Abbath kész újra együtt zenélni az Immortallal

Amikor Olve “Abbath” Eikemo még 2015-ben kilépett a legendás Immortalból, arra hivatkozott, hogy nem érezte, hogy bármerre is tartana a zenekar, ezért szólóban próbálta ki magát. A zenekar másik két tagja, Harald “Demonaz” Nævdal és Reidar “Horgh” Horghagen viszont azt mondták, hogy a szakítás mögött Abbath személyes problémái (függőségei) álltak, illetve, hogy a frontember készülő szólóbandájának lopta el az anyazenekar új témáit. Ezt követően indult be Abbath zenekara, és itt érdemes megjegyezni, hogy a norvég zenészeknek sikerült egy nem kis bravúrt elkönyvelni: az anyazenekar és a szólóbanda is egészen parádés színvonalon készítette el az új anyagát. Ezt követően azonban az énekest teljesen felemésztette az alkoholizmusa, minek következtében tavaly félbe is kellett hagynia a botrányba fulladt del-amerikai turnéját, majd elvonóra vonult.

A napokban újabb fejlemények jöttek a zenészek körül, ráadásul a rajongók számára egy igen izgalmas területről, ugyanis Abbath egy műsorban elmondta, hogy nagyon szívesen benne lenne egy Immortal-újjáalakulásban.

Összeállni az Immortallal? Hmm. Horghtól kaptam egy üzenetet, amiben azt írta, hogy mennyire jó, hogy józan lettem. Haralddal még egyáltalán nem beszéltem. De bennem már nincsen szálka vagy keserűség. Rájöttem, hogy én is a probléma része voltam. A dolgok most jól mennek számomra. Hogy nyitott lennék egy Immortal újjáalakulásra? Igen, természetesen. De ennek valami különleges dolognak kell lennie. Remélem, hogy le tudunk ülni, és át tudjuk beszélni azokat a dolgokat, amik miatt minden tönkre ment és ügyvédeket uszítottunk egymásra.