A Thy Art Is Murder újra CJ-vel koncertezett

16002884_1519509631396819_5208415233596357427_n[1]

Helyi idő szerint péntek este a Thy Art Is Murder az ausztráliai Unify fesztiválon lépett fel, ahol a jelenlévők legnagyobb meglepetésére egy rég nem látott ismerőst láttak vendégül a színpadon. Igen, természetesen korábbi frontemberükről, a 2015 végén kiszállt CJ McMahonról van szó, aki sajtósként volt jelen a fesztiválon, de persze azt sem tudta megállni, hogy beugorjon egykori bandájába. Az eset azért is érdekes, mert az énekes előzetesen az Instagramon egy rajongói kérdésre határozottan tagadta, hogy fellépne a bandával:

Hahahah, nem, nem játszok a srácokkal, de ott leszek és a színpad széléről nézem és támogatom majd a testvéreim. Amúgy titokban már megvan az új énekesük, és ki is fog derülni, hogy ki az.

Ezután pedig fogta magát, és mégis beszállt vokálozni. Hogy most akkor ő lett-e az új tag, az egyelőre nem tiszta: egyes kommentek ezt erősítik meg, de olyat is lehet olvasni, hogy az egykori I Killed the Prom Queen-es Michael Crafter áll a banda élére, aki szintén fellépett velük. A helyzet zavarosságát remekül példázza, hogy egyelőre azt sem tudjuk, ki hány számot énekelt a srácokkal. A zenekar egyelőre nem kommentálta az ügyet, ha megteszik, tudatjuk.