BEMUTATJUK: nálunk járt a ceglédi Relish the Primacy, ráadásul új dallal jelentkezett a csapat!

A zenekar facebook elérhetősége.

BEMUTJUK rovatunk a héten újabb állomáshoz érkezett, valamint ezúttal egyben ez egy újabb különkiadás, hiszen ezúttal megint premierrel hozakodtunk elő nektek a rovatban, méghozzá a ceglédi Relish the Primacy érkezett el hozzánk új dalával, a River, Take Me Home című tétellel. A zenekar 2013 nyarán alakult  Molnár Gergely (gitár) Horváth Jákob (gitár) és Czirók Dácid (dob) voltak triójának képében, az előző formáció amiben együtt voltak feloszlott, de nem akarták abbahagyni a zenélést és behívták Dávid ismerősét Kislőrincz Csabát az énekesi posztra, és egy másik ceglédi zenekar, a Refraction basszusgitárosát Kótabé Tamást. A srácok így formálódtak, majd Czirók Dávid egy évvel később zenei ellentétek miatt kivált a zenekarból és Plesa Tamás lépett be a helyére, aki fontos szerepet is töltött be a csapat életében, de ezt mindjárt olvashatjátok is. A csapat bevallása szerint a hangkeresés valahol az As I Lay Dying-szerű metalcore-nál kezdődött, de ahogy haladt az idő és összecsiszolódott az irány a srácok fejében, a koncepció elkezdett eltolódni a dallamos death metal felé. Ugyanakkor a fiúk bevallása szerint saját szájuk íze szerint kívánják alakítani a zenéjüket, nem ragaszkodnak egy műfajhoz berögzült kötöttségeihez, így szívesen barangolnak el bevallásuk szerint a blacktől a death és thrash metalon át a hardcore-ig, a lényeg a szabad alkotói szenvedély, nem zárnak ki semmit. “Mindenhova próbálunk egy kis dallamot becsempészni de úgy hogy azért ne legyen giccses és mindig megpróbáljuk a határainkat feszegetni.” – vallja a csapat. A csapatnak 2014 márciusában jelent meg az első anyaga, egy EP, amelynek a címe Pathfinder lett, és a zenekar új dobosánál, Plesa Tamásnál lett felvéve. Az EP cím10521096_688421867920631_7780565294505710326_ne címe a srácok idézve a következőt jelenti: “Az EP címe a hozzáállásunkat tükrözi, hogy mindent magunk csinálunk és menet közben tanulunk, keressük az utunkat.” A srácok az új számunkat, a River, Take Me Home-ot a napokban vették fel, szintén Plesa Tamásnál, hasonló körülmények között készültek el a felvételek. A zenekar egyelőre változó gyakorisággal tud bulikat nyomni, részben a munkahelyi elfoglaltságaik miatt, de 2015-re több élő megjelenést remélnek és ígérnek is. Emellett továbbra is írják az újabb dalaikat, de mint első előhírnököt hallgassátok meg a Nuskull.hu hasábjain is meghallgatható River, Take Me Home-ot!

A zenekar műfaji környezete: metalcore, deathcore, dallamos death metal
A bandára hatással lévő zenekarok:  Insomnium, Dark Tranquility, Cannibal Corpse, Black Dahlia Murder és August Burns Red.

RELISH THE PRIMACY – RIVER, TAKE ME HOME