“Hallod, mi miért nem szólunk úgy, mint az Emmure?”

Bizonyára a Nuskull olvasói között is rengeteg a zenész, és régóta fontosnak tartjuk fenntartani a szoros kapcsolatot a hazai underground képviselőivel. Rengeteg kérdés, tévhit fűződik magához a stúdiózáshoz, a felvételek fázisaihoz, a zenekarok és a hangmérnök szerepéhez az egész folyamatban, ebben próbálunk cikkünkben egy kis segítséget adni hazánk egyik kortárs szakemberével, Tóth Gáborral, aki a Ghostship Recordings égisze alatt dolgozik rengeteg hazai és külföldi kiadványon. Az ő tapasztalatait, illetve tanácsait osztjuk most meg veletek egy vitaindító blogbejegyzés keretében.

cropped-studio1920

A cikket összeállította: Tóth Gábor és Rabotka Gábor

Az előkészületek

Talán a legsarkalatosabb pont az egészben, amin rengeteg zenekar elhasal első körben, hogy hogyan is készüljünk fel egy felvételre? Mikor mondható egy zenekarra, hogy készen áll a stúdiózásra? Triviálisan hangzik, de nagyon is fontos, hogy csak akkor, amikor kész dalokkal rendelkeznek, aminek a sarokköve a demózás. Teljesen mindegy, hogy telefonos felvételekről vagy házi demókról van szó, valamilyen hallható anyagot mindenképp a hangmérnök rendelkezésére kell bocsátani ahhoz, hogy egyáltalán legyen valami fogalma arról, hogy milyen hangzásra, stílusra, illetve az ehhez kapcsolódó kiegészítésekre készüljön fel. Néhány esetben persze van rá lehetőség, hogy a stúdióban írják meg a kiadvány bizonyos részeit vagy egészét, de erről minden esetben előre kell szólni, ne az legyen, hogy felhívod, hogy „hallod, kéne 5 szám jövő hétre, majd ott megírjuk nálad (értsd: majd megírod te), okés?” Nem okés. Kommunikáció.

A következő bukós kérdés a felszerelés. Nyilván itt már beleszólnak az anyagiak is, mert nem mindenkinek van lehetősége több százezer forint értékű hangszereket vásárolni, ez teljesen érthető, viszont egy dolgot nem árt észben tartani. Nem véletlenül szól úgy az Emmure, ahogy – nem 50 ezer forintos, három éve be nem állított és fel nem húrozott cuccok lettek ott felvéve, hanem tökéletes állapotú felső kategóriás hangszerek. Szerencsére tart már ott a technika manapság, hogy a lehető legtöbbet ki lehet hozni bármilyen cuccból (és lehet találni olcsó, jó minőségű gitárt is természetesen), viszont meg kell érteni, hogy néhol meg kell szabni bizonyos határokat, és ez szinte soha sem a technikus arc hibája. Ha nincs jó gitár, akkor sem esik be az eső, egyeztetni kell a stúdióval, hogy mik a lehetőségek. A zenekar részéről az a minimum, hogy visztek friss húrokat, beállítjátok a gitárokat, lehetőleg egy profi és tapasztalt hangszerésznél, dobosok szintén, ne egy pár dobverőt vigyetek, hanem lehetőleg többet. De itt lehet a legtöbbet variálni, mert a MIDI dobbal is csodákat lehet művelni manapság, és itt ki is térnénk egy kicsit erre, mert rengeteg vita volt erről mostanság.

Melyik a jobb megoldás, a MIDI vagy az élő dob?

