Ideje továbbtekinteni a hazai idejétmúlt zenei piacon – interjú Baumann-Tóth Eszter Annával, az Ann my Guard énekesnőjével

A zenekar facebook elérhetősége || Innocence Descent bandcamp stream || Az Ann my Guard következő koncertjének (május 9. @ Showbarlang) facebook EVENT-je || Képek a lemezbemutató koncertről || Youtube csatorna elérhetőség

A fővárosi Ann my Guard egy mindenképpen figyelemre méltó színfoltja a fővárosi szcénának, a zenekar debüt nagylemeze Innocence Descent címmel jelent meg újramaszterelve idén április 4-én, ráadásul a Hangsúly díjon jelölve lett az év debütáló albuma címre isA csapat a kiadói keresgélés folyamatának végén végül az angol Shamanize Records-nál kötött ki, a kiadó célja pedig, hogy minél szélesebb körben, nemzetközi szinten is megismerjék a produkciót, a zenekar pedig gőzerővel dolgozik egy akusztikus műsor létrehozásán, illetve az első európai turnéjukra készülnek, amely ősszel veszi kezdetét. A mai interjúnkban Baumann-Tóth Eszter Annát szólítottuk meg, a zenekar énekesnőjét és egyben basszusgitárosát, viszont a rövid eszmecsere nem a nagylemezre fogunk összepontosítani, hanem kicsit komolyabb témákat fogunk boncolgatni, mint a modern zenekarmenedzselési eszközök, a koncertszervezés és a kiadókeresés folyamata, valamint a nyugathoz képesti lemaradásunk a streamingszolgáltatások kihasználásának és a zenekarok támogatásának a tükrében. 

Szia! Nagyon örülünk, hogy lehetőség teremtődött erre a nagyon részletekbe menő és érdekes tényfeltáró interjúra és beszélgethetünk a kiadói/koncertszervezői nehézségekről egy zenekar összefüggésében, illetve arról, hogy miben vagyunk lemaradva a nyugaton megszokott helyzethez képest. De beszélgessünk előbb kicsit az Ann My Guardról! Egy norvég kiadó után 2015-től az angol Shamanize Records vette át az album terjesztését, kiadását. Mesélnél egy picit arról, hogyan sikerült velük leszerződni?

Sziasztok, mi is köszönjük a lehetőséget! Körülbelül egy éve jött ki az első nagylemezünk, előtte pedig egy kétszámos EP-vel kezdtük a pályafutásunk a zenekarral. Mindkét anyag terjesztését a norvég Smash Fabric Records végezte, aminek nagyon örültünk, hiszen a zene, amit játszunk abszolút népszerű lehet a Skandináv országokban. Sajnos kevés volt a kiadó részéről a lendület és az elkötelezettség, ám a baráti kapcsolat még a mai napig meg van közöttünk. Volt pár „vak” hónap, amíg maguk a norvégok pitiztek nagyobb kiadóknál azért, hogy átvegye valaki a két anyag terjesztését, de sajnos senkivel nem sikerült megegyeznünk. Érdekesség egyébként, hogy pont a Nuclear Blast kiadó válaszolt a legnormálisabb hangnemben, sőt, kifejezetten tetszett nekik az anyag, csak abban nem láttak potenciált, hogy egy több hónapja kint lévő albumot karoljanak fel és promotáljanak, adjanak ki ismét. Így aztán egyedül maradtunk, kezünkben egy nagylemezzel,amire évekig készültünk és amire nagyon büszkék voltunk. Ám akkor jött Nonó, aki egyébként a gitáros pozícióban is megtiszteli a zenekart és ő említette, hogy van két ismerőse Angliában, akik profi hangmérnökök és pályázati pénzből kiadót alapítottak. Azonnal felvettem Dénesékkel a kapcsolatot, akik rá is haraptak a zenekarra, így megalapították a Shamanize Recordsot. Közösen, rengeteget dolgozunk a zenekar promotálásán és a számok terjesztését, nincs olyan nap, amikor ne értekeznénk Skypeon, vagy üzenetben. Ez máshogy nem megy, igaz még mindannyiunknak van egy rendes „civil” állása, ám munkaidő után azonnal ülünk le a gép elé és intézzük a dolgokat.


Mit gondolsz, manapság a független kiadók kedveznek a zenekaroknak, vagy még mindig a nagyobb kiadóknál van esély a “befutásra”? 

Én úgy látom, hogy mindkét opciónak meg van a maga előnye és hátránya: igaz, hogy a kis kiadók nem szednek ki minden pénzt az előadóból, illetve kevésbé szólnak bele a művészi produktum létrehozásába, ám a kapcsolatrendszerük nem ér el olyan messzire, mint egy nagyobb vállalat esetében. Egyébként nem kell ma már a kiadókat annyira isteníteni, ne feledjük, hogy a zenei hanghordozók keresletének csökkenésével és a több éve tartó szerzői jogokat sértő formátumok, illetve tartalmak gyors terjedésével kísért recesszió a kiadók piacát érinti. Ebből kifolyólag pedig ők vannak rákényszerítve arra, hogy alkalmazkodjanak a közönség igényeihez, jobban mint az előadók! Ráadásul a zenészek mindig gyorsabban reagáltak a változó piaci helyzetre, mint maguk a kiadók: a független zeneszerzők gyorsabban felismerték az internet adta pozitív lehetőségeket és nem féltek kihasználni azt. Minden egyéb kiadói hozzájárulás nélkül készítettek saját felvételeket, alakítottak ki image-t, majd regisztráltak anno Myspace-re, ahol bárki bárhol rájuk találhatott. Ezzel szemben a kiadók csak nagyon nehezen és lassan tudtak alkalmazkodni az újonnan kialakult online piachoz.

Én a kiadókeresés hónapjainak tükrében azt javasolnám, hogy habár érdemes elküldeni a több száz levelet nekik, de ha nem jön válasz, nem dől össze a világ. Nagyon óvatosnak kell lenni velük, főleg a kisebb kiadókkal, mert majdnem az összes kemény összegeket vár cserébe azért, hogy a nevüket adják az adott produkcióhoz. Érdemes ezeket minél előbb letisztázni velük, nehogy a végén derüljön ki a turpisság, miközben heteket ültünk a válaszra várva. Azt tanácsolom, ha csak nem jön egy kedvező ajánlat valakitől, menjen szerzői kiadásba a dolog, majd jöhet az aggregátor, aki pár dollár ellenében feltölti az összes elképzelhető helyre a számokat, a Spotifytól kezdve az „kínai YouTube”-ig. Mi a floridai Symphonic Distributionnel szerződtünk le és csak jót mesélhetünk róluk.

Mi a helyzet a koncertszervezéssel? Mik azok a felesleges körök, amiket jobb, ha kihagy egy zenekar? 

Ahogy a kiadók esetében, úgy a koncertszervező irodák többsége is erősen a pénzlehúzásra hajt. Mindegy, hogy booker, agent, promoter, vagy bármi, a végén benyújtják a számlát, hogy havi fix euróért dolgoznak és „talán” mehetünk turnézni. Elárulom, ha lett volna felesleges 2 millióm, tavaly októberben túl lettünk volna egy Tarja (ex-Nightwish) turnén, illetve egy háromállomásos orosz koncertsorozaton a Guano Apes-szel. Ezek a lehetőségek fel lettek ajánlva a zenekaromnak, futottam is pár magyar céghez, bankhoz, szolgáltatóhoz is a szponzorációs lehetőséggel, de sajnos senki nem tudott nekünk anyagilag segíteni. Ám vannak olyan hozzáértő és segítőkész emberek, akiket tényleg a zenéd érdekli és a nem a pénztárcád és bár másfél évembe telt őket megtalálni, hamarosan kiépül Európában a kapcsolatrendszerünk. Márk az Emptiness Bookingtól például ilyen, hiába más a műfaj és nem állunk szerződésben egymással, mindig segít nekem egy-egy kontakttal, amiért végtelenül hálás vagyok neki. Ha minden jól megy, októberben egészen Spanyolországig eljutunk, illetve Angliába is szervezünk bulikat, amit májusban intézek. Fogom magam és kimegyek Londonba, hogy személyesen tárgyaljak a koncertszervezőkkel. Máshogy nem megy, jelen kell lenni az esetek nagy többségében sajnos. Amit szintén ajánlok, az a kisebb Facebook fórumokon való aktív részvétel és a zenekaros cserekapcsolatok: ha találsz egy hasonló műfajban tevékenykedő zenekart, akkor segítesz neki itthon leszervezni bulit, ők pedig a te zenekarodnak külföldön.

Mit gondolsz, mi kell ahhoz, hogy egy zenekar külföldön is rajongói tábort szerezzen magának?

