Chunk! No, Captain Chunk!: Nem kívánunk többé vicc zenekar lenni!

cncc

Aki ismeri a francia Chunk! No, Captain Chunk!-ot az bizony tudja, hogy a zenekar megítélése eléggé változó, és akkor még szépen fogalmaztunk. A tavaly új lemezzel jelentkező csapat azonban az új direkciók felé nyitás gondolatát szellőztette meg egy nemrég készült interjúban, amelyben arról beszéltek, hogy nem kívánják azt az utat folytatni, amit elkezdtek és a Pardon my French-en folytattak, és nem kívánnak viccet csinálni magukból, sőt a rádióbarátság gondolata is megfogalmazódott bennük. Az interjú ide vágó része:

„Arról beszéltetek, hogy új irányt kívántok megcélozni, ez azt jelenti, hogy szünetet kívántok tartani abban a ciklusban, amelyben jelenleg benne vagytok és más zenekarokkal kívántok turnézni, amelyek kikerülnek a jelenlegi rajongói lefedettségetekből?”

„Egy új imázst szeretnénk. Valami újat szeretnénk csinálni. Még úgy is, hogy megvan a sajátos hangzásunk, valami újat szeretnénk alkotni, több hitelességet akarunk, nem akarunk egy vicc zenekar lenni többé. Nem tudok többet jelenleg mondani, mert még nagyon sok dolgunk van, de szeretnénk turnézni más zenekarokkal és új tömegeknek játszani.”

Vannak olyan zenekarok, amelyektől ihletet szereztek a direkcióváltáshoz?”

„Bring Me The Horizon. Egy deathcore bandából lettek egy olyan zenekar, amelyet a mainstrean rádióállomások játszottak szerte Európában. Úgy érzem, hogy több hitelességet akarunk és olyan zenét akarunk írni, amelyet bárki meg tud szívesen hallgatni. Természetesen már most is azon gondolkozom, hogy felhagyok az ordítással a következő lemezen.”

Mit gondoltok erről? Jó döntést hozott meg a zenekar, és szerintetek érdemes a Bring Me The Horizon útját bejárniuk?

A zenekar legutóbbi feldolgozása mindenesetre elég jó szavakra talált: