Azfeszt: az utolsó áttekintés

Ugyan az elmúlt fél évben mind a hírekben, mind a kapcsolódó cikkekben igyekeztünk felhívni a figyelmeteket oldalunk leginkább profiljába eső nyári fesztiváljára, a nyírbátori Azfesztre, most, az alábbi cikkben mintegy áttekintés gyanánt végigvesszük az összes külföldi fellépőt. Elsősorban a tisztánlátás kedvéért – másodsorban azért, hogy ha már ott vagy, és éppen nem áldozol a pancsolás oltárán, tudd, hogy melyik előadók érdemelhetik ki esetleges figyelmedet. A sorrend az áttekinthetőség érdekében most a fellépési időpontokhoz kapcsolódik, így hát nem is szaporítom tovább a szót: találkozzunk Nyírbátorban!

ELVIS JACKSON (SI)
szerda, augusztus 18. | 19:10 @ Monster Energy Nagyszínpad
Szlovén feleink zenéje nem lehet ismeretlen azon egybegyűltek számára, akik időben megérkeztek a Téglás Zolival megerősített Pennywise áprilisi koncertjére, hiszen Budáék már a Dürer Kertben is kimutatták a foguk fehérjét. A negyedik, egyben eddigi legnagyobb nemzetközi elismertséget kivívó lemezüknél (Against the Gravity) tartó zenekar igen kiforrott formában elegyíti a kalipunkot reggae-vel, némi hardcore-ral, valamint ska és metal elemekkel, amely a lehetséges katyvasz-hatástól úgy menekül meg, hogy a dalok önmagukban is fogósak, emlékezetesek. Emellett koncertjeiken is nagy hangsúlyt fektetnek a szórakoztatásra – elég csak visszaemlékeznünk a Slayer-átiratukra –, így azok is rá tudnak majd hangolódni Billy Gould (Faith No More) üdvöskéire, akik lemezen találkoztak még szomszédainkkal. Mi ennyire várjuk: 10/7.

GUERILLAS (RO)
szerda, augusztus 18. | 19:30 @ Kemping Színpad
És ha már a szomszédjainknál tartunk, nem feledkezhetünk meg a hozzánk szinte hazajáró kolozsvári Guerillasról sem, akik elsősorban a Soulfly és a Sepultura szerelmeseinek szívét dobogtatják majd meg középtempóra redukált, törzsi taktusokból és thrashes riffekből építkező szerzeményeikkel. Az ütemközpontú játékhoz természetesen teljes átélés és őszinte alázat dukál – így szinte biztos, hogy a stílszerűen spanyol kiadónál napvilágot látott Guerilla Spirit dalai most is betalálnak majd a fogékony publikumnál. Mi ennyire várjuk: 10/5.

STRIKE ANYWHERE (USA)
szerda, augusztus 18. | 20:50 @ Kemping Színpad
Az Elvis Jacksonhoz hasonlóan idén a Strike Anywhere is dupláz hazai koncertek terén, ám talán mindannyiunk nevében kijelenthetem, hogy ezt egyikünk sem bánja különösebben. Főként azért, mert a tavaly megjelent Iron Front minden szempontból képes volt úgy definiálni a punkban és régivágású melodikus hardcore-ban jártas zenekart, hogy az nem jelentett egyet az önismétléssel. A mozgalmi attitűddel felvértezett szerzemények sikeresen lavíroznak a banda eddigi pályafutásának legfontosabb állomásai között, így a végeredmény épp olyan lett, mint amit a zenekar áprilisi koncertje is képviselt – teljes és hiteles önigazolás, amely kétségkívül Nyírbátorban is működni fog. Mi ennyire várjuk: 10/8. | Iron Front @ NuSkull

THE GHOST OF A THOUSAND (UK)
szerda, augusztus 18. | 22:15 @ Kemping Színpad
Oldalunk titkos reménysége, a brit The Ghost Of A Thousand tavalyi nagylemezével, a New Hopes, New Demonstrations-szel végre kitört a honfitárs Gallows árnyékából, és évek óta dédelgetett-fejlesztgetett tulajdon hangzását, amelyben a rock ‘n rollt punkkal és hardcore-ral fűszerezik (persze a Refused felől), sikerült csúcsra járatniuk. Ehhez persze szükség volt az arányok eltolására is: jelen esetben a hardcore/punk már csak szolgálólánya az elemi rock ‘n rollnak, ám úgy vélem, ezt egyikünk sem sajnálja az olyan dalok tükrében, mint a koncerten is kötelező jelleggel játszandó Knees, Toes, Teeth, vagy a klipes Fed To The Ocean. Mi ennyire várjuk: 10/9. | Where The Fight Begins @ NuSkull | New Hopes, New Demonstrations @ NuSkull

MAD CADDIES (USA)
szerda, augusztus 18. | 23:15 @ Monster Energy Nagyszínpad
Azt hiszem, akik a Mad Caddies két évvel ezelőtti Kultiplexes ingyenkoncertjére még idejében regisztráltak, nem felejtették el egykönnyen a harmadik hullámos ska banda fellépését. Az ismétlés lehetősége pedig adott, már csak azért is, mert a maga nemében stílusteremtő banda (amely bátran nyúl a punkhoz, a reggae-hez, a country-hoz, de még a dixieland jazzhez is) idén egy olyan összefoglaló jellegű válogatást adott ki Consentual Selections címmel, amely méltán fémjelzi eddigi hat nagylemezük sikerét. Ez pedig azt is biztosítja, hogy a koncert szettje is a legmeghatározóbb dalokat fogja elővenni – más dolgotok tehát nincs is, mint táncolni. Mi ennyire várjuk: 10/8.

FIRST BLOOD (USA)
szerda, augusztus 18. | 23:40 @ Kemping Színpad
Immáron négy éve jelent meg az egykori Terror, Fists Of Fury, Alcatraz, Embrace The End és Sworn Vengeance tagokból verbuválódott First Blood bemutatkozó nagylemeze, a Lamb Of God Killadephiája után egy évvel kevésbé frappánsan ható Killafornia, amely a mellesleg tág baráti körként működő projekt koncertjeinek köszönhetően a világ minden pontjára eljuthatott. Erre pedig volt is alakja, hiszen a már kellőképp bejáratott arcokból álló zenekar azt a metalos hardcore-t játszotta már akkor is, amelynek igazi reneszánsza csak az utóbbi egy-két évben érződik igazán. Zenéjükben a ’90-es évek hangzása áll a középpontban, amely szikár tartást és erőteljes előadásmódot kölcsönöz a zenekar dalainak. Még úgy is, hogy az immáron harmadik éve ígérgetett Silence Is Betrayal dalait is vélhetően csak élőben hallhatjuk majd – ám ez is több a semminél, és még így is remélhetjük, hogy az új album idén már tényleg megjelenik. Mi ennyire várjuk: 10/7.

THE HAUNTED (SWE)
csütörtök, augusztus 19. | 23:40 @ Kemping Színpad
Nagy újdonságot talán nem mondok azzal, hogy Peter Dolving nem normális, ám az alábbi tényt kéretik teljes odafigyeléssel kezelni. Már csak azért is, mert a The Haunted a kortárs metalszíntér egyik, ha nem a legjobb zenekara, mind a zenei alapok egyediségének, mind a személyes tartalmú, sokrétegű dalszövegeknek, mind a koncerteken tapasztalható előadásmódnak tükrében. Ennek pedig azért illik különösképp örülni, mert a nemrég megjelent koncertalbum Road Kill játszi könnyedséggel gyűjtötte egy csokorba a zenekar fennállásának legjobb dalait – beleértve a korai éra új köntösben tálalt thrash hinmuszait, valamint a The Dead Eye szívfacsaró koncepcióját -, így bátran feltételezhetjük, hogy a nyírbátori szett is az ott hallhatókra fog épülni. Igaz, remélhetőleg kevésbé steril közönséggel. És ha a világfájdalom a Versus dalainak köszönhetően akkora talán nem is lesz, mint három évvel ezelőtt a Kultiplexben, a katarzisélmény kellőképp adott ahhoz, hogy napjaink egyik legértékesebb zenekara, egyben a csütörtöki fesztiválnap egyetlen külföldi fellépője kiérdemelje a figyelmedet. Mi ennyire várjuk: 10/10. | The Dead Eye @ NuSkull | Kultiplex beszámoló @ NuSkull

