Cannibal Corpse, Aboted @ Club 202

Szerencsére a nagy nevek időről-időre visszatérnek Budapestre, még ha nem is olyan pakkokban, mint ahogy a ’Corpse év elején járta az öreg kontinenst. De nem lehet okunk panaszkodni, legalább biztos headlinerként jöttek hozzánk, tekintélyt parancsoló játékidővel. Az este keménységét csak tovább fokozta az Aborted neve, akik az európai death metal egyik zászlóshajójaként járják a földrészt új albumukat népszerűsítve. És természetesen hazai vonatkozása is volt az estének a Kill With Hate képében, akik ugye hamarosan első albumukkal jelentkeznek, és az ismert számok mellett új tételekkel is bombázták közönségüket.

KILL WITH HATE

Az este tehát hazai produkcióval indult, hála a Kill With Hate-nek. Sokadik alkalommal láttam őket már, és egyre jobban tudnak odavágni. Ugye feltörekvő zenekaroknál fontos a koncertrutin, és ez alól egyik ilyen banda sem kivétel. Nem tudom hányadik buliján volt túl a Kill’, de jó úton haladnak az erősebb színpadi megjelenés felé. A számok egyre jobban ütnek élőben (az újak pláne), és a srácok is kezdik átélni zenéjük keménységét. Egy dolog hiányzik még, az a felszabadultság, de én ezt inkább betudom a lámpaláznak és a tudatnak, hogy a Cannibal Corpse egyik előzenekaraként kell “bizonyítaniuk”. Egyet sajnálok csak, hogy nagyjából az ő fél órás produkciójuk alatt kezdtek az emberek szállingózni a Club 202-be, pedig megérdemeltek volna egy combosabb közönséget. Illetve megemlíteném még a hangosítás parákat is, de mint később megtudtam, ezekről nem a zenekar, és nem is a hangosító tehetett, és maga a zene amúgy is elég meggyőző volt.

ABORTED

A korai kezdésnek köszönhetően fél nyolckor már az Aborted szórta a kegyetlen tempót az emberek arcába. A repertoár javarészt új számokból állt, amik élőben hatványozottan erősebbek, mint lemezen. Ahogy láttam, az embereket is kezdte elkapni a gépszíj a zenének köszönhetően. Én viszont egészen furcsa módon nem a zene ereje, illetve a számválasztások miatt élveztem leginkább a koncertet, hanem a színpadon folyó események miatt. Az egész keménység hátterében valami szörnyen komikus dolog bújt meg, amiről valószínűleg csak a zenekar tudott, és lépten-nyomon nevetésben törtek ki a számok közben. Legelőször talán a dobos Ken Bedene váltotta ki a nevetést a többiekből is, ahogy ott ült a dobok mögött, szarukeretes szemüvegében, és unott fejjel atom-precízen dobolta végig az összes számot, mindezt nagyjából egy csepp izzadtság nélkül. De feltűnt, hogy akárhányszor néztek egymásra a srácok, mindig valaki elkezdett röhögni, és akármennyire kemény volt a műsor, jó volt látni, hogy van egy kis humor is belecsempészve, mégha ez nincs is megosztva a közönséggel. Sven zseniális frontember, megállás nélkül buzdította az amúgy még nem túl lelkes közönséget, és egy percre nem állt meg a színpadon. Először volt szerencsém az Abortedet látni, és valahogy így is képzeltem el a dalokat élőben. Az ő negyven percük alatt telt meg lassacskán a koncertterem emberekkel.

CANNIBAL CORPSE

Nem sokan mondhatták el magukról csütörtök este, hogy először látják élőben a Cannibal Corpse-ot, azt meg pláne nem, hogy mindezt 23 évesen, de sajnos nem volt mindenki olyan szerencsés, hogy már a korábbi bulikon is jelen tudott lenni. Tehát kicsit idegesen és szörnyen izgatottan néztem a koncert elébe, pláne a játékidejük hosszának tudatában. Már a nyitó Demented Aggressionnél érezni lehetett, hogy hiába a zenekar életkora, semmi sem veszítenek erejükből, minden hangszer maximális erővel dörrent meg, szörnyen agresszívan szólalt meg az egész zenekar. Az első számot pedig 19 további követte. Több klasszikusra számítottam, de azért így is kaptunk I Cum Bloodot, Hammer Smashed Face-t, Stripped, Raped and Strangled-öt, de volt itt még The Wretched Spawn, I Will Kill You és Savage Butchery is az új számok mellett. Igaz a turné maga a legutóbbi Torture című albumról szólt, de tisztességesen körbe lett járva a teljes életpálya. Egyedül a számok közti csöndes, pihenős intermezzókban látszott, hogy azért itt már sajnos urakról van szó, de ezek az urak még így is tisztességesen odapörköltek, és hibátlanul adták elő az összes számukat. Amit egy ideig borzalmasan élveztem is, de akármennyire is szeretem a zenekart, másfél óra nagyon sok belőle. Lehet a trópusi klíma is közrejátszott, ami a Club 202-ben uralkodott, de a végére már attól elfáradtam, hogy egyhelyben végig bólogattam a koncertet, felébreszteni a kómából talán csak a záró két tétel tudott, de azoknak kötelező még a halottakat is feltámasztani. A lehetőségért köszönet a Concerto Music-nak!
(A képek nem a koncerten készültek.)