Halj meg háromszor – Itt egy új Trade Wind-klip, májusban jön a harmadik album

Aki esetleg nem ismerné a Trade Wind zenekart (vagy szupergruppot), azoknak elöljáróban annyit, hogy a csapat tagjai olyan bandákban zenélnek/zenéltek, mint a Stick to Your Guns, a Stray From the Path vagy a Structures, viszont az anyabandáknál lényegesen alternatívabb vonalat prezentálnak itt a fiúk. Legutolsó nagylemezük 2019-ben jött ki, és nem is tétlenkedtek sokáig, ugyanis idén május 21-én érkezik sorban a harmadik teljes albumuk The Day We Got What We Deserved címmel, az Other People Records gondozásában. Erről már ki is került a legelső klipes szám, ami a DIE! DIE! DIE! címet viseli és minő véletlen, az Anthony Altamura által rendezett videóban azt láthatjuk, ahogy a csapat énekese, Jesse Barnett válogatott módszerekkel, több ízben (meggyes, szamócás stb.) gyilkolja le a csapattársait.

Az énekes, aki a STYG élén is előszeretettel megy neki a kapitalizmusnak, így fogalmazott a dallal kapcsolatban:

Egyszerűen fogalmazva a DIE! DIE! DIE! arról szól, hogy milyen lehetőségek állnak mindazok előtt, akik megélik ezt a földi poklot, amit „civilizált társadalomnak” hívunk. A videóval azt akartuk szemléltetni, hogy a kapitalista rendszert nem lehet elnyomni anélkül, hogy az emberek összefognának. Elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy leállítsuk ezt a rendszert és annak programozását? És elég kreatívak, józan eszűek és gondoskodóak vagyunk ahhoz, hogy valami produktívabb dologgal helyettesítsük? A produktívabb itt nem termelés szempontjából értendő, hanem valami olyasminek a megteremtése, ami jobban illik az emberiséghez és a bolygóhoz, és jobban szolgálja azokat. Imádom a jó szerelmes történeteket és a „Rút kiskacsa”-sztorikat, ezért hiszem, hogy ez lehetséges. Hinnem kell benne.

A klip, a tíz számot tartalmazó dallista és a borító idelent meg is tekinthető:

1. Burning the Iron Age
2. DIE! DIE! DIE!
3. Nine Tails
4. Bishop
5. Blue Notes
6. Fade On You
7. Don’t Rush
8. Untitled III
9. Weather Eyes
10. Walk Me In// Plant Me In Your Garden