2022. október 19.
Újra itt az Aktuálista címen futó cikksorozatunk, amiben a hazai zenei élet ismerős alakjai bukkannak fel időről-időre, hogy megosszák kedvenc zenéiket a nagyérdeművel. Ebben a sorozatban nem feltétlen all-time favoritokról van szó, mint a néhai Rejtett alkönyvtárak szériánkban, hanem az aktuálisan pörgetett-forgatott finomságokról, ezáltal is tuningolva kicsit a jelenkor gyöngyszemeit, hogy ne mindig csak a “régen minden jobb vót” mantrát kelljen emészteni. (Persze mindez nem zárja ki, hogy néha előkerüljön egy imádott klasszikus is a régmúltból.)
E heti vendégünk Forgó Zsolt, a Heedless Elegance alapító gitárosa, akik ugye jelenleg az ország egyik legpengébb (és mindenképp a legjólöltözöttebb) metalcore-bandája, élőben meg aztán pláne verhetetlenek – aki nem hiszi, pénteken lejöhet a Dürerbe és megnézheti magának. Addig is Zsolti összeszedte az aktuális top 10 kedvenc előadóját, és itt direkt nem zenekart mondunk, hiszen a kötelező Maidenek és Gojirák mellett van még jó pár rapper, de még popénekes is.
Az a fajta zenehallgató vagyok, akinél ha beragad valami, akkor hosszú ideig csak azt pörgeti. Sosem voltam nagy felfedező, általában a véletlen folytán találkoztam a nagy kedvenceimmel, vagy azokkal, amik pár hétig lekötöttek. A listán szereplő előadók nagy része gyerekkorom óta velem van és meghatározó számomra a mai napig. Kezdeném az alapokkal:
Őket azért vontam egybe, mert ők voltak számomra a belépő, és mindez egy időben történt. Sosem felejtem el, amikor megtaláltam apám DVD-gyűjteményében a Maiden – Rock in Riót és a Rammstein Live Aus Berlinjét. 12 éves lehettem. Hetekig csak keresgéltem az államat és napi 4 alkalommal minimum lement mindkettő. A mai napig meghatározó számomra mindkét zenekar, időről időre előveszem és napokig csak őket pörgetem. Ha egy-egy számot kéne kiemelnem tőlük, akkor a Maidentől egyértelműen a The Thin Line Between Love and Hate lenne az, a Rammsteintől pedig egy friss dal az, ami nagyon eltalált mostanában, a Puppe.
A Holy Hell lemezük borzasztó alap nálam. Tökéletes egyensúlyban van számomra a súly és a dallamok, az énekes technikája meg szerintem elképesztő és utánozhatatlan. Meghallod és tudod, hogy ő az.
Békásmegyerre jártam középiskolába, ahol elég erősen berántott ez a telep vibe, annak minden jó és rossz tulajdonságával. Elkezdtem találkozni a hozzá tartozó zenékkel is, és az NKS volt az első, ami igazán megfogott. Azóta ugye van egy „friss” lemezük, a Mélyen a város felett, ami rendszeres szereplője a lejátszási listámnak az alap klasszikusuk mellett.
Pontosan nem is emlékszem, mikor találkoztam velük először, de az olyan klasszikusaikat pörgettem, mint a The Art of Dying, a Flying Whales, a The Heaviest Matter of the Universe, a Backbone stb. Ezzel az összesen szerintem max. 10 dallal jó ideig meg is voltam, nem is nagyon követtem az új lemezeket, aztán a mostani Barba Negrás koncert előtt csináltam egy lejátszási listát a setlistről, ezáltal lényegében végighallgattam a legújabb albumot, és rájöttem, hogy mennyire király is ez.
Azon túl, hogy a srác egyszerűen egy őstehetség, az fog meg rendkívül az eddigi pályafutásában, hogy rácáfol minden ma jól hangzó sablonra, hogy hogyan is kell ezt a zenészkedést 2022-ben művelni. Kezdjük azzal, hogy nincsenek tabuk, nincsen mindenkinek megfelelni akarás, dislike-tól rettegés, egyszerűen csak elmondja, amit akar, úgy, ahogy akarja. A másik, ami az új lemezénél nálam feltette a pontot az i-re, hogy bekezd egy olyan számmal, amit valószínű minden magát kurva okosnak gondoló producer vagy kiadó heves gesztusokkal ellenezne. Ez pedig a Jéghideg.
Kevésszer fordult elő, hogy egy számomra ismeretlen zenekar, akiknek nem ismerem a számait, libabőrt tud okozni egy koncerten, és a Katatonia bulin a Rockmaratonon ez megtörtént. A The Fall of Hearts lemezük azóta alapvetés nálam. Meghatározó a hangulata, ahhoz, hogy mit is akarok én a zenétől.
Velük nem olyan rég találkoztam, és azóta nem tudom letenni. Hiánypótló számomra a munkásságuk, valami olyan, amit már nagyon-nagyon régóta kerestem a zenében.
Elképesztő számomra, ahogy ez az arc bánik a szavakkal. Szétszedi, újra összerakja, azt sem tudod már, mi rímel mire, és mindezt olyan természetességgel és lazasággal csinálja, mintha a világ legegyszerűbb dolga lenne. Akárhányszor újra meghallgatsz egy számot, mindig találsz benne egy addig nem észrevett csavart, és felrobban az agyad. Egyszerűen imádom.
Szeretem a tartalmas és jól megkomponált popdalokat. Igazából tőle egy szám az, ami igazán elkapott, az Another Love (nyílván). Brutális slágerdal szerintem, bulizható, szomorkodható, énekelhető és nagyon fülbemászó dallama van.
Zsolti kedvencei a Spoitfy-on összegyűjtve is elérhetők:
Ezek pedig a Heedless Elegance következő koncertjei:
október 21. – Budapest, Dürer Kert (+ Antares, Rivers Ablaze)
december 16. – Budapest, Barba Negra Blue Stage (+ Moby Dick, Omen, Magma Rise)
Fotó: Lányi Kristóf