PUNISHABLE ACT (GER)
péntek, augusztus 20. | 17:00 @ Monster Energy Nagyszínpad
A német Agnostic Frontot a Madball jóvoltából ismerheti meg az itthoni közönség, lévén az eddig hét nagylemezt jegyző Punishable Act az ő előzenekarukként teszi tiszteletét Nyírbátorban. Zenéjük pedig kellőképp meg is birkózik az előzenekari pozíció árnyoldalával: berlini feleink sikeresen vették le a NYHC összes jellemzőjét, így produkciójuk ugyan ha nem is emelkedik ki zeneileg a jelenkori színtér felhozatalából, mégis érdemes őket megbecsülni kitartásuk és hiteles működésük jóvoltából, hiszen a zenekar már a kilencvenes évek eleje óta komoly színtérszervező elemként mozog a német undergroundban, ennek köszönhetően pedig kellő tapasztalattal bírnak már ahhoz, hogy érdemes legyen rájuk odafigyelni. Mi ennyire várjuk: 10/6.

CATARACT (CH)
péntek, augusztus 20. | 19:10 @ Monster Energy Nagyszínpad
Őket pedig a nap kontinensbeli fellépői közül leginkább várt fellépő, a svájci Cataract követi majd, akik nemcsak ott vannak a 2000-es évek leginkább meghatározó metalt és hardcore-t elegyítő zenekarai között (lévén elsőként csatlakoztak a Hatebreed jóvoltából felfrissített hangzás továbbgondolásához), hanem Nyírbátorra is turnén kívül, különleges alkalomból jönnek, amelynek apropója az októberben megjelenő Killing The Eternal című nagylemez hirdetése. Csalódni pedig aligha lehet majd bennük, elvégre a 2005-ben budapesti koncertek terén duplázó zenekar kellő rutinnal és elánnal bír ahhoz, hogy a később csatlakozott arcokat is megnyerje magának. Mi ennyire várjuk: 10/8. | With Triumph Comes Loss @ NuSkull | Self-titled @ NuSkull

JAYA THE CAT (NL)
péntek, augusztus 20. | 19:35 @ Kemping Színpad
Ha Hollandiára kéne gondolnunk egy egyszerű asszociációs játékban, azt hiszem, elsőként többünknek az efkáefesek által is irigyelt színű válogatott mez, vagy az amszterdami delíriumos füst juthat eszünkbe. Utóbbi esetében pedig telitalálatot is jegyezhetünk az eredetileg Bostonból érkezett Jaya The Cat formájában, hiszen az eddig három nagylemezt jegyző zenekar punkos attitűddel (a lendület azért erős lenne) és skás felhangokkal játszik bájosan szétcsúszós, és kellemes félmosolyra késztető reggae-t – úgy, ahogy csak ők tudják. Ha tavaly láttad őket, akkor azért, ha lecsúsztál róluk, azért nézd meg a koncertjüket, mert ha a madarak igazat csiripelnek, új dalokkal is készülnek majd. Mi ennyire várjuk: 10/7.

MADBALL (USA)
péntek, augusztus 20. | 21:50 @ Monster Energy Nagyszínpad
Pénteken pedig minden a fesztivál második headlineréről, Freddy Cricien bandájáról, egyben az Agnostic Front kistestvéréről, a Madballról fog szólni, hiszen ahogy Miret bácsiék zenekara is csak nemzeti ünnepek alkalmával tud idetalálni, úgy ezt a tendenciát öccse is folytatni kívánja. Emiatt azonban alig róhatunk fel bármit is, hiszen a színpadon tizenhat éves fejjel egy Agnostic Front koncerten debütált Freddy zenekara ősszel készül kiadni új lemezét Empire címmel, amely nyilván nem okoz majd csalódást a NYHC hangzás szerelmeseinek. Még akkor sem, ha a Madball világa még mindig az első három nagylemez tengelye körül pörög, méltán – így bizakodóak lehetünk afelől is, hogy hőseink bátran nyúlnak majd vissza a Demonstrating My Style, valamint a Set It Off örök érvényű dalaihoz, amelyből még az őszi, Sick Of It Allal közös klubkoncertre is maradhat dögivel. Mi ennyire várjuk: 10/9.

MNEMIC (DK)
péntek, augusztus 20. | 23:15 @ Monster Energy Nagyszínpad
Napjaink dán metalhullámát (amit a tavalyi headliner Volbeat teljesített ki) a Raunchy és a Mnemic nyitották meg, akik egyaránt a modern metal felségterületén képviseltették magukat, ám mégis merőben más eredményt értek el a hangzáson belül. A tavaly épp az Azfeszten debütált Raunchy a dallamokat, a Mnemic pedig a hangképekkel, valamint a Fear Factory után szabadon értelmezett ridegséggel való kísérleteket helyezte előtérbe. Utóbbi esetében azonban enyhébb törés következett be a második nagylemezt követő énekesváltás során, így a legutóbbi két kiadvány sem éppen tükrözte vissza a kezdeti lánglelkületet, ám az immáron második magyar koncertjére készülő zenekarnak mégis lehetősége nyílik a bizonyításra. Mi ennyire várjuk: 10/5. | Passenger @ NuSkull | Sons of the System @ NuSkull

SCAR SYMMETRY (SWE)
szombat, augusztus 21. | 21:50 @ Monster Energy Nagyszínpad
Ha kissé megkésve is, de végre Magyarországra talált a Soilwork árnyékából második, egyben mai napig leginkább meghatározó nagylemezén (Pitch Black Progress) kitört Scar Symmetry, akik modernizált hangvételű melodikus death metal hangzásukat az utóbbi két albumon már előszeretettel frissítették fel némi progresszív (heavy) metalos beütéssel. Ezzel arányosan azonban bekövetkezett az is, hogy az irányváltás, valamint időszűke miatt a banda megválni kényszerült Christian Alvestam énekestől, aki ugyan még mindig megtalálható a Miseration élén, helyére egyből két énekest kellett találni. És ha kissé kurtán-furcsán is, de beigazolódott, hogy tényleg senki sem pótolhatatlan: a Scar Symmetry továbblépett, és remélhetőleg teljes áttekintést fognak adni eddigi munkásságukból, azon belül pedig kellő hangsúlyt biztosítanak majd 2008 előtti dalaik számára. Mi ennyire várjuk: 10/7.

POLAR BEAR CLUB (USA)
szombat, augusztus 21. | 22:15 @ Kemping Színpad
Tagadni sem tudnánk, hogy a Polar Bear Club első magyarországi koncertjére olyan reszketéssel készülünk, mint egy tapasztalatlan kisfiú élete első csókjára – de hát nincs mit tenni, bennünket ez éltet. És amit a fesztivál tavaly adott számunkra az A Wilhelm Scream (sajnos akkor még alulértékelt) koncertjével, az idén a Polar Bear Club immáron kisszínpadi főzenekarságában várható viszont, hiszen a Bridge Nine elsőszámú post-hardcore üdvöskéje remélhetőleg itt is akkora hangulatot fog teremteni, mint a YouTube-videók által megismert világ bármely pontján adott koncerteken. Találkozunk az első sorban, ahol vállkulcsolva ordítjuk majd, hogy “all my friends are living saints”, és ez ettől szép. Mi ennyire várjuk: 10/11. | Chasing Hamburg @ NuSkull

LIVING COLOUR (USA)
szombat, augusztus 21. | 23:15 @ Monster Energy Nagyszínpad
A fesztivál utolsó külföldi fellépőjében pedig nemcsak a tényleges headlinert, hanem a rangidőst is tisztelhetjük: az idén (egyszeri megszakítással) 22 éve működő Living Colour főleg a kilencvenes években kapcsolódók számára lehet ismerős, ám kétségtelen, hogy a hard rockot funky, punk és jazz elemekkel keverő kultbanda még mindig olyan aktívan adja elő magát, amellyel pár évet nyugodtan le is tagadhatnának. Ennek köszönhetően koncertjeit is főleg legsikeresebb, kezdeti érájának megidézésére használja, ám most számolnunk kell azzal is, hogy a banda tavaly hozta ki ötödik nagylemezét The Chair in the Doorway címmel. Így aki fogékony az alábbi elegyre, vagy csak nosztalgiázni szeretne, biztos megtalálja a helyét a Nagyszínpad előtt. Mi ennyire várjuk: 10/7.

Reméljük, az alábbi áttekintés kellő segítséget tud nyújtani az eligazodásban, és hogy olyan zenekarok is felkeltették most az érdeklődésed, akik korábban nem. Az oldal szerkesztőségének nevében nemcsak jó szórakozást kívánok, hanem meg is invitállak Téged és barátaidat kis közösségünkbe, amely azért formálódna, hogy közösségi élményként telhessen el a fesztivál minden napja, és hogy az oldal felhasználói jobban megismerhessék egymást. Ez ügyben a fesztivál topikját, vagy engem keress meg személyes üzenetben.