Varga Zoltán főszervező szerint még nem biztos, hogy lesz jövőre újra Rockmaraton

16369_103827122968618_8351049_n

Kép: rockstation.blog.hu

Mint tudjátok a Megadeth volt az egyik headliner fellépője az idei Rockmaraton fesztiválnak, a fellépésük pedig július 15-re volt leszervezve, de végül a zenekar, pontosabban Dave Mustaine lemondta a bulit, mert a dunaújvárosi fesztiválon a zenekar basszusgitárosa, David Ellefson eltörte a lábát, vagyis ez volt az indok, de a valóság ki tudja, hogy mi. Az egésznek nagy utóélete lett, Varga Zoli beszéde a Rockmaratonon szétterjed a magyar webkettőn, és valljuk be Dave Mustaine mondhatni hisztije és utólag kiderült hazugságai nagyon méltatlanok voltak a szervezőkkel szemben, akik még egyáltalán nem biztosak abban, hogy lesz jövőre újra Rockmaraton, mert az anyagi kár olyan jelentős, hogy bele is rokkanhat a fesztivál. Jelenleg is tárgyalnak a fellépési díj visszatérítéséről, és ha a zenekar nem lesz hajlandó visszafizetni az összeget, akkor pedig pereskedés lesz. – írja a HammerWorld, Harmati András készített interjút Varga Zoltán főszervezővel.

Az interjú eredetileg itt jelent meg az az alfahir.hu-n.

Az alfahír.hu interjújában Varga Zoltán főszervező a következő válaszokat adta

Arról, hogy vissza tudják-e téríttetni a Megadeth fellépési díját:

„Jelenleg gőzerővel tárgyalunk az angol ügynökséggel. Pár napon belül ki fog derülni, hogy hajlandóak-e visszafizetni a fellépési díjat, vagy peres útra kell terelnünk az ügyet. Abban bíztunk, csütörtökre kiderül, hogy visszakapjuk-e a pénzt, vagy egyből elutasítanak, és akkor pert indítunk. Egyelőre azonban tárgyalási folyamatok vannak, bekérték minden költségünket, tehát egyelőre erről többet nem tudok mondani. Úgy gondolom, hamarosan ki fog derülni, mire jutunk, vissza tudjuk-e fizetni azoknak a jegyet, akik kérték, vagy nem.”

Arról, hogy a Megadeth-koncert napjára jegyet váltó rajongók visszakaphatják-e a pénzüket: 

„Minket törvény szerint nem kötelez semmi arra, hogy visszafizessük a jegyek árát, hiszen a rendezvény nyitva volt, további tizenöt zenekar fellépett, egy koncert elmaradása miatt pedig nem is szoktak visszafizetni semmit. De ez csak a jogi része. Az erkölcsi része viszont az, hogy ezek az emberek elégedetlenek, és bár szerencsére a döntő többségük pontosan megértette, hogy ez nem a mi hibánk volt, mi mindent elkövettünk, de ettől függetlenül tőlünk várják a megoldást, mert Dave Mustaine nem mond nekik semmit. Tehát ha sikerül visszaszereznünk ezt a pénzt, akkor mindenkinek visszafizetjük a jegyárat, aki jelentkezik. Egyébként már több mind ezren jelentkeztek erre. Ezt nem a jogi következmények miatt csináljuk, mert nincs semmilyen jogi következmény. Ezt csak azért csináljuk, mert megértjük őket. Például engem a Megadeth napján reggel fél tízkor felhívott egy vendégünk, hogy szerintem elindulhat-e Kolozsvárról, hogy lesz-e telt ház, vagy eső esetén is megtartjuk-e a bulit. Mondtam, hogy persze, hát azonnal üljél be a kocsiba és gyere, mert marha nagy létszámengedélyt kértünk, úgyhogy nem lesz teltház, és nálunk még olyan nem volt, hogy eső miatt elmaradt valami. Őt például nem tudom, hogy lehetne kárpótolni egy hétezer forintos jeggyel, hiszen az utazása és a szállása ennél lényegesen több volt.