Ahogy már említettem: mindenhol jelen kell lenni! Ha külföldi hallgatói bázist akarsz kiépíteni magadnak, nem spórolhatsz meg egy Spotifyt, Twittert, Instagramot, vagy azt, hogy például az iTunes-on letölthető legyen a lemezed. Fontos továbbá, hogy ismerd és jól becélozd a célközönséged és ne pazarold arra az energiád, hogy egy olyan piacon legyél sikeres, ahol a kutyát se érdekli a mondanivalód. Legyen egy egységesen kialakított image a produkciód körül, ne spórolj a hangfelvétel, illetve a videoklip készítésekor és ami a legfontosabb: legyél hiteles! Akármennyire is azt gondolod, hogy az emberek többsége nem ért a zenéhez, ám aki megjátssza magát, az már a hülyének is bűzlik. Magyarországon ezért olyan népszerűek az alterzenekarok, hiszen való igaz, hogy a legtöbb szöveg a romkocsmák félhomályában, a pesti bölcsészcsajok megdöntéséről szól (mélységes tisztelet a kivételnek), ám mivel számos fiatal sajnos ebben a miliőben él, ezek a zenekarok maximálisan hitelesekké váltak mindenki számára és ezzel valójában semmi baj nincsen! Az én szövegeim és az Ann my Guard körül kiépített kissé ezoterikus, fantasy-s világ itthon sohasem lesz népszerű, de ez engem egy cseppet se zavar, hiszen tudom, hogy mely országokban, milyen emberekhez szólhat a zeném. Ettől még büszkén vagyok magyar és igyekszem a velem együtt dolgozó rendezők, producerek, menedzserek, vagy akár ruhatervezők hírét vinni a világban. Erről szól szerintem a mai nyitott piac.

Szerinted hol vagyunk még lemaradva a külföldi “normákhoz” képest? 

A közgazdász diplomamunkám a digitális zeneterjesztési és hallgatási szokásokról írtam, melyben azt kutattam, vajon mi magyar fiatalok hol tarthatunk ebben. Érdekességképpen mondanám, hogy a kérdőíves lekérdezésem szerint naponta átlagosan 2 órát hallgatunk zenét, illetve képesek vagyunk felmérni azt a veszteséget, amely az előadókat sújtja az illegális zeneletöltések kapcsán: anyagilag szívesen támogatjuk a produkciót, ám nem letöltés által, hanem fizikai relikviák megvételével. Az olyan streamingszolgáltatások, mint a Spotify, vagy a Deezer amellett kampányolnak, hogy az online zenehallgatás jövője a csekély összegű, de végtelen tárházú csomagok eladása felé tartson, amelyre nyugaton az előfizetők számának növekedésével reflektál a közönség, itthon viszont még nem szívesen fizetnek az emberek a zenehallgatásért, inkább illegális eszközökhöz nyúlnak. A magyar fogyasztó továbbá a megszokás híve és sok időnek kell eltelnie, hogy a YouTube, vagy a Soundcloud felhagyásával egy fizetős streamingszolgáltatás mellett döntsön.

10447877_10153320339852932_7560467122872632072_nHa jól értem, egy mai zenésznek menedzserként is meg kell állnia a helyét…

A külvilág sallangjait a szobájából kizáró, őszinte szívvel és lélekkel alkotó művész a dalok megírásakor, a próbateremben folyó munkálatok alkalmakor jön elő belőlem. Ám mikor készen áll egy dal, videoklip, vagy lemez arra, hogy megtalálja a közönségét, akkor bizony elő kell venni az üzleti szemléletmódot és mint saját vállalkozásra kell tekinteni a produkcióra. Az élet eddig azt igazolta a számomra, hogy mind a művészként, mind az üzletasszonyként fel kell találjam magam, habár szívből remélem, az utóbbit majd egyszer részben felhagyhatom, mert az alkotás a legfontosabb a számomra. Rengeteg tehetséges, fiatal előadó él itthon, akikben ugyanúgy él ez a kettős szemlélet, nem kényelmesedtek el az itthoni miliőben és foggal-körömmel küzdenek azért, hogy minőségi munkát tegyenek le az asztalra. Remélem, a Shamanize Recordszal is megnövünk lassan olyannyira, hogy ifjú tehetségeket szerződtessünk. Én végtelenül hiszek a mai fiatalokban és őszintén kívánom nekik, hogy lássák meg az itthoni idejétmúlt eszméken kívül a külföldön jelenlevő, végtelen lehetőségek tárházát is!

Köszönjük, hogy a rendelkezésünkre álltál, és egyben sok sikert kívánunk a Shamanize Records-szal való közös munkához, a spanyol túrához, valamint a brit turnéhoz!

Mi köszönjük a lehetőséget és a jókívánságokat, üdvözöljük az olvasókat!