Torzított dallamok, avagy Norma Jean és Night Verses a Dürer Kertben!

Amikor az összes NSK-s ismerősöm egy lottóötöst fogadott arra, hogy a Norma Jean-es turné a Dürer kistermében lesz megtartva, én, mint a core-zenékben még elég zöldfülű illető csak pislogott, hogy "Kisterem? Áááá... azért csak nem, hiszen a Boris is volt már a nagyteremben, kemény 20 ember előtt". Nos, nekik lett igazuk, valóban a kisteremben, kifejezetten családias légkörben került megrendezésre április 14-én a Norma Jean vezette est, a Liferuiner, Night Verses és Branson Hollis társaságában. Ennek oka a sűrű koncertdömping időszak mellett az is lehet, hogy míg az előző két zenekar már járt nálunk, Douglas Robinson zenekara meg még nem tart ott, hogy hatalmas tömegeket vonzzon be, a franciákról nem is beszélve. Ám a rajongótábor nagysága és a név még nem jelenti azt, hogy a kisebb zenekarok ne tudnának jobb hangulatot teremteni!

BRANSON HOLLIS

Hogy a külsőleg a létező összes francia sztereotípiát magukon hordó Branson Hollis tagjai (főleg a basszusgitárosuk) mennyire erősen kezdtek, arra a legjobb példa, hogy míg az első szám kezdésekor jó ha öten lézengtek benn a teremben, a koncert végére szinte megtelt az és szűnni nem akaró taps és elismerő ujjongás váltotta ki a csöndes, egy helyben bólogatást. A “post-core” (post-rock és post-metal elemekkel vegyített hardcore)  zenekar ugyanis már a felállásával meglepett engem: a dobos mellett két gitáros és egy basszeros arc felelt a különböző tiszta és üvöltős énektémákért, míg egy srác a szintetizátoron és elektromos effektek mellett szintén vokálozott és dobolt is! A nekik szánt apró helyet így teljes mértékben le is foglalták és egy tömör, igényes fél órát játszottak. A színpadi megjelenés mellett pedig jól is játszották a témákat, jól is szóltak, így (legalább is számomra) az este egyik pozitív meglepetése volt a Branson Hollis, akiknek utolsó dalában, a klippes Maunder’s Tale-ben menetrendszerűen még Cory is besegített a Norma Jeanből.

NIGHT VERSES

Szerintem nem árulok zsákbamacskát azzal, ha kijelentem, a Night Verses fél órája volt a nap abszolút csúcspontja. A tagok olyan beleéléssel és szeretettel játszották a dalokat, amit ritkán tapasztaltam koncerteken. Már az első pillanatokban látszott, hogy ez a koncert más lesz a többi: amikor Douglas az első szám beindulásakor elkezdett önfeledten és minden koreográfiát mellőzve szinte kapálózni és össze-vissza mozogni, már lehetett tudni, hogy ez a banda a természetességre, az érzésekre és a hangulatra játszik. Eleve látni gimnazista éveim főhősét, nem volt egyszerű feldolgozni, de a többi tag sem aprózta el, főleg a dobos Aric Improta zavarba ejtően profi játéka és hangulata jellemezte jól az egészet, hiszen a cinek mögül gyakran lehetett látni, hogy random feláll a dobokra, ugrál, felpattan vagy éppen önfeledten üvölt egy sort. Hihetetlen hangerővel és energiával játszottak, így a többi szimpatikus sráccal együtt vettem be magam a headbangelők és szöveget üvöltők első sorába. A Night Verses egy felejthetetlen fél órát játszott, Douglas Robinson pedig egy nagyon rendes és barátságos arc, aki a koncert után szinte mindenkihez odament személyesen megköszönni az estét, hogy eljöttünk és megnéztük őket. Hiába volt izzadt, véres (!) és kimerült, a merchpultnál önfeledten pózolt a rajongókkal fotózás közben, és láthattuk a Dürer folyosóján is kajálás közben elüvölteni magát, hogy “I LOVE HUNGARIAN FOOD!”. Visszavárjuk őket, remélhetőleg már headlinerként, ahol több, mint öt dal elevenedik majd meg.

LIFERUINER

A kanadai Liferuiner tagjainak életük legjobb előadását kellett volna adniuk, hogy felérjenek a Night Verses hangulatához, ehelyett azt meg sem próbálták és egy unalmas, megfáradt koncertet adtak. Jonny O’Callaghan ugyan megpróbálta kissé felrázni a kisterem leghátsó felébe tömörülő közönséget, nem járt túl nagy sikerrel, a terem első felében így rajta kívül csak pár srác igyekezett felpörgetni az eseményeket. A picit tufább hardcore metál zenekar ugyanis nagyon “egyben szólt” ám nem pozitívan értve, hanem szó szerint: szinte lehetetlenség volt a dalokat megkülönböztetni egymástól, a monoton darálás, breakdown és üvöltés mindegyik számban megvolt, így csak a végére berakott 1990 tudott egyedül megmenteni attól, hogy ne aludjak el a bal hátsó sarokban, ami láthatólag a zenekar tagjainál is fennállt, annyira jellegtelen és unott arccal játszották a dalokat. A Liferuiner estéjét nem mondanám rossznak, de közel sem volt annyira érdekes, mint az este többi zenekarja. (Benyo)

NORMA JEAN

Este tíz óra magasságában, némi technikai malőr után végre kezdetét vette a Norma Jean budapesti visszatérő koncertje, aminek a Wrongdoers című hatodik nagylemezük megjelenése adta a főapropóját. 2012-ben a The Chariot oldalán már adott egy emlékezetes és anno várva várt debütáló koncertet a zenekar, így a várakozás, ha nem is volt annyira felfokozott a rajongók ekkora már szép számban összegyűltek (ami a Brason Hollis nyitásánál jelen levő négy emberhez képest jelentett csak igazán nagy kontrasztot). Cory-ékat láthatóan cseppet sem zavarta, hogy ezúttal nem a nagyteremben állnak színpadra, továbbá cseppet sem zavarta, hogy ők állítják be a hangszereiket és megjátszás helyett könnyeden, barátian kezdtek neki a műsoruknak. A többnyire az új albumra épülő szett jól szerepelt, meglepően jól vizsgáztak az friss szerzemények (If You Got It at Five, You Got It at Fifty; Sword in Mouth, Fire Eyes; Wrongdoers; Hive Minds; The Potter Has No Hands) és külön öröm volt hallani, hogy a srácok bármelyik érába kanyarodtak vissza azt a közönség szívesen fogadta. Az olyan dalok, mint a Bayonetwork vagy a Memphis Will Be Laid to Waste jelentették a csúcspontot (ez utóbbinál beszállt a Liferuiner énekese is), de ezzel párhuzamosan el kell áruljam, hogy én jó pár slágert hiányoltam. Az első három lemezről szívesebben visszahallottam volna több tételt, a Redeemer például tömve van a legnagyobb slágerekkel (2012-ben pl. teljesen váratlanul csak Budapesten eljátszották a Blueprints for Future Homes-ot). Ettől függetlenül erőteljes koncert volt, jó hangzással, kellemes és családias hangulattal. Aki kihagyta az pedig nyugodtan bánja csak meg! A videók minősége előtt pedig mi is értetlenkedve állunk. A lehetőségéért köszönet a Phoenix Music Hungary csapatának. (BK)