Arról, hogy Mustaine azt állítja, hogy jönnének még Magyarországra, de más promoterrel: 

„Mustaine a sérülés után, de még a koncert előtt is úgy nyilatkozott az Indexnek, hogy soha nem hagynának ki bulit egy ilyen nevetséges kis törés miatt. De azt is nyilatkozta, hogy azért sérült meg a basszusgitáros, mert tele volt a catering, és nem lehetett elférni, pedig ez teljes hazugság, amit cáfoltunk is. Tegnap már azt nyilatkozta, hogy mi megpróbáltuk megtiltani nekik, hogy a második estéjükre visszamenjenek a Kempinskibe, ami a hotel szerint is hazugság, szó se volt ilyesmiről, semmilyen megkeresést nem kaptak tőlünk ezzel kapcsolatosan.

Tehát én azt gondolom, a Vörös Róka minden szavát kétkedéssel kell fogadni … Én nem gondolom, hogy Magyarországra mostanában vissza fognak jönni.”

Arról, hogy hogyan teljesített a fesztivál:

„Most pontos számokat nem tudok mondani, de átlagosan napi ötezer vendégünk volt, a Megadeth napján pedig abszolút nézőcsúcsot döntöttünk hétezer emberrel, ami nekünk egy nagyon nagy eredmény. A szerdai és szombati napunkat elnyomta az eső, de összességében, és napokra lebontva is csúcsokat döntöttünk.”

Arról, hogy a jövő évi fesztivál biztosított-e:

„Egyáltalán nem. Egyrészt az ítéletidő, ami az EFOTT-ot is teljesen szétverte, másrészt a Megadeth-es ügy a fesztivált anyagilag nagyon súlyos helyzetbe hozta. De ezen túl ott van a személyes része is a dolognak. Az a péntek este nekem személy szerint olyan megrendítő erejű volt, hogy ezt még nagyon meg kell emészteni, le kell tisztulnia a dolgoknak. Ha most valaki azt mondaná nekem, hogy mi lesz a jövő évi Rockmaratonnal, akkor azt mondanám, hogy ez volt az utolsó. De azért az is igaz, hogy én egy elég heves vérmérsékletű ember vagyok, tehát idővel azért letisztulhatnak valamennyire ezek a dolgok.”

Arról, hogy szóba jöhet-e újra egy Megadeth-koncert:

„Persze, egyértelmű. Ezért is volt nevetséges, amiket Dave Mustaine írt a Twitteren. Ő hivatalosan is ki van tiltva a fesztiválról, Dave Mustaine magánemberként sem teheti be ide a lábát, nemhogy a Megadeth zenekarral. Az életben nem akarom hallani a nevét ennek a zenekarnak.”

Jakab Zoltánnak, a Rockmaraton produkciós menedzserének a véleménye arról, hogy mi is történt valójában

„Négy napja már, hogy a nagy vihart kavart Megadeth lemondás megtörtént és úgy gondolom, hogy itt az idő arra, hogy egy hiteles forrás (igen, én) is beszéljen róla végre Medvegy László barátom mellett, akinek falán olvasható volt már jópár hozzászólás, de mellette csak félinformációk, találgatások és szokásos magyaros gőg és rosszindulat minden, amit erről megtalálhattunk az interneten.

Tény, az igazságérzetem az átlagnál nagyobb, a pofám is, de igyekszem racionalizálni a történteket, ami egy olyan luxus, amit Varga Zoli nem engedhetett meg magának érzelmektől és indulatoktól túlfűtve múlt pénteken, hiszen a Rockmaraton negyedévszázados múltja, a jelene és hitele került veszélybe egy lehetetlenül bizarr és groteszk este és eset során.

Produkciós vezetőként (azaz az összes nemzetközi fellépő minden ügyes-bajos dolgát összefogó, a dolgozókat levezénylő, velük minden apró részletről egyeztető mindenesként) megmosolyogtatónak tartom azt, hogy a mai napig a sajtó munkatársaitól Sixx barátomat eltekintve senki fel sem hívott egy kommentért, vagy hiteles beszámolóért, de megszokhattuk, hogy itthon elég egy-egy headline-t elolvasni ahhoz, hogy ítélkezzünk. Hiszen én voltam az, akit behívtak az öltözőbe és velem közölték a hírt, négyen voltunk ott, a turnémenedzser, a produkciós menedzser, Mustaine és én. Higgadt és kedves volt. Amerikai módra lapogatott, brotherezett és sajnálkozott. Kamu volt az egész.

Ahogy az Index interjú is, hiszen Mustaine hazudott Sixxnek, amelyet szerencsére biztonsági kamerák felvételei bizonyítanak majd, ha arra kerül sor. Szó sem volt sötétségről, sárról, Ellefson miután interjúkat adott, csatlakozni szeretett volna a már vacsorázó társaihoz, integetve és rohanva maga alá fordult a lába és eltört a lábközépcsontja. A segítségére siető kollegákkal közölte, hogy az ő hülyesége volt, mert szar a cipője. Szó sincs arról, hogy a szakáccsal beszélgetett volna egy seregnyi ember, hiszen teljesen lezártuk a cateringet, hogy a hirtelen haragjáról és irracionális viselkedéséről ismert Mustaine-t nehogy bármi olyan hatás érje, amire bepöccen.

Abban is biztos vagyok, hogy a lábtörés nem ok volt, hanem magyarázat, a mai napig nem tudjuk, hogy Mustaine mitől borult el, de az is biztos, hogy miközben hajtottak volna el a kocsikkal, Ellefson (aki végig jókedvű volt és még ő érezte szarul magát mindenki helyett) kiugrott a kocsiból féllábon és kiabált Mustaine-nek, hogy „Dave, let’s do this”, de Mustaine hajthatatlan volt és több alkalommal is az ülésén keresztül hátbarúgta a sofőrjét, kiabálva, hogy induljanak már el.

A sztori maga ennyi és nem több.

Az este legvégén a végig szigorú és kimért Megadeth produkciós menedzser behívatott magához és az egész napos odafigyelésemért és munkámért cserében átnyújtott egy személyes ajándékot, majd közölte, hogy sajnálja a történteket, látja, hogy itt mindenki az ő kedvükben járt és produkciós szinten minden rendben volt, de nem tud mit tenni, hiszen ez az egész lemondás felettünk dőlt el, „above my pay grade”, ahogy azt szokás feléjük mondani.

A produkciós asszisztenssel szintén lefutottuk ugyanezt a kört, akivel ráadásul szubkulturális kapocs is volt, hiszen a hardcore punk színtérről jött ő is, ráadásul olyan zenekarokkal nőtt fel, akiket én is ismerek és nem egy alkalommal láttam őket vendégül Pesten. Nem győzött hálálkodni és sajnálkozni és megtörten mondta, hogy most mindenki őket fogja köpködni, miközben nekik egy olyan főnökük van, akit nekik naponta el kell viselni.

Kitérve Varga Zoli kirohanására, felesleges takarózni, meg mutyizni a számokkal, legyetek szívesek és számoljátok ki magatoknak, hogy mekkora összeg lett oda, majd utána annak fényében legyetek szívesek élcelődni azon az emberen, aki éjt nappallá téve dolgozik azon, hogy legyen egy olyan rockfesztivál az országban, ahol a metal és rockzene szinte minden vadhajtását meghallgathatod, igencsak jutányos áron. Én el sem tudom képzelni, hogy a helyében mit tudtam volna mondani és képzeljétek el azt, hogy egy 18 órás műszak végén mi, a háttércsapat, színpadmesterekkel, cateringes csajokkal, fény- és hangtechnikusokkal, stage handekkel, beengedőkkel, biztonságiakkal, karbantartókkal, takarítókkal, promóterekkel, backline technikusokkal karöltve megtörve álltunk ott, mert hatalmasat mentünk együtt úgy, hogy mi akkor is megkapjuk a fizetésünk, ha van, ha nincs Megadeth, de annyira magunkénak éreztük a napot, hogy ez mindannyiunk veresége volt. Abban az érzelmi és idegi állapotban hiába is esett Zoli túlzásokba a színpadon, képtelen vagyok hibáztatni őt.

Akik viszont ezt folyamatosan megteszik a szobáik melegéből, nem ártana, ha visszavennének kicsit a farizeusi szónoklataikból és okoskodásukból, és egy jó mély levegőt véve belenézni a tükörbe, mert legtöbbjük 25 napig nem képes valamire odafigyelni, nemhogy egy 25 éves álmot tartson életben és legtöbbjük 15 ezer forintos veszteséget sem tudna benyelni, nemhogy 15 milliót.

Kuss van, gyerekek! Az égegyadta világon semmilyen jogalapotok nincsen pálcát törni Zoliék felett, esetleg élcelődni rajtuk, legtöbbetek jól elvolt az általa kifizetett gázsikból, vagy az általa megszervezett fesztiválon tudott szórakozni több, mint baráti áron (esetleg ingyenjegyért), úgyhogy igyekezzetek most is alapállásba tenni a pofátokat és lehúzni kicsit az internetről.

Oszoljunk kérem, nincs itt semmi látnivaló.”