nem buliztak annyit, de ezt nem foghatják arra, hogy öregek. Megfontoltabbak, kimértebbek voltak nálunk. Rosszat mondani nyilván nem tudunk rájuk, de inkább munkaviszony volt velük, míg a Sociallel tényleg össze is tudtunk barátkozni, és bízunk is abban, hogy a közeljövőben is tudjunk turnézni velük.

A müncheni buli volt a turné megkoronázása is?

Pete: Buli szempontjából nem, mert mindenki bealudt, csak én voltam fenn hatig, de a koncertek szempontjából biztosan, mert ott volt a legtöbb ember. Nem is feltétlenül a közönség volt a legnagyobb durranás, mert Schweinfurt vitte ebben a pálmát, ismerték a mi dalszövegeinket is. A müncheni bulin ezzel szemben sokan voltak, de nem volt akkora megőrülés, mint ahogy szerettük volna. Az a koncert nagyon jól meg volt szervezve, és fellépett Casper is, aki helyi szinten eszméletlenül népszerű, és amikor felment a színpadra, mindenki bálványként nézett rá. A színpad is tökéletesen szólt, a backstage is tökéletes volt, bár ezzel sosem volt probléma, és mindenki tudta, hogy ez a vége, úgyhogy bealudtak. Meg is beszéltem Chrisékkel, hogy a záró dalnál hadd menjünk fel mi is velük énekelni, így az ‘Overweightnél mi is a színpadon álltunk velük.

Endre: Amúgy a német közönség elég passzív volt, kevésszer tudtuk őket megmozgatni, de mindig igyekeztünk. Schweinfurtban még a mosh is beindult, tényleg hatalmas élmény volt.

A turnétetoválás ötlete honnan jött?

Pete: Feri volt, akit a legjobban foglalkoztatott, legalábbis tőle hallottam a legtöbbet vissza azt, hogy milyen jó lenne. Még a turné elején bevágta poénból, hogy nyomjuk, és amikor találkoztunk Zoli kinn élő haverjával, Kristóffal, akkor beszéltük meg komolyabban, hogy ha most itt a lehetőség, akkor csináltassuk meg magunknak ezt a tetoválást. Most egy kisbuszt varrattunk magunkra, de ha nagy banda leszünk, akkor nagybuszt tetováltatunk (nevetve). Egy nightliner nagyon király lenne!

Itt talán rá is kanyarodhatunk a The Summer Triangle dalcsokrára. A lemez előkészülete nagyjából egy évet vettek igénybe, főképp a korábban megosztott dalok tükrében.

Pete: Ténylegesen februárban kezdtük el az anyag valódi munkálatait, akkor indult a dobfelvétel. Siminél a No Silence-ben négy számhoz vettük fel azt, közben a többi dalt finomítottuk, csiszoltuk, majd májusban kezdtük el a gitárok rögzítését, folytatva a dobokkal, júniusban pedig jött az ének. A teljes felvétel július közepére lett kész, és akkor vette kezdetét a keverés. A dalok ilyen értelemben menet közben is változtak: felvettük, visszahallgattuk. Két hónapig ment a keverés, és annyira az utolsó pillanatig ment minden, hogy az utolsó este még a stúdióban ültek Endréék, és Simi mellett ülve az utolsókat finomították. Idő közben elkészült a TSO-lemez is, és biztosak voltunk abban, hogy ő azt tudja nyújtani, amit hallani szeretnénk a saját lemezünkön.

httpvh://www.youtube.com/watch?v=OSvRuzs-6fs

Ez azért is érdekes, mert a korábbi zenekaraitok (Seattle Sky, Ghost Of Shelter, Fuwdo) is erőteljes hangzású produktumokkal jelentkeztek. Nem is gondoltatok arra, hogy oda menjetek vissza felvenni a nagylemezt, ahol korábban jó tapasztalataitok voltak?

Pete: Igazából a Twenty Two című dalunkat felvettük egyszer az Artist Factoryben is, később pedig Siminél, és már akkor tudtuk, hogy nála kell dolgoznunk. Bogyó is megkeresett minket, ami kézenfekvő is lett volna, mert mégis Budapesten van, és nem kellett volna egyetlen nap alatt felturbózni a dolgokat, ezért vettük fel nála a gitárokat, de a keverés kérdéskörénél jobban szerettük azt az eredetit, amit Simi készített nekünk.

A dalszövegek eléggé személyes tartalmúak, látszik, hogy valós események ihlették azokat. Ez előre megbeszélt szempont volt, vagy csak így jött? Egyébként Robi (Grindesign) látta ezeket, mikor a képregényt csinálta a booklethez?

Pete: Előre elmondtam mindenkinek, hogy miről fognak szólni az egyes dalok, legalábbis a dalszövegek ekkor már nagyjából megvoltak, és nagyon tetszett neki ez a benzinkutas téma, amibe nem is szóltam bele. Eredetileg más volt az elképzelés, mert egy térképszerű felosztást szerettünk volna képregényesen ábrázoltatni, amiben szövegbuborékokba írtunk volna mindent, csak aztán megérkeztek a kiadótól a lehetőségek, hogy mégis hogyan kell kinéznie a bookletnek, és mi lehet benne, és akkor született meg az a közös megállapodás, ami végül látható lett.

Endre: A kompozíció mindenképp a turnéra épült, arra, hogy bennünket mutasson be, legyen benne egy kis szívatás, egy kis humor, és a végén az egész egység tényleg aköré szerveződött, amit eleve terveztünk, és szempont volt a Drunkenstein figurájának életben hagyása és kapcsolása.

Az új anyaghoz terveztek még videoklipet, vagy a turnéhoz rögzítettetek képi anyagot?

Pete: A Transitra terveztünk korábban, de még semmi sem biztos, felvételeket pedig csináltam, de ezek kevésbé használhatók. Inkább csak magunknak szólnak, nem olyan minőségűek, tudod, ez csak pár hülyeség, nem terveztünk velük semmi komolyat. Ettől függetlenül gondolkodunk még azon, hogy ki lenne a megfelelő ember, aki segíthetne, és hogy valójában milyen klipet is szeretnénk, mert mindenképp az lenne a szempont, hogy az ember a megtekintés után meg akarja azt osztani másokkal is. Ha rajtunk múlik, nemsoká forgatunk is.

Ez a ti szempontotokból már csak azért sem érdektelen, mert az első két klipetekkel gyakorlatilag megalapoztátok a hírneveteket is, és ezzel is magatok mögé állítottatok épp annyi barátot, amennyi ellenlábas is felütötte a fejét. Hogyan lehet így csak a munkára koncentrálni, és egyáltalán számít-e a negatív kritika?

Pete: A felbukkanásunkat nagyon sok önzetlen barátnak köszönhetjük, akik segítettek nekünk a videók készítésében és azzal, hogy mellettünk álltak már akkor is. Szegény Andris azóta nincs köztünk, és szerencsésnek mondhatjuk magunkat abból a szempontból, hogy nagyon jókor voltunk jó helyen. Sokan azt gondolják, hogy az esetünkben egyfajta mérhetetlen anyagi tőke áll rendelkezésre, például a klipünknél is megkaptuk ezt, holott a kamera szigszalaggal volt a biciklire tekerve, és mégis jól sikerült a végeredmény, mert hozzá értő ember csinálta a videót, ennél több pedig nyilván nem kell. Mellette persze rengeteg munkát fektettünk bele a zenekarba, hogy lépcsőfokról lépcsőfokra haladhassunk, és mindannyian beletesszük szívünket-lelkünket a munkába, de másképp nem tudunk előre haladni.

httpvh://www.youtube.com/watch?v=JrWxGsxUAnc

Nagyon jó hallani, hogy kimondtad a „jókor jó helyen” helyzetét, mert manapság a pop-punk ismét képbe került Európában, és a keleti régióban gyakorlatilag hiánypótló zenekarként tudtok működni. Szerintetek miben mutatkozik meg leginkább a Till We Dropban levő lehetőség az áttörésre?

Pete: Valójában senki sem szereti beskatulyázni a zenéjét, de mi is látjuk, hogy ez a breakdownokkal dolgozó heavy pop-punk Európában kevés zenekarnál jelenik meg úgy, hogy ahhoz színvonal is társuljon akár magát a dalokat, akár az arculatot tekintve. Mivel nekünk eleve a debütálás is egy klippel történt, és így az emberek megismerték az arcunkat és a zenét, jóval egyszerűbb dolgunk volt, és szerintem ennek köszönhetjük azt, hogy itthon felfigyeltek ránk. Ez biztosította számunkra a hírnevet.

