Omega Diatribe – Iapetus

omega diatribe

Tracklist:

1. Molecular Torsion
2. Luna Reliquit
3. Three Mystic Apes
4. Unshadowed Days
5. Eon Of Decay
6. Forty Minutes
7. Everlasting Connection
8. Stenosis
9. Visual Screaming
10. Runcation

Műfaj: djent

Támpont: Meshuggah, Vildhjarta, Ion Dissonance

Hossz: 41:49

Megjelenés: 2013. október 21.

Kiadó: Szerzői kiadás

Webcím: Ugrás a weboldalra

Az Omega Diatribe tavaly megjelent bemutatkozó albumát sokan köszöntötték megváltóként a sajtóban és a közönség körében is egyaránt, ezt jól mutatja, hogy az Iaeptus második lett az Apey & The Pea mögött a HangSúly debütlemez kategóriájában. Persze nem sokat kell gondolkozni, hogy visszafejtsük az indokot: enyhén szólva sem tapossák egymás sarkát Magyarországon a progresszív metal zenekarok a stúdiók bejáratánál és a backstage-ekben (ezért is örülünk mi is annyira annak, hogy megjelent az új Subscribe album), olyanból meg pláne nincs egy darab se, akik a legkorszerűbb válfajt, a djentet teljes mellszélességgel magukra vállalnák. Nem, az Absent Distance vagy az egyszemélyes KreepMaster sem esik bele ebbe a kategóriába.

omega diatribeÚgyhogy most engedjétek meg, hogy nagy csinnadrattával bejelentsem, hogy az Iapetus Magyarország első djent albuma. Jó, igazából hatalmas csúsztatásokkal a Watch My Dyingot is meg lehetne tisztelni ezzel a címmel a Moebius kapcsán (az csak látszólag akadály, hogy az anyag megjelenésekor még nem is volt elterjedt a kifejezés használata), de a WMD karrierje alapvetően nem erről szólt, illetve ma sem erről szól. Az Omega Diatribe-os srácok viszont még csak meg sem próbálják takargatni, hogy a Meshuggah a kedvenc zenekaruk, itt egy az egyben a svédek megidézése történik, zene és körítés (lásd az album háttérsztoriját) terén egyaránt, ezzel együtt olyan „fellesleges sallangok”, mint a dallamos ének, a poszt-rock, az ambient vagy a technikás szólók, mind-mind hiányoznak. Ezért aztán az Iaeptus is pontosan ugyanabban a betegségben szenved, mint mondjuk a Nothing, vagy az újabb Meshu’ anyagok: hajlamos eléggé repetitív lenni. Az ásítozósabb pillanatokat persze könnyedén áthidalja az album iszonyatos húzása és a kreatív ritmusképletek/ütemek (ezekből lehetett volna több, tízből négy dalban alig van tört ütem), ami persze főleg élőben tud nagyon jól működni, reméljük, Metzger Dávid dobos utódjával is megmarad a színvonal. Mindazonáltal oka van annak, hogy mindeddig nem írtunk erről a lemezről: úgy kapásból legalább öt djent hangzóanyagot lehetne említeni tavalyról, ami — nincs rá jobb szó — érdekesebb, mint egy, a Meshuggah továbbfejlesztetlen hangzását hordozó album (ebbe persze mások is belefutottak, lásd pl. Minus The Herd), még úgy is, hogy mostanság külföldön sincs akkora kínálat djentből, mint a csúcsévekben. Ettől függetlenül a produkció profi, és megérdemli a műfaj rajongóinak figyelmét. 7/10