Ez rengeteg dologtól függ:  jó a dobos? Van jó felszerelése? Ha nincs, van keret a bérlésre? Milyen teremben lesz felvéve? Mi a zene stílusa? A felvételek egyik legfontosabb tartópillére a dobhangzás, és elég szomorúan hangzik, de ha a dobosotok nem jó (ami sajnos rengeteg dobosra igaz), akkor teljesen felesleges feldobolni, mert biztos, hogy szénné lesz editálva és ki lesznek cserélve az ütések hangjai, már ha nem kell az egészet stikában újramidizni, mert olyan szarul ütötték fel, hogy teljesen menthetetlen. Ezért érdemes demózni (nyilván olyan felvételről beszélünk, ahol a dobos játszotta fel a számot), hogy lehessen hallani, miről is van szó, hogy dobol a kolléga, érdemes-e felütni, mert a mai zenei világban a kutyát nem érdekli, hogy te igazából mennyire jó dobos vagy, ha épp rossz napod volt és nem tudtad rendesen feljátszani a dalokat. Természetesen ez nem érvényes azokra, akik csak örömzenélnek és nyersen szeretnék visszahallani a játékukat, ez inkább azoknak szól, akik szeretnék eljuttatni a zenéjüket szélesebb közönség elé is. Basszusgitárnál ugyanez a helyzet, semmi gond, ha épp nincs egy több százezres koreai Fender Jazz Bass-ed (nyilván ezt is meg lehet oldani olcsóbb hangszerrel), a MIDI-ből majdnem ugyanazt ki lehet hozni, viszont értelemszerűen akkor nem a te játékod fog hallatszani a lemezen.

Szintén nem eléggé lehet hangsúlyozni a saját dalok ismeretét. Addig kell gyakorolni a végleges dalokat metronómra, ameddig meg nem unjátok, mert iszonyatosan lehangoló, amikor felvétel közben jön a „te hallod, nem így volt ez a rész?” – „nem, te gyökér, tanuld meg rendesen a dalokat” párbeszéd, aminek az a vége, hogy nap végére vagy feloszlotok, vagy ki akarjátok rúgni az éppen bénázó tagot. Nyilván előfordul az, amikor a stúdióban jut eszetekbe egy király téma, amit még beletennétek a dalotokba, ezzel semmi gond nincs.

Mielőtt azonban belevágnánk, fontos kérdés az is, hogy mégis kit és mi alapján kértek fel arra, hogy felvegye a lemezeteket. Nyilván a legtöbb hely tele van olyan dolgokkal, komoly gépparkkal, ami beállított képeken csábító lehet alapvetően, viszont itt azért számításba kell azt venni, hogy a látott dolgok 95%-át nem fogjátok használni a felvételek során. Elég kevesen tudják például, hogy mondjuk az Emmure és egyéb első vonalas metalcore-bandák lemezein abszolút nem (!) használnak hardware-t, szinte minden esetben pluginek (adott hardware-ek szoftveres szimulációi) segítségével alakítják ki a hangzást. Mindig, minden esetben a stúdiók portfóliója alapján válasszatok!

shutterstock_84347152

A felvételek

Beszéljünk egy kicsit a felvétel fázisairól, mert rengetegszer keverik össze a mastert és a keverést például.

Felvétel: Túl sok magyarázatra nem szorul, ekkor veszitek fel a nyers sávokat, amiket aztán kikevertek ízlés szerint. Illetve előfordul még az is, hogy csak keverni küld a zenekar sávokat a stúdióba, viszont ez elég kevés alkalommal bizonyul jó ötletnek, hiszen a legtöbb esetben a felvételt nem képzett emberek bonyolítják le, nem jogtiszta szoftverekkel, a megfelelő kimentési eljárásokat nem ismerve, így eredményezve egy használhatatlan, pontatlan valamit, amit a stúdióban kell rendbe hozni, esetenként plusz pénzért. Sokszor érdemesebb megspórolni annak az egy-két hétvégi ivásnak az árát, hogy rendes körülmények között tudjatok felvenni.

Effektek: Értelemszerűen ilyenkor jönnek a különböző effektek beleépítése, például ha akartok valami nagyon király hangmintát, vagy mondjuk hegedűt, szintetizátort, az ekkor kerül be, viszont lehetséges, hogy ez plusz költséggel jár, és persze erről is mindenképp szóljatok az embereteknek előre, elkerülve ezzel a félreértéseket.

