Chimaira: Mark Hunter nem dobja el a nevet

Néha tényleg úgy tűnik, hogy testületileg el kéne tiltani a zenészeket a Twitter használatától, mert abból csak rossz sülhet ki. Akinek legutóbb nem volt elég a Lamb Of God-főnök Randy Blythe feszülése (nálunk először, másodszor), ami természetesen mind a mai napig ki is tart, esetleg a még mindig tartó God Forbid-magyarázkodás a djentről és a Slayerről kiforgatott nyilatkozatok miatt, azoknak külön csemege lesz a nemrég visszavonhatatlan átalakuláson átesett Chimaira énekesének, Mark Hunternek reakciója annak a rajongónak, aki kifogásolta, hogy miért nem más néven működik tovább a Daath, Bleed The Sky és Dirge Within-tagokkal kiegészült zenekar, melyben már csak az énekes számít alapító tagnak. A srác, aki szerint ez már nem is a Chimaira, elég arcpirító választ kapott a frontembertől: “Csináld inkább a házidat. Ki nevezte el a zenekart? Ki alapította? Ki írja a zenét? Takarodj a p*csába.” Mark persze utólag igyekezett szépíteni, szerinte tudni kell értékelni a humort is, valamint magyarázkodott azt illetően, hogy ő nem akar semmit sem megvédeni, csupán csak azt kell megérteni és tiszteletben tartani, hogy a továbblépés joga az alkotóé, márpedig a zenekar mostani felállása van annyira ütőképes, hogy a banda eddigi lemezei mellett is valami újjal fognak előrukkolni. Mindezek végére még egy Nietzsche-idézet is befért, de ezt talán már Mark sem gondolta komolyan. Az új felállású Chimaira egyébként ilyen élőben: