Besztof 2022: a legjobb 15 magyar kislemez

Honnan lehet tudni, hogy lassan február van? Onnan, hogy a NuSkull végre kiszenvedi magából a 2022-es toplistáit. Mindent összevetve a tavalyi év is eléggé erősre sikerült, már csak abból a szempontból is, hogy a szokásos tizenötös hazai listáinkat legalább duplájára duzzaszthattuk volna, de mivel maradtunk a szokásos formátumnál, így sajnos több előremutató anyag kimaradt a végelszámolásban. Ez is jól mutatja, hogy a magyar underground továbbra is él és virul, és bizony nem kell messzire menni, hogy baromi jó anyagokat hallgathassunk, és pláne nem kell szégyenkezni, ha a környező országok metal/hardcore/satöbbi bandáit vesszük figyelembe, akkor is bőven az élmezőnyben vagyunk. Jöjjön tehát első körben a tavalyi év 15 legjobb kislemezének, illetve rövidebb anyagának listája.


15. Cairostone – Pilgrim’s Path

Hogyan lehet közös nevezőre hozni a közérthetőséget a fondorlatossággal? Például úgy, ahogy a budapesti Cairostone tette a debütáló EP-jén: a Pilgrim’s Path hallhatóan tanult zenészek anyaga, de jóval több, mint egy egyszerű leckefelmondás vagy valami tech demo. Ehelyett itt van öt dal, amik hol táncolhatók, hol melankolikusak, van bennük lélek, stenk, nagy refrének és szokatlan ütemmutatójú váltások, meg mindenféle műfaji hatás az alternatív rocktól a metalon át a poszt-hardcore-ig. (Völgyesi)

httpv://www.youtube.com/watch?list=PLToCvC0Uo_LvcoiDTVUpyGg_yyKj_5V4p&v=vmFgvXE5DI8

14. Palánta – Demo

Mostanában egyre nagyobbat mennek külföldön ezek a csajfrontos leszart punk csörömpölések, és úgy tűnik, hogy ha itthon is meg akarjuk kapni a stílus top kategóriáját, akkor nem kell tovább keresgélni, mert a Palánta megérkezett. Háttérbe kevert ének (spanyolul és magyarul), faragatlan riffelések, lüktető ritmika, melyet lefröccsentettek egy adag szintetizátorral és némi hektikus elektronikával, illetve jazzes disszonanciával. Igen, ez mind megvan itt, és tök jól működik, és ezt nem csak mi mondjuk, hanem a legnagyobb sznob kollégáink is a Pitchforknál. Ha kicsit össze akarsz zavarodni, és elveszni a defektpunk mámorában, akkor mindenképpen csússz rá a budapesti csapat demójára, pszichedelikus élmény lesz. (Simon)

13. Devoid – Parallel Realities

Az utóbbi néhány évben alighanem a Devoid volt a leggyakoribb vendég az év végi lemezlistáinkon, ami két dolgot jelent: egyrészt a győriek hazai mércével nézve rendkívül gyorsan dolgoznak, ráadásul még jól is. A legújabb, alig egy hónapja megjelent anyaguk, a Parallel Realities egy újabb mérföldkő a banda zenei evolúciójában, az új dalok megint egy fokkal metalosabbak és technikásabbak, mint eddig. A metalos hardcore helyett mostanra inkább a groove metal, sőt akár a deathcore felé húznak a témák, szóval a zenei ötlettárnak bőven vannak tartalékai, és hát amilyen világban élünk, Waldmann Szilárd frontember is könnyedén talál olyan dolgokat, amik miatt lehet dühödten, mellet verve bömbölni. (Völgyesi)

12. Endre – demo_1

A fiú a mélyből érkezett… Vagyis az EndrE, ami egy lány és két srác zenekara Szegedről. Nem nagy megfejtés, amit játszanak – ahogy ezt ők is elismerik -, cserébe viszont iszonyat hangulatos, füstös, bólogatós stoner/doom egyveleg az egész. Bemutatkozó demójuk (ami tényleg szögegyszerűen a demo_1 névre hallgat) a nyár végén jelent meg, és a három dal, illetve közel negyed órányi játékidő pont elegendő ahhoz, hogy bestoppold a vicces cigit. Kis Windhand itt, csipet Acid King ott, és egyből rádöbbensz, hogy mennyivel több kiforrott hangú énekes hölgynek kéne ebben a stílusban (is) kipróbálnia magát. Mi meg is szavazzuk számukra a bizalmat ezen a listán, ha megígérik, hogy továbbra is szállítják az egyszerre süppedős és felemelő dallamokat, és továbbviszik a fáklyalángot – gyújtópontban, lőtávolban. (Radó)

11. Cross Joint Crash – Hola Lupa

Zseniálisan indul az egri Cross Joint Crash bemutatkozó anyaga, a Hola Lupa, ugyanis Mucsi Zoltánt hallhatjuk felvezetésként, majd be is robban az igazi stíluskavalkád: egymást váltja a dallamos hardcore punk, a poszt-hardcore és az alternatív rock, ami néha átcsap metalba. A kislemez egyik érdekessége ez a változatosság, amitől hol azonnal a pitbe ugranék, hol pedig nagyokat bólogatnék; a másik pedig a kétnyelvűség. Több másik hazai zenekar is eszünkbe juthat, akiktől ötletet meríthetett az egri banda, de azt meg kell hagyni, hogy az EP különleges színfoltja a színtérnek. (Kiss)

10. Cvlt of Grace – Sorrow From You

A pécsi Cvlt of Grace azt a fajta kétségbeesés-érzetet zenésítette meg, ami a múltban bekövetkezett traumák és a magány hatására uralkodik el rajtad. A black metal és a sludge stíluselemeit őrült tudós módjára vegyítő zenekar Sorrow From You című kislemeze sötét, hol süppedős, hol sodró lendületű taktusaival és hangszerelésével igyekszik átadni ezt az atmoszférát, ami kétségtelenül elég jól sikerült. A hegyomlás riffeknek, a láncfűrészhangzásnak és a nyugtalan, zaklatott, melankolikus magas pengetéseknek hála emlékezetes húsz percben lesz részünk. Ezzel a rövid idővel ügyesen gazdálkodott a zenekar, a húzós, pörgős és a visszafogott, andalító epizódok éppen akkor kerülnek előtérbe, vagy vonulnak el, amikor kell. A Cvlt of Grace sokkal több figyelmet érdemelne, mint amit jelenleg magukénak tudhatnak, és csak remélni tudjuk, hogy a jövőben ez változik. (KG)

9. Hitori – Hitori

Miközben az utóbbi időben alakult, magyarul megszólaló modern punk- és metalbandák többségére simán rá lehet mondani, hogy “a szegény ember …-ja” (ide be lehet helyettesíteni a közkedvelt zenekarainkat), szerencsére a fővárosi Hitori ez alól minden téren kivétel. Az emót pop-punkkal ötvöző trió háromszámos bemutatkozó kislemezével hiánypótló anyagot rakott le az asztalra, mely gyorsan megszerethető. Minden a helyén van: ahol kell, dallamos, gyors vagy éppen technikás, és a harmónia is megvan a különböző részek között. A két ének jól kiegészíti egymást, a szövegek is jók, és külön öröm, hogy nyelvtanilag is helyesek. Csak így tovább, srácok, jöhet a következő adag! (Kiss)

8. Escalate – The Damage Is Done

Nagyon kellett már a hazai színtérnek egy tisztán vegan straight edge hardcore-banda, pláne egy olyan veszettül erőszakos hangzással, mint a veszprémi Escalate. Sőt, ha igazán szigorúak akarunk lenni, akkor a banda oda nyúl vissza, ahova itthon nagyon kevesen: a ’90-es évek metalcore-jához a Morning Again, illetve az Earth Crisis vonalán, ami a műfaj talán legőszintébb, legnyersebb időszaka volt. A The Damage Is Done egy végletekig agresszív, kimért, hol bólogatós, hol mosholós matéria, a stílus aranykorszakát megidézve, kifinomult hangzással, és meglepő frissességgel. A srácok akkorát robbantottak a debütlemezzel, hogy mire nemrég hazajöttek egy EU-turnéról, már lecsapott rájuk több külföldi kiadó, arról nem is beszélve, hogy az említett Earth Crisisból Scott Crouse-nak annyira megtetszett a lemez, hogy felajánlotta, hogy a következő anyagukat megkeveri, és az amerikai terjesztésben is segédkezik. Óriási potenciál van a bandában, érdemes lesz rájuk odafigyelni. (Simon)

7. Coldsaw – Fight

A tavalyi év legnagyobb hazai meglepetésének díját kétségtelenül a budapesti Coldsaw zsebelte be. Az egykori és jelenlegi Türböwitch- és KMK-tagokból verbuválódott banda olyan sebes és nyers crust punkot játszik, hogy rácsapsz az asztalra és azt kiáltod: „Ezt így kell csinálni!” A Fight című EP mondhatni egyenes folytatása a 2016-ban megjelent bemutatkozó lemeznek, viszont érezhető a fejlődés minden téren. A jellegzetes gitárdallamok és szólók tapadnak, a dob csépeli a hallójárataid, a hangzás retkes, az atmoszféra pedig egy tömött kis klubkoncertet idéz, ahol a levegőt megtölti a sör, a cigi és az izzadság szaga, a padló ragad a kilögybölt alkoholtól, te pedig csak nyomod megállás nélkül a pogót, léggitározol és ordítasz teli torokból. (KG)

6. Heavy Mountain Olympia – Felejthetetlen masszázsélmény

Két dolog miatt is érdekes a Heavy Mountain Olympia tavalyi EP-je: egyrészt a pécsi trió alter-shoegaze-metalja az utóbbi idők egyik legváratlanabb műfaji fúziója, másrészt meg a Felejthetetlen masszázsélmény 2022 talán legjobb humorú lemeze. Méghozzá úgy tud vicces lenni, hogy nem lesz belőle se egyszerhallgatós bohóckodás, se a kringyamérőt triggerelő debilség, ami elég ritka bravúr a rockzenében. Ha bizonyíték kell, ott van rögtön az első szám, aminek konkrétan az a szövege, hogy “első szám az EP-n, mindjárt vége és jön a második dal”, de a Poszt nu-metal trap szindróma is egy sziporkázó darab – miközben azért komolyabb gondolatokat is felvet a cucc, lásd például a Home office című tételt. (Völgyesi)

5. Meristem – Necrosis

A fővárosi gitárzsonglőr Meristem legutóbbi, 2020-es lemeze egy abszolút hiánypótló anyag volt, ami bravúrosan honosította meg az Intervals, Plini és a Polyphia nevével fémjelzett instrumentális fúziós progot. Így aztán elsőre elég nagy meghökkenést okozott, mikor a srácok egy éve bejelentették, hogy kapásból két énekessel is bővítik a zenekart – nem azért, mert Rockov Milán vagy Stefán Tamás (mindketten ex-faminehill, utóbbi pedig épp a napokban debütált az AWS élén is) ne lennének jó vokalisták, csak éppen pont a hangzásának azt az aspektusát hagyta el így a zenekar, ami egyedivé tette őket itthon. A Necrosis EP hallatán viszont nem maradt semmi kétség: zeneszerzésben még mindig vérprofik a srácok, Stefán meg simán az eddigi legjobb énekteljesítményét abszolválta ebben az öt dalban, amiket így – minden előítélet ellenére is – alig lehet letenni. (Völgyesi)

4. Exterminating Angel – Inherited Future

A budapesti Exterminating Angel új kislemezéből úgy csöpög a ’90-es évek hardcore-jának hangulata, hogy öröm hallgatni. A rövid és velős felvezetés után már be is ránt a nosztalgikus feeling, hála a hangzásnak, a pöpec dalstruktúráknak, a velőt rázó breakdownoknak és az iszonyú nyers vokálnak. A játékidő az Inherited Future-ön is elég rövid, alig több mint negyed óra, tehát tökölésnek helye nincs, minden egyes dal rombol, az arcodba mászik és konstans bólogatásra késztet. Külön kiemelném a Chasm Wrath című darabot, amihez egy, a lemez atmoszférájához és tematikájához is passzoló klip is készült, és gyakorlatilag 2022 egyik legkirályabb hardcore himnusza. (KG)

3. On Graves – Grotesque

Az utóbbi évek alatt az egyik legmegbízhatóbb csapat lett itthon az On Graves, akik a megalakulásuk óta stabilan hozzák az évente egy lemezes tempót, arról nem is beszélve, hogy a sajátos, lecsupaszított világégésük egyre jobban kiteljesedik, és a lángok most már az epicentrumot nyaldossák. A duó black metalos punk szutyka eddig sem vacakolt, ám valahogy én egy picit mindig túlcsordulni láttam az insturmentális részeket, ám ez a The Grotesque-en szerencsére jócskán optimalizálódott, és a lehető legtöbb énekes rész került az anyagra. Márió dobolása továbbra is a plafont verdesi, ahogy tudja, matekozza a tempókat, már amennyire ez lehetséges egy ötperces kislemezen. A nyúlfarknyi számok pont jól állnak ennek a stílusnak, maga a lemez hossza viszont bőven nyúlhatott volna tovább, de sebaj, szokásukhoz híven a srácok idén majd úgyis újra előbújnak a gödörből egy áporodott lemezzel. (Simon)

2. Vodka for Kids – Dismisfit

Nem túl gyakori az erősen klikkesedő, illetve masszívan színtérpont-orientált hazai undergroundban, hogy egy banda úgy és olyan hamar kilőjön, mint a pécsi Vodka for Kids. A srácok a 2021 tavaszi bemutatkozásuk óta keresztül-kasul körbejárták az országot, bevették a fesztiválokat, és még a Fish! előzenekaraként is szétzúzták az A38 hajót. Ehhez pedig nem tesznek mást, mint totál őszintén nyomják a partizós punk/hácét, néhol kicsit fajsúlyosabb témákat boncolgatva, brutálisan hangulatos klipekkel megtoldva, ahogy a csövön kifér. Ez alól a második kislemezük, a Dismisfit se kivétel, amin újfent négy szarrá szteroidozott csörömpölde kapott helyet, és ami mondhatni játszi könnyedséggel lépett fel a dobogónkra – ismét. Ami pedig a legjobb az egészben: nem látszik lassulás a srácok részéről, és reméljük nem is lesz, amíg a cumis üveg alján fityeg még egy kis szeszkó. (Radó)

1. Beerzebub – A szavak ereje

Ez az eredmény szinte megkérdőjelezhetetlen volt. A mosonmagyaróvári Beerzebub olyan hanganyaggal állt elő, amilyenre már nagyon-nagy szüksége volt ennek az országnak. Kezdjük ott, hogy évek óta nem találkoztunk kimagaslóan jó hazai rap metal-, illetve rapcore-anyaggal. Akinek kevesek lennének a fogós és súlyos groove-ok, az sem tud elmenni a dalszövegek mellett, melyek nyíltan és frappánsan megfogalmazva cincálják darabokra a magyar politikai mocskot. Nincs mellébeszélés, és minden bűnös megkapja a magáét a sorokban. A szavak ereje tételei igazán megérdemelnék, hogy velük legyen kiplakátolva az ország az undorító propaganda helyett.

Mindemellett az anyag abból a szempontból is különleges, hogy minden egyes dalban van legalább egy közreműködő, ráadásul igazi nagykutyák adják egymásnak a mikrofont, Vörös Andrástól (Ørdøg) Jakab Zoltánon (Bridge to Solace) és Kovács Krisztiánon (Fish!) át Funktasztikusig. Valahol itt kezdődik az igazi népharag. (Kiss / Völgyesi)