2011. augusztus 3.
Tracklist:
Az idei év elég felemásan kezdődött a kelet-magyarországi fesztiválozók szempontjából: a mérleg „jó hírek” serpenyőjében ott volt, hogy már a legelső bejelentéseknél úgy tűnt, hogy a Hegyalja minden eddiginél erősebb felhozatallal készült, viszont a másik oldalt meg az Azfesztet körülvevő csend és hullaszag nyomta le. Mint kiderült, a nyírbátori fesztivál szervezői nem véletlenül fukarkodtak a fellépők felsorolásával, és hetekig csak a kiszivárgott Soilwork, Skindred, Gallows nevekbe kapaszkodtak az érdeklődők, majd tavasszal bejelentésre került, hogy a fesztivál nem talált magának új főszponzort, és így becsődölt. Olybá tűnik azonban, hogy az energiamegmaradás törvénye érvényes a zenekarok leszervezésére is, avagy nem vesznek el, csak átalakulnak, így hamar kiderült, hogy az idei, miskolci GYÁR Fesztivál névsorában a háromból két banda is felbukkan (a Gallows nem tett így, és nem is fog).
Az AzFeszt nehézségeit igazából egy dolog okozta, mégpedig az, hogy ha ez így nem is lett kimondva, de azért elég egyértelmű volt, hogy a rendezvény a Hegyaljával kívánt konkurálni – ugyan lehet arra hivatkozni, hogy a két fesztivál merőben más, de a magyar fesztiválozónak nem csak a pénz számít, hanem a földrajz is, márpedig Kelet-Magyarországon két metalorientált fesztivál nehezen fér meg egymás mellett. Pedig az AzFeszt fürdőjével olyan dolgokat kínált, amellyel Európában is egyedülálló lehetett volna, épp ezért merül fel a kérdés, hogy a GYÁR fesztivál mégis mit tud nyújtani a nyírbátori buli két húzónevén kívül, ami miatt megéri a borsodi megyeszékhelyre látogatni. Miskolciaknak már ismerős lehet a GYÁR neve, hiszen pár alkalommal már megrendezésre került a régi Vasgyár azóta underground központtá avanzsáló falain belül a minifeszt, de nekik is tartogatnak két újdonságot a szervezők: az egyik, hogy idén először nevesebb külföldi bandák is lesznek az Acélvárosban, a másik pedig, hogy hiába GYÁR, de a buli az Egyetemvárosban kerül megrendezésre (hogy miért jobb ez így? Megindokoljuk mi is, de a szervezők azért nyilván profibbak ebben.). Előbbi oka az, hogy a miskolci és a nyírbátori szervezők meg tudtak állapodni a bandák migrálásában, a másik mögött pedig némi botrányszagú kavarodás áll, melyről részleteket a megfelelő felületeken találtok. Íme öt rövid érv, hogy miért is érdemes kilátogatni a (mini)fesztiválra:
Igen különleges év az idei, hiszen a skandináv death metal nagyjai közül három is Magyarországra látogat, ami valószínűleg először fordul elő az utóbbi húsz évben: már volt egy Dark Tranquility koncert Pécsett, és a svéd alapbandák sorát a Soilwork fogja folytatni, majd ősszel egy In Flames és egy DT klubbuli következik. Hogy melyik zenekaron fogott legkevésbé az idő vasfoga, azt majd az év végén fogjuk tudni megmondani, de az biztos, hogy a Soilwork igen lassú tempóban öregszik, és amíg Andersék újra és újra meg akarnak újulni, addig a 2000-es évek legjobb metalalbumai közül legalább kettőt, de inkább hármat jegyző Speedék inkább a maideni és slayeri hagyományokat követve bíznak abban, hogy ha 7-8 éve valamit nagyon kitaláltak, akkor az ma is működni fog. Jártak már nálunk jópárszor (E-Klub, Pecsa, Rockmaraton, A38 (x2)), bár utoljára három éve, ennek ellenére a közönség bizonyára tudja, hogy mire számítson: arra, hogy a Soilwork játszon akár új, akár régi dalokat, élőben nem fog csalódást okozni, és ugyanolyan extázis lesz majd hallani az As We Speak, vagy épp a Stabbing the Drama hangjait (a Rejection Role-ról nem is beszélve), mint három, négy, vagy akár hat éve. Egyértelműen ők a legnagyobb név a fesztiválon, így a közönség részéről sem várható passzivitás, hiszen a Soilworköt mindenki ismeri a hipster punktól a csőrokkerig, és az, hogy ők fellépnek Borsod szívében, nagyjából évszázados kuriózum.
