Bane: interjú Aaron Dalbec-kel

Gyanítom, hogy egyikünk sem rajong túlzottan azért, ha felébresztenek bennünket az alvásból; pláne, ha a lefekvés és az ébredés közötti intervallum időben nem jelent túl sokat, távolságban pedig “csak” országos nagyságrendekről beszélhetünk. Azonban a Bane alapítójának, a hajdani Converge-tag Aaron Dalbecnek sajnos miattam kellett félbeszakítania legszebb álmait, hogy Freddy Kruegerként az alábbi kis kérdéscsokorral kergethessem őrületbe a még félálomban-, ám már jó kedélyállapotban válaszoló gitárost, budapesti koncertjük estéjén.

Új lemez(ek), projektek, feloszlások, közönség, elkötelezettség, és Star Blazers – csak hogy pár kulcsszóval előrevetíthessem a 15 percre rúgó beszélgetés legfontosabb témáit.

Szia! Akkor így, hajnali fél nyolckor meg is kérdezném, hogy mégis hogy vagy, és milyen tapasztalataid vannak a turné első állomásaival kapcsolatban?

Hát, igazából három napnyi utazással a hátunk mögött még nem tudjuk leszűrni, hogy milyen fogadtatásban részesülünk majd a soron következő estéken (mosolyogva), ugyanakkor magabiztosan kijelenthetem, hogy a legutóbbi bulikon – csakúgy, mint általában mindig – a közönség volt a koncertek mozgatórugója. Ez mondjuk akkor lesz érdekes, mikor bekapcsolódunk a Comeback Kid fesztiválturnéjába (szerk.: melynek bécsi állomása április 12-én volt, az Arena-ban), mert ott majd befigyel egy kisebb közönségvegyülés is, mindenesetre a saját turnénk keretein belül felesleges ezzel foglalkoznunk. A lengyel bulinkon pedig egy külön fesztivált szerveztek a fellépésünk köré, ahol több helyi banda nyitott nekünk – jó volt szembesülni azzal, hogy a szervezők össze tudtak hozni ennyi zenekart. De ha mindezt három hét múlva kérdeznéd, amikor már otthon leszek, és biztos jobb válasszal szolgálnék (mosoly).

És ha már Európa, a magyar koncertekre, és a hallgatóságra hogy emlékszel vissza? Elvégre már hatodszor játszotok nálunk, így kíváncsi lennék arra, hogy mennyire mosódtak össze az élmények.

Közhelynek hat, de tényleg jó érzés visszatérni hozzátok – a klubok, ahol eddig megfordultunk; a szervezők; valamint akik lejönnek megnézni minket, mind-mind arra sarkallnak bennünket, hogy újra és újra visszatérjünk. A magyar közönség félelmetesen energikus, és nemhogy cserélődne, hanem mindig újabb és újabb arcokkal gyarapodik. Jó látni rajtuk azt, hogy tényleg azért vannak itt, mert élvezik a zenénket, és ezt a lehető legközvetlenebb módon adják a tudtunkra – odajönnek beszélgetni hozzánk, meg eleve olyan közvetlenség árad belőlük, hogy azzal nem is lehet betelni. És szerencsére sosem volt problémánk az itteni közönséggel sem; de tudod, nálunk eleve úgy működik, hogy amennyiben beindulna a bunyó, akkor abbahagyjuk a koncertet, ám ettől elvonatkoztatva is szerencsésnek nevezhetem a Bane-t ilyen szempontból, mert a fennállásunk során alig tapasztaltunk hasonló atrocitásokat.

Idén újfent az olasz To Kill társaságában karoltátok fel kis kontinensünket. Mi a véleményed a srácokról, és a köztetek fennálló kontaktus csak egy jól bevált munkakapcsolat, vagy már barátsággá nőtte ki magát?

Igazából nincs helye nagy megfejtésnek; jó zenészek, jó emberek, akik komoly üzenetet közvetítenek. Ha jól emlékszem, már 2005 óta ismerjük őket, és az idő múlásával értelemszerűen a velük való kapcsolatunk is elmélyült. Egyébként pedig úgy gondolom, hogy a Bane és a To Kill közönsége között igen nagy átfedés van, így aki az egyikünk zenéjével szimpatizál, az a másikkal sem tévedhet be különösebben.

Egy-egy hosszabb turné során mi motivál arra, hogy estéről-estére felállj a színpadra?

Az, hogy lássam a közönségünket, ahogy jól érzik magukat. Legyenek a teremben rajtunk kívül öten, ötvenen, vagy ötszázan: aki átérzi, hogy mit játszunk, és ezt egy-egy koncert során érezteti is velünk, akkor már nincs ok az aggodalomra, mert ez az a szint, amikor már nem zenéről van szó, hanem érzésekről.

És szerinted, egy-egy estén hányan érzik igazán magukénak a Bane üzenetét, dalszövegeit, képviselt mentalitását?

Nos, legyünk őszinték – azért a Bane nem egy olyan zenekar, hogy nehéz legyen megérteni mindazt, amiről szólnak a dalaink (mosolyogva). Ha soha nem láttál még minket, úgy képzeld el az egészet, mint egy folyamatos interakciót, mely a közönség, és a zenekar között játszódik le. Egy-egy fellépésünk egy más eszközökkel előadott beszélgetésnek is betudható, és talán ennek köszönhető az is, hogy ha valaki úgy jönne le megnézni minket, hogy a haverjai hívják, és nem tudja elképzelni, mire is számíthat, akkor nagy valószínűség szerint könnyedén rá fog hangolódni mindarra, ami körülötte zajlik. Ha nem, akkor meg tudja, hol van a kijárat, érted (mosolyogva).

Ahogy hallottam, a nyár folyamán új 7”-es bakelitet fogtok rögzíteni. Emellett mikorra várható egy új Bane-nagylemez?

Ha minden összejön, akkor valóban így lesz. Június vége, és július eleje között vonulunk majd stúdióba, hogy felvegyük az új dalokat, bár, az igazat megvallva még nem tudom, hogy ez mennyiségileg mit takar majd (nevet). A nyári bakelitet egy őszre tervezett kiadvány fogja követni, mely elődjéhez hasonlóan szintén egy 7”-es cucc lesz, és aztán majd több új dalt veszünk fel, és abból lesz a nagylemez (mosolyogva). Így, előremenő terveink szerint jövőre már ki is adjuk az új albumunkat. De kár még ezen morfondírozni, hiszen a nyári-őszi dalok sincsenek teljesen készen; csak a vázuk biztos, tehát még rájuk fér egy kisebb csiszolgatás.

Biztos te is értesültél arról, hogy nemrég feloszlott a Verse. Szerinted meddig fog működni a Bane?

Hát, eljutott a hír hozzám is, de az igazat megvallva nem túlzottan érdekelt (mosolyogva). Zenekarok elvégre jönnek-mennek, megalakulnak-feloszlanak. Ez a természet rendje, semmi sem tarthat örökké. Így a Bane-nel szemben sincsenek hasonló távlati megkötések, egyikünk részéről sem. Nem tudjuk, hogy még mennyi minden áll előttünk, de ezt nem is akarjuk firtatni. A Bane számunkra arról szól, hogy együtt játsszunk, így a Verse-féle feloszlás oka teljesen világos – de mint mondtam, ez az egységesség mindig a jelenre összpontosít.

Tavaly, és idén számtalan régi hardcore zenekar tért vissza a színtérre. Nemrég hozta ki új lemezét az Earth Crisis, a Merauder visszatérése is már itt van a kanyarban, valamint a Vision Of Disorder is összeállt. Szerinted ez betudható mindennapjaink elkeserítő valóságának?

Szerintem, ha közvetlen összefüggés nincs is aközött, hogy manapság eszméletlen szélsőségek uralkodnak, és hogy régi alapbandák tértek vissza, attól még biztos hatással volt rájuk a tenni akarás érzése. Elvégre mindhárom általad említett zenekar üzenete pont az ellen szólt, ami épp a jelenünket alkotja; de azt gondolom, hogy mivel valódi feloszlásról az Earth Crisist kivéve egyik esetben sem beszélhettünk, így ez javarészt annak köszönhető, hogy mindannyian hiányolták a zenélést, egymás társaságát. Csak tartottak egy hosszabb lélegzetvételű szünetet, de most ismét érzik magukat annyira elhivatottnak, hogy színpadra álljanak. Itt van még példának az Unbroken, akik a feloszlást követően ismét összeálltak egy jótékonysági koncertsorozat erejéig – tehát ezt a feloszlós-dolgot nem kell ám ilyen vérmesen kezelni, ha a cél szentesíti az eszközt, úgyis minden létező elem megmozgatásra kerül. És tudod, ilyenkor már az sem számít, hogy hányan néznek meg egy ilyen zenekart, vagy mégis mi zajlik le a koncerteken – elvégre újra együtt játszhatnak, és mindezt egy magasabb cél érdekében tehetik… Amíg fel nem oszlanak (nevet).

Egyébként napjaink felhozatalából vannak olyan bandák, akiket érdekfeszítőnek, értékesnek találsz?

Az igazat megvallva két zenekart favorizálok, már kisebb korom óta: az egyik a Black Sabbath, a másik a Jane’s Addiction (mosolyogva). Ezt azért fontos kiemelnem, mert nem is nagyon tartom a mai léptéket az újabb bandákkal szemben – persze, én is végighallgattam a Foo Fighters lemezeit, és a To Kill is mindig odaadja az újabb kiadványait, de a manapság menő hardcore zenekarokat nem igazán ismerem. Így nem is igazán tudok kiemelni ebből a kínálatból kedvenc előadót – baráti zenekarok nevét pedig nem fogom felsorolni -; de szerintem nem feltétlenül bennem van a hiba, mert elnézve a mai, tizenéves hardcore-gyerkőcöket, java részük csak és kizárólag ilyen zenét hallgat. Közben pedig észre sem veszik, hogy milyen ösvényeket zárnak le maguk előtt, mert a hardcore-nál vannak sokkal impresszívebb, színesebb műfajok is. Vallom, hogy igenis szükség van arra, hogy sokféle zenét hallgassunk, mert mi, emberek is sokszínűek vagyunk, akár hangulatok, akár érzések terén. De nem is számít talán a stílus; persze, ha magamból szeretnék kiindulni, én mindenképp a jazz felé nyitást ajánlanám, de nem szeretnék átmenni tanár bácsiba, így mindenki hallgasson csak olyan zenét, amilyet szeretne (mosolyogva).

Ha már itt tartunk, a jelenlegi hardcore-színtérről mi a véleményed?

Európában mérhetően sokkal erősebb a felhozatal, és összetartás, mint a tengerentúlon. Tök jó látni azt mind a zenekarok, mind a közönség szempontjából, hogy egy-egy bulira komplett – és igen nagyszámú – baráti körök jönnek le, akár egymás-, akár a fellépő zenekarok miatt, és ez sokkal nagyobb létszámot is jelent, mint nálunk. Azonban ehhez hozzátartozik az is, hogy ideát az energikusabb bulik többször szülnek erőszakot, és ez nálunk hiába van rendjén kezelve, elnézve egy-egy YouTube-videót, meg ahogy hallom más baráti zenekarok beszámolóit, hát, néhol van még mit tanulni. Azonban mindkét helyen ugyanannyira szeretek játszani: jó és rossz dolgok mindenhol felbukkannak, még ha különféle arányokban is, de a Bane-bulikon sehol sem szokott probléma lenni.

És mit lehet tudni a Bane-projekteknek tekinthető Silent Drive, és Only Crime ténykedéséről? Várható-e bármilyen újdonság az alábbi zenekarok háztájékáról?

Az Only Crime-mal legkésőbb őszig hozzuk ki az új, szám szerint harmadik nagylemezünket; míg a Silent Drive – amiben a gitárosunk, Zach énekel – épp most írja az új dalait, és ahogy én tudom, az ő lemezük jövőre várható. És elnézve Zach lelkesedését, aligha csalódhatunk majd a folytatásban (mosolyogva). Egyébként tervként kezeljük azt is, hogy a Bane felvételei között, vagy azelőtt még az Only Crime-mal is átjöhessünk Európába – de hogy ebből mi fog megvalósulni, az még a jövő zenéje.

A Bane mellett van civil munkád?

Igen, jelenleg épp webdesignokat készítek. Ez persze nem igényel túl sok idő-, valamint energia-befektetést, mindenesetre így, még egy turné közepén is tudok haladni a melóimmal. Viszont, ha nem lenne a Bane, lövésem sincs, hogy mihez kezdenék az életemmel (nevet).

Zárásként pedig azt kérdezném meg, hogy gyerekkorodban mi volt a kedvenc rajzfilmed?

Itt, Magyarországon játszották a Star Blazers című rajzfilmsorozatot? Egy sci-fi alapú mese volt, ami teljes egészében az űrben játszódott, de emellett még a Tom és Jerry is nagy-nagy kedvencem volt (mosolyogva).