2016. augusztus 10.
A Slayer minden idők egyik legnagyobb hatású thrash metal bandája, ezt le kell szögezni. Sokan viszont nagyon ambivalensen ítélik meg az életművüket, hiszen azért be kell vallani: bármennyire is a műfaj legmagasabb szintjén kezelt formációról van szó, azért nekik sem jött ki minden albumon a lépés. A napokban 10 évessé avanzsálódott Christ Illusion című nagylemezük viszont a megjelenésekor nagyon pozitív fogadtatásban részesült, és őszintén szólva 10 év távlatából nézve is a Seasons in the Abyss-t követő – enyhe színvonalesést mutató – Slayer-korszak egyik legközkedveltebb anyaga, amelyet még 2016-ban is bátran elő lehet venni.
Talán azért is sikerült jobban ez a darab, mert az előbb említett 1990-es lemez után visszatért Dave Lombardo a bandába, ami visszahozott egy olyan kémiát a fiúkba és úgymond a Slayer esszenciájába is, ami a ’90-es években erős hiánycikk volt. S ugyan öt évnek kellett eltelnie a God Hates Us All után a folytatáshoz, a nagyon provokatív borítóval támadó Slayer a God Hates Us All vonalán továbbhaladva (a Divine Intervention után újra D# hangolásban is játszva, természetesen a Drop B és a C# mellett) újfent és eredményesen, egy jó úton haladva erejéből mit sem vesztve aprította a hallgatót darabokra, Araya pedig teljes tüdőből köpte a gyűlöletet, ahogy kell. A felvételek két stúdióban, az észak-hollywoodi NRG Studios-ban és a Los Angeles-i Westlake Studios-ban készültek. A demózása már 2003-ban megkezdődött az albumnak, Lombardo és King már akkor elkészültek 2 szám demojával, 2004-ben pedig már 9 dal meg volt írva a Christ Illusionhöz a tervezett 11-ből. Az anyag sok kiadói huzavona miatt késett, úgy volt, hogy Rick Rubin, a Reign in Blood producere fogja elvállalni a lemez hangmérnöki munkáját, de végül elment Metallica-lemezt készíteni (ez volt ugye, a Death Magnetic), a csapat ezt pofonnak érezte a szakember részéről, így Josh Abrahammel mentek felvenni a Christ Illusiont. 1990 után újra egy stúdióban ült Lombardo, King, Araya és a már sajnos azóta elhunyt Hanneman, 11 dalt vettek fel, a „Final Six” végül lemaradt, de 2007-ben egy speciális kiadásban ez is megjelentetésre került. Lombardo egyébként egy érettebb Reign In Bloodnak, míg King egy átmenetnek érezte az albumot a God Hates Us All és a Seasons in the Abyss között. Végül 2006. augusztus 8-án végre megjelent a dalcsokor az American Recordings és a Warner Bros gondozásában, első héten el is kapkodtak belőle 62,000 darabot, aminek köszönhetően a Billboard lista 5. helyén nyitottak a thrash veteránok. Az albumra kerülő 10 dalból végül a legtöbbet King jegyezte, pontosan hetet, míg Hanneman írta a korong nagyobb slágereit, az „Eyes of the Insane”-t, a Slayer-től kicsit szokatlanabb, különlegesebb „Jihad”-ot, valamint a „Black Serenade” című dalt is. Az album érdekessége, hogy két évben is sikerült megnyerni vele egy Grammy-díjat, elsőként az „Eyes of the Insane” kapta meg a 49. Grammy-díjátadón az elismerést a legjobb metal teljesítményért, majd ugyanezt a díjat 2007-ben elnyerték a „Final Six” című, a Christ Illiusion extra kiadásán megjelentetett dallal is. Az album egyébként hemzseg a politikával, a militarizmussal, a vallással és egyéb, könnyen provokálható témával rendelkező dalszöveggel, ördögi thrash a javából, és még 2016-ban is szétaprít. Hallgassuk meg újra a 10. évforduló alkalmából!