Endre: Mellette volt egy minőségi felvételünk is, és a hangszerelés terén sem hallhattunk Európában sok olyan bandát, amely ilyen stílusban ilyen zenét produkálna. Persze sok fiatal banda van, de nem mind figyel kellőképp a minőségre és a promócióra, kapkodnak vagy csak tapasztalatlanabbak.

Pete: Szoktak nekünk is írni ilyen arcok, akik próbálkoznak, de azzal, hogy a Facebookra kiteszik a dalokat, még nem lesz igazi hírértékük, és mi sem feltétlenül tudunk vele mit kezdeni, mert hát mi is bejártuk a saját utunkat. Főképp, hogy…

Endre: …tudatosan vagyunk ösztönösek (nevetve).

És ezt szempontként kezelve nyilván nem is estek bele ugyanazon hibákba, amelyekbe adott esetben a korábbi zenekaraitokkal belefuthattatok.

Pete: Amit én hibának tekintenék, hogy ennyi idő alatt túl kevés dalt adtunk ki, és így túl nagy várakozás előzte meg a bemutatkozó nagylemezt. De végre ez is elérkezett, már a kezünkben tarthatjuk, és ahogy beszéltük is az eddigi interjúban, ha nem is volt elejétől a végéig kész az anyag, de végre eljutottunk oda, hogy mindenünk meglegyen, ami kellett. Az a pont, amikor ha megkérdezik, mit csinálunk, meg tudjuk mutatni a lemezt, a designt, mindent. Ez volt az egyetlen hiba, hogy nem készült el az anyag, egészen mostanáig.

De a lemez amellett, hogy összefoglalja az eddigi utatokat, valahol új szintre is helyez benneteket.

Endre: Igen, mi is érezzük, főképp az előbbiek tükrében, de már a címválasztás is a komolytalanságunkat akarta másképp megvilágítani.

Pete: Eredetileg egyetlen dal lett volna a The Summer Triangle, ez az, ami a lemezre már Young and Blindként került fel. Azért akartam ezt, mert a dalszöveg írása közben eszembe jutott a tavalyelőtti görögországi nyaralásunk, amikor a barátnőnkkel néztük az eget. Ez az egy kép, és az ebből eredő univerzum-téma mindenképp jól jött, mert eleve foglalkoztatott, és ezzel akartam a dalnak egy másik tartalmat is adni, mert utána kell nézni, hogy mi is ez. Az lett volna eredetileg a dalcím, de a többiek leszavazták, majd egyszer később a Feri dobta fel potenciális lemezcímként, mert arra még nem volt ötletünk. Nekem is tetszett, hát azért találtam ki (mosolyogva). Egyébként egy csillagképről van szó, ami három csillag, a Vega, a Deneb és az Altair együttállásakor rajzolódik ki az égre. Ebből jött az utazás koncepciója, amellyel figyeljük, hogy hová kell mennünk. Az egész lemeznek van egy ilyen kettőssége, ami az egyes dalokon is keresztül halad, hogy ha úton vagy, honvágyad lesz, de ha otthon lehetsz, akkor hiányzik az út (mosolyogva).

És mik a közeljövőre vonatkozó terveitek?

Pete: A legfontosabb a lemez promotálása, ahová tudunk, elmegyünk, és hogy egy kicsit megízlelhettük a turnézást, mindenképpen tervezzük, hogy újra kijuthassunk külföldre, akár egyre távolabb is, hogy a közönséget is tágíthassuk. Ilyen szempontból hatalmas tanulási lehetőséget adott az előző turné, mert amit előző este elrontottunk vagy félreterveztünk, azt a következő este újra kipróbálhattuk, javíthattuk, és ez nagyon sokat jelent. A vége fele úgy éreztük, hogy igen, így kell csinálni. Itthon többnyire csak hétvégén lehet látni, ami hangilag is más felkészültséget követel meg, és így mégis meglepő volt számomra az, hogy bírtam a terhelést.

A turnétapasztalatokból a későbbiekben lehetnek új dalok is?

Endre: Pont a múltkor gondoltam erre, hogy nem lenne szabad sokat üldögélni rajta, szóval már elkezdjük a számokat írni, mert van egy csomó minden, amiből lehet valami jobb is, de most jelent meg a lemez, így a legfontosabb a koncertezés. Ezt követően pedig azon leszünk, hogy ismét új dalokkal rukkolhassunk elő.