Nyolchúros gitár is lehet a Dream Theater következő lemezén

john-petrucci-1024x682[1]

A Dream Theater gitárosa, John Petrucci már évtizedek óta rendszeresen használ héthúros gitárokat, az utóbbi években pedig többször is hangot adott annak, mennyire inspirálónak tartja a djent hangzást és az olyan csapatokat, mint a Periphery (ahol ugye Jake Bowen gitáros az unokaöccse), az Animals As Leaders vagy a Between the Buried and Me. Misháék és a többiek hatását a DT lemezein eddig nemigen lehetett kihallani, most viszont úgy tűnik, hogy ez is eljöhet: Petrucci 8 húros gitárokat akar a következő lemezre. A gitárost egy friss interjúban kérdezték a témáról:

Még nem játszottam [8 húroson]. Ez a tervem:

Ugyanúgy, ahogy 1994-ben, amikor az Awake kijött, amikor megkaptam az első héthúrosom szó szerint a stúdióban, a többiek előtt, elkezdtünk írni, és az az anyag abból született, amit azon a gitáron játszottam – ugyanígy akarok hozzáállni a nyolchúroshoz is.

Szóval egyelőre még csak tervezzük ezt. Nincs ütemterv. Majd ha egyszer megkapom, akkor bent akarok lenni a stúdióban, felkapni, nekiállni írni, aztán meglátjuk, nem akarom túlgondolni ezt az egészet.

A zenekar egyébként 2018-ban tervezi felvenni a következő anyagot, amiről már azt is jó előre elhatározták, hogy nem lesz konceptlemez.