Lehet, hogy csak nekem volt kocka korszakom 2004 körül, de az biztos, hogy akármikor hallom meg Benji Webbe raggázó kiabálását, mindig az első Need for Speed: Underground fog az eszembe jutni, meg az, hogy a Nobody dallamaira harcolok azért a kurva Skyline-ért. A Skindred egyszer kitalált valamit az évtized első felében, és pontosan tudja, hogy a recepjtük van annyira különleges és szerethető, hogy azon felesleges legyen változtatni, így gyakorlatilag albumról albumra ugyanazokat a reggae beütésű punk/metal slágereket írják meg (bár érzik a potenciált mostanság a dubstep vonalban), amiket ha máshol nem, élőben aztán gond nélkül eladnak az embernek. Mivel az utóbbi években nem szoktak sokat kotlani egy-egy lemez megírásán, így azért 12 év alatt lazán összehoztak annyi slágert, hogy besztof-érzésű setlisteket tudjanak felépíteni, valamint az új album, a Union Black is bír annyi emlékezetes dallal, hogy ne legyen gond, hogy az alkotja a koncert gerincét. Ez a tény, illetve az, hogy Benji az egyik legjobb frontember a belőle áradó csoki örömmel, szívvel és megmozgató svunggal, illetve hogy a Skindred zenéje azért zenei érdeklődéstől függetlenül ragad meg az emberekben, feltehetően a fesztivál legnagyobb buliját fogja eredményezni, elvégre esetükben ismét egy olyan bandáról beszélünk, akiket szinte mindenki ismer.
Harmadjára látogat el hozzánk napjaink talán legjobb punk zenekara, az erősen metalos beütésű A Wilhelm Scream, és ugyan a két évvel ezelőtti, AzFesztes koncertjüket kicsit megölte a közönség mulyasága, de a Pennywise előtt klubkörülmények közt bizonyították, hogy nem véletlenül tartják őket napjaink egyik legjobb bandájának. Gyors tempó, magas technikai színvonal, hatalmas slágerek és iszonyatos húzás jellemzi a bandát, akik (mivel továbbra is adósak az új albummal) feltehetően továbbra is a Career Suicide illetve a self-titled EP dalaira húzzák fel a setlistet, bár bizonyára felbukkannak a Ruiner slágerei is – sőt, akár új dalban is reménykedhet az, aki kilátogat rájuk. Sajnos esetükben az a helyzet, hogy olyan zenét játszanak, amit jóval több ember szeretne a fesztiválozók közül, mint amennyi tervezi, hogy megnézi őket, pedig nem kell punk arcnak lenni ahhoz, hogy a Pardon Me, Thanks A Lot, vagy épp az I Wipe My Ass with Showbiz’ megfogják a hallgatót. Aki kilátogat, az nagyon nagy butaságot csinál, ha nem nézi meg őket, illetve ha előtte nem korrepetálja magát a lemezeikből, mert iszonyatosan nagy bulit tudnak csinálni, ha vevő rájuk a közönség – reméljük, hogy sikerül teret nyerniük a Freshfabrik ellenében is.
Mivel a fesztivál csak három napig tart, mégis rengeteg nevet visz, így kellően tömény lesz a program, és nem valószínű, hogy unatkozna az ember, főleg amiatt, hogy ugyan rock/metal a fő irány, de azért hoznak bőven más műfajokból is előadókat: mivel Miskolcon vagyunk, így kötelező például egy Bohemian Betyars fellépés (nem mintha ez gond lenne, hiszen megérdemlik a figyelmet, és hatalmas öröm, hogy Levitől az ember egyik nap még a suli mellett kér tüzet, a következő pillanatban meg már Németországban turnéznak), a Betonaulában meg aztán három napon át lesz minden, kezdve Funktasztikustól egészen a Kovbojokig – nyilván nem maradnak ki az olyan kedvencek sem, mint a másik miskolci folk-punk büszkeség, a Paddy and the Rats, vagy épp a hangulatos feldolgozásairól ismert Z.U.P. Természetesen a fókuszban a külföldi headlinerek mellett a magyar rockzene nagyobb nevei lesznek, így nem marad le az ember a Till We Drop, az Isten Háta Mögött, a Cadaveres, a Depresszió, a Subscribe, a Superbutt, a Watch My Dying, a Fish!, az Apey and the Pea, vagy épp a Kiscsillag és a 30Y koncertjeiről sem (nyilván ki kell elégíteni a hip-hop és metal arcok mellett az alter vonalat is). Mindig lesz mit nézni, akár épp az ember a nemzetközi kedvenceket várja (természetesen a három kiemelt név mellett továbbra is jön az Elvis Jackson, a We Are the Ocean és a N.O.H.A. is), vagy épp utánuk keres valami levezető bulit.
Nos igen, mikor kiderült, hogy idén a GYÁR Fesztivál nem a Vasgyárban, hanem az Egyetemvárosban kerül megrendezésre, igen kettős érzelmek keringtek az egyszeri miskolci koncertlátogatóban – egyfelől mindenképp pozitív, hogy nem a világ végén kell megtekinteni a fellépőket, hiszen hiába hangulatos hely a Vasgyár, de a város egyik legrondább és legkiesőbb részén van, azon túl szó szerint egy köpésre (az ottaniaknak igen nagy az ilyen skilljük) van a legendás Számozott Utcáktól, amiről elég annyi, hogy Harlem a testvérkerülete, és még Ózdról se szívesen járnak oda emberek. A másik oldalon viszont ott volt az, hogy az Egyetemváros leginkább az évről évre egyre unalmasabb Miskolci Egyetemi Napok, ill. Rocktóber rendezvényekről híres, ahol is állandó tényező a borzalmas hangosítás, illetve úgy általában emlékezteti az embert inkább egy búcsúra, mint egy fesztiválra. Szerencsére azonban a rendezvény szervezői mindent megtesznek azért, hogy ne legyen „menes” a rendezvény, amit elsőként rögtön egy boldog, „Végre nincsen Bëlga, basszameg!” felkiáltással nyugtáztam, illetve időközben kiderült, hogy a hangosítókat se a fülészetről küldik át – talán nem is csoda ez, hiszen a rendezvényt azok szervezik, akik tavaly tényleg szinte mindent kihoztak a remélhetőleg utolsó vasgyári GYÁR fesztből. Persze nyugtával dicsérjük a napot (illetve a hétvégét), de ha elkerülik a MEN szokásos csapdáit (sörvárás, mint külön program; a szomszédos LIDL-ből áthozott Sangriát behozó, majd azt szökőkút-szerűen feldolgozó arcok; hering-effektus, stb.), akkor egy remek kis „este hazamenős” (illetve nem helyieknek ott a rengeteg koli, napközben – mivel ez „esti feszt” – meg azért a trailerben lévő hölgyeket elnézve el lehet lógni Miskolcon, ‘Tapolcán, a teraszunkon, stb.) minifeszt kerekedhet a dologból néhány kiemelkedő fellépővel, és szimpatikus árakkal.
AUGUSZTUS 18-19-20. | MISKOLC, EGYETEMVÁROS | 2500/6000 FT (utóbbi 08.15-ig)
