Júniusban új Finch dal érkezik!

139127447894ebc4246b99eae4db7f590d6320655f

Talán senkinek sem kell bemutatni a Finch nevű zenekar nevét, akinél valahogy mégis kimaradtak, azok itt pótolhatnak egy klasszikust. A csapat az elmúlt évek kalandos mozzanatai (új EP, reunion, feloszlás, két új dal, What Is It To Burn-turné stb.), most végre elhatározta, hogy végre a tettek mezejére lép és a 2005 óta “könyörgött” harmadik nagylemezt majd’ 10 éves késéssel, de csak elénk fogja rakni. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy mennyire örülünk annak, hogy a WIITB-turnén a Razor & Tie Records olyan inspirációt kapott a zenekartól, hogy mindenképpen fontosnak tartotta őket arra, hogy valahogy csak összehozzák az anyagi biztonságot egy nagylemez mögé és a zenekar tegyen jót a világgal (és persze rajongóival), hogy mégis elkészíti azt a hangsúlyosan hányattatott sorsú, valahogy mindig valamilyen akadályba ütköző harmadik nagylemezt. A Yellowcard és a the Ready Set után a Finch is a R&T-hoz került, a kiadó pedig Brian Virtue-t (Deftones, 30 Seconds to Mars) nyerte meg a csapat harmadik sorlemezének bábáskodása mellé. A lemez az év végén érkezik, tehát igen még 2014-ben új Finch-lemez! De talán, ami még ennél is örömtelibb: új Finch dal érkezik júniusban, amely az első single lesz a nagylemezről. Várós vagy nem várós?