Itt az új Anchorless Bodies első Foszlánya

anchorless

Miután az Anchorless Bodies a múlt héten elkezdte csöpögtetni a közelgő második nagylemeze részleteit, nem kellett sokat várnunk az első új dalra sem a miskolci bandától. A hétvégén megérkezett a Foszlány című tétel a Testet ölt című lemezről, ami a címekből is jól láthatóan – a legutóbbi Harag/Inspiration/Home kislemez remek magyar dalán felbuzdulva – ezúttal már teljesen anyanyelvünkön íródott. A nyelvváltás mellett némi zenei irányváltást is eszközölt magán a banda, az új dalokban az eddigi dallamos hardcore-stílusjegyek mellett megjelennek a black metal és a screamo hangzások is. Mindezt Pap Marci, a zenekar énekese eképp indokolja:

Az utóbbi 1-2 évben mindannyian kicsit belefásultunk a dallamos hardcore adta lehetőségekbe, így szerettük volna szélesíteni a spektrumunkat. A kiindulási alapot olyan zenekarok jelentették, mint a Birds In Row és korai Oathbreaker, de előfordult olyan is, hogy hónapokig csak screamo-t voltam képes hallgatni, Masadával keltem és Youth Funerallal feküldtem, úgyhogy a szövegek terén is jócskán lehet érezni ezeket a hatásokat. A változatosságot tükrözi, hogy a már közzétett Foszlány c. dal alapján maximum hangulatában lehet arra számítani, hogy milyen lesz a lemez. A melodikus hardcore kicsit háttérbe szorul, de ettől függetlenül a régi vonal kedvelői is megtalálhatják majd a számításaikat, csak teljesen más árnyalatokkal megfestve.

A pontos megjelenési dátumot még mindig nem árultak el a srácok, azt viszont igen, hogy a Testet ölt egy nagyon különleges vinyl verzióban is meg fog jelenni. A banda élőben október 25-én mutatja be az új albumot az A38 hajón, ahol az angol Canvas és az osztrák Tripsitter melegítik be a színpadot.

anchorless bodies - testet ölt