Sziget – Nulladik Nap

A magyar rocktörénet egyik legjelentősebb zenekara, a Locomotiv GT több mint háromórás koncertje nyitja meg a jubileumi Szigetet a rendezvény „nulladik” napján, augusztus 7-én. A Loksi monstre koncertje előtt ( ! ) már ráadást kapnak a rajongók: a „Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról” című musical koncertverziója is bemutatkozik a Sziget Nagyszínpadán.

A Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról „olyasmi magyarban, mint a Hair. (…) A beat minden keménysége mellett a színpadon halk, gondolkodásra késztető zene szól.” — írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung az első magyar rockmusicalről, mely 1973-ban Déry Tibor kisregénye alapján született. A bemutató fergeteges sikert aratott, s a darabot több mint 10 évig tartotta repertoáron a Vígszínház és számos hazai és külföldi színtársulat is műsorára tűzte.

Minden idők legnagyobb sikerű magyar rockmusicaljének koncert változata utoljára öt éve, az LGT fesztiválon került színpadra. „Azóta is nyúznak, mikor mutatjuk be ismét, de nem volt megfelelő alkalom. Most a Sziget tökéletes helyszínnek ígérkezik, ahogy lágyan visszahozza a korai Tabánok hangulatát, és többtízezer ember énekelhet együtt” — mondta Presser Gábor, a zeneszerző.

Augusztus 7-én tehát „Képzelt riport” is lesz a „ Sziget – LGT fesztiválon”, olyan előadók főszereplésével, mint Novák Péter, Lovasi András, Roy, Fekete Linda,

Bíró Eszter, Kovax… Mellettük még vagy harmincan lepik majd el a színpadot. A zenekar is súlyos nevekből áll: Borlai Gergő, Lukács Peta, Kovax, Sipeki Zoltán, Fodó, Papesch Péter és Csányi István.

A nulladik napon déli 12 órakor nyit a Sziget, a Képzelt riport 18 órakor kezdődik s az LGT 19.00 h-kor kezdi műsorát.

Napijegy július 15-ig olcsóbban

A jubileumi Sziget újdonsága, hogy a korábbi évektől eltérően, már napijegyet is lehet elővételben venni kedvezményes áron. A július 15-ig tartó akcióban 7000 forint lesz a napijegy ára, beleértve a nulladik napi LGT koncertet is!

Hetijegyet május 10-től már teljes áron lehet kapni, azonban ez az „ottalvós” hetijegy, ami 37500 forintba kerül, nyolc napra szól, hiszen ez a bérlet az LGT koncertre is érvényes!

Így valamivel több, mint 5 napijegy áráért 8 napig szórakozhatnak az ottalvós bérletvásárlók