Editálás: Fontos: ez nem egyenlő a keveréssel. Editálást a fentebb említett esetekben kell megejteni, amikor valami nem klappol a nyers felvétellel, pontatlanok, rosszak a sávok, akkor azt szépen ki kell szedegetni és javítani kell. Igen, néha ezt is plusz pénzért, mert ez nem tartozik bele a keverésbe. Ha megkéred a mázolót, hogy fesse le a fürdőszobád falát, nem kéred meg, előbb építse is meg a falakat, mert hiányzik az egyik oldal, ugye? Egyeztessetek mindenképpen a stúdiós arccal, mielőtt elkülditek keverni a sávokat!

Keverés/mix:  A nevéből is adódóan a külön felvett sávok „összekeverését” értjük mix alatt, ekkor kap egy jól elkülöníthető hangzást az egész, ez az utolsó előtti fázis. Nagyon fontos, hogy a lehető legjobb sávokat tudja használni a technikus, mert ekkor áll össze az egész, ekkor kap egy térbeliséget. A keverés nem tudja sehogy sem pótolni a jó nyersanyagot. Fontos: a keverés és a master után semmit ne tegyetek bele házilag, mert az katasztrofálisan megkavarhatja az egészet.

Master: Ez a legutolsó fázis, ekkor véglegesítik a keverést úgy, hogy azt bármilyen médiumban ugyanolyan élményben lehessen meghallgatni. Mint azt már említettük, a masterelt cuccba semmiképp nem szabad belenyúlni, rengeteg kellemetlenségtől szabadítjátok meg ezzel magatokat, illetve fontos különbséget tenni aközött, hogy „szarul szól” és aközött, hogy „teleeffekteztem az iPodomon, ezért torzít”. Nyilván előfordulhat az előbbi is, de kevesebb esetben, mint az utóbbi.

Ezzel nagyjából leírtuk a felvételekhez kapcsolódó technikai dolgokat, amik szükségesek ahhoz, hogy egy zenekar nagyjából felkészülten menjen el stúdiózni. Természetesen ha bármi kérdésetek van, nyugodtan tegyétek fel kommentben és érkezik rá majd a válasz!

3032642-poster-p-1-landr

A hozzáállás

Térjünk át egy jóval ingoványosabb talajra, ami alapvetően határozza meg egy kiadvány felvételének hangulatát és gördülékenységét, ez pedig a hozzáállás. A példa természetesen mindig A Nagy Amerika, de mi a hatalmas különbség Amerika és hazánk között? Ég és föld. Természetesen az itt leírt gondolatok szubjektív vélemények, és mint mindig, kivételek is akadnak. A zenéhez való hozzáállás teljesen más a tengerentúlon, a zenélés a hangszeres tudás tökélyre fejlesztésével kezdődik, majd a banda megalapítása után következik a heti többszöri próbálás, majd ha teljesen összeállt a tökéletes produkció próbán, akkor lehet elindulni felveszegetni a dolgokat. Sokkal inkább képben vannak a trendekkel, nem a 3-4 évvel ezelőtti divatot próbálják követni, majd hisztizni azon, hogy nincs senki a koncertjükön. Mindenki várja, hogy negyedannyi munkával a szájába repüljön az a bizonyos galamb. Ez az egész kihat a felvételi folyamatokra is, kint tudják azt, hogy ahhoz, hogy egy minőségi hangzású lemezt adhassanak ki, ahhoz nem elég letölteni a Cubase-t az Ncore-ról, majd megsértődni, hogy nem elég jó a kézhez kapott cucc, esetleg hogy szimplán nem lehet vele mit kezdeni. Persze, hogy nem jó, szarból ugye nem lehet várat építeni. Nem szabad a stúdiózáson spórolni, vagy pedