Új Silverstein-dal érkezett Caleb Shomo közreműködésével

Az utóbbi években folyamatosan előrukkolt valamivel a jövőre 20. évét betöltő Silverstein: 2017-ben jelent meg a kilencedik nagylemez, majd tavaly megturnéztatták az akkor 15 éves debütáló albumot, idén pedig kiadtak Redux: The First Ten Years címmel egy válogatáslemezt, melyen az első négy korong slágereinek újra felvett változatai szerepelnek.

Most megjelent egy új számuk, amely a Burn It Down címet viseli és a Beartooth frontembere, a slágergyáros Caleb Shomo is vendégeskedik benne. A dal a UNFD gondozásában látott napvilágot, és Shane Told énekes mesélt is róla:

A dal egy kis riffből és dobtémából indult ki, majd egy energikus zúzdává fejlődött ki, amit nagyon élveztünk összerakni. Ahogy a bridge rész zenéje kész lett, máris elképzeltük, hogy Caleb hangja tökéletesen működne rajta, szóval elküldtük neki, és azt mondtuk: “Tedd a dolgod.” Amikor visszaküldte és meghallottam, majdnem hanyatt vágódtam. Nagyon odatette magát és egy új szintre emelte a dalt.

Ezzel a számmal pont ott folytatjuk, ahol a Dead Reflectionnel abbahagytuk. Benne van annak az albumnak a fogóssága és riffelőssége, de produkció és vokálok szempontjából tettük egy újabb progresszív lépést egy olyan irányba, amivel nagyon elégedettek vagyunk. Keményen odavág, és elmesél egy történetet, de egyből a lényegre tér. Semmi tökölés – egyenesen bele az arcodba.