Carnifex – Hell Chose Me

4986

Tracklist:

01. Hell Chose Me (3:32)
02. Dead Archetype (2:31)
03. Entombed Monarch (3:45)
04. Names Mean Nothing (2:59)
05. Heartless (4:13)
06. Sorrowspell (3:37)
07. The Scope of Obsession (2:56)
08. By Darkness Enslaved (3:40)
09. The Liar's Funeral (3:03)
10. Genocide Initiative (4:21)

Hossz: 34:33

Kiadó: Victory

Webcím: Ugrás a weboldalra

Ugyan trendek és hullámok jönnek-mennek, akkor sem tudom tolerálni azt az elitizmust, amely részben generációs, részben nézőpontbeli különbségen alapul. Gondolok itt arra, hogy a deathcore-hullám utóbbi években tapasztalható „megkomolyodása” mennyiben tekinthető valódi death metal hangzásnak.

Tapasztalataim alapján – és némiképp durva sarkításokban szemléltetve – a műfaj korábban érkezett, egyben váltig elkötelezett hívei elítélik az újonnan érkezőket, mondván a nagy öregek már elmondtak mindent, míg a fiatalabbak többsége azon az állásponton van, miszerint a deathcore-ból mutálódott bandák színterénél nincs brutálisabb a Földön. Előbbi vélekedést a radikális kizárás, elzárkózás elve miatt, utóbbi álláspontot pedig az alapok tiszteletének, sőt, néhány esetben megalázásának hiányában nem tudom elfogadni. Véleményem szerint egy higgadt, arany középút lenne értékelhető, amely nem zárja ki, hogy egy újonnan érkező zenekar képes lesz egyszer kortárs, nagy hatású alapmű létrehozására, ám ezt úgy teszi, hogy tisztelettel nyúl vissza azokhoz, akik meghatározó szerepet vállaltak a műfaj korábbi stációinak megformálásában, kiterjesztésében. És hogy miért kezdem ilyen hegyi beszéddel a harmadik Carnifex album kritikáját? Hát azért, mert jelen esetben is, ám minden korábbinál indokoltabban kétféle megítélésnek van létjogosultsága.

Egyfelől való igaz, hogy Scott Lewisék is csatlakoztak az utóbbi években tapasztalt hullámjelenséghez (melynek lényege, hogy a deathcore bandák technikai és hangulati szempontból egyaránt elmozdulást tanúsítanak a death metal irányába, eldobva maguktól a közvetett metalcore-hatásokat), tehát saját hangzásukban eltolták a belső arányokat a tényleges (amerikai) death metal-hangzáskép felé. Ennek olvasatában pedig a Hell Chose Me egy teljesen korrekt death metal iparosmunka, amely nem váltja meg a műfajt, ám erős pillanataival, valamint megjegyezhető témáival mégis okozhat kellemes perceket. Másfelől amellett sem mehetünk el, hogy jelen kiadvány valóban a zenekar eddigi saját csúcsa: még úgy is, hogy a 10 tételt 35 percbe sűrítő gyűlöletbombában nem találunk egy újabb Lie To My Face-t, ki kell mondanunk, hogy ennyire értékes még egy Carnifex kiadvány sem volt. Az alábbi érték pedig éppen a hagyományok felelevenítésében nyilvánul meg, hiszen tagadhatatlan lenne a Deicide, a Suffocation, vagy az Obituary hatása egy-egy gonosz riffben, váltásban vagy szólóban. Az erőteljes megszólalású lemez legnagyobb erénye az a hagyománytisztelet, amelynek keretein belül a Hell Chose Me dalai közvetett módon értelmezik újra a nagy alapokat: elvégre a – szerencsére csökkentett mennyiségű, és minőségileg is kiegyensúlyozott – breakdownok, valamint a deathcore-ból visszamaradt panelek talán pont, hogy a fiatalabb generációkkal is megszerettethetik a tényleges klasszikusokat, ami több új érdeklődőt hozna be a műfajhoz. Pláne, hogy a Carnifex tényleg ott van az összes létező turnén, ami számít. Ezzel pedig nemcsak a műfaj, hanem a szubkultúra híre is terjedhet, amelynek az olyan szerzemények, mint a baljós dallamívekkel körbefuttatott, és fajsúlyos breakdownnal megtoldott Sorrowspell; a taszítóan örvénylő Names Mean Nothing; valamint a záró Genocide Initative méltó transzparensei.

Aláírom, ha valaki még így (vagy épp az erőltetett keresztényellenes tartás felvételének olvasatában) sem nevezné death metalnak mindazt, ami a deathcore hullám jelenlegi mutációjában zajlik, és azt is, ha valaki fenntartásokkal kezeli napjaink bizonyításvágytól és hagyománytisztelettől fűtött fiatal produkcióit. De amondó vagyok, hogy a kortárs metal színterének ezen extrém szegmensének szüksége van olyan ifjú, még némiképp tapasztalatlan, és ezáltal is változtatni óhajtó váteszekre, mint a hamarosan hazánkba látogató Carnifex – még úgy is, hogy fegyvertáruk 85%-ában nem a saját tollukkal ékeskednek, ám még így is megszavaznék jóindulatból egy hetest, mert ennél nívósabb munkát még tényleg nem adtak ki a kezeik közül.

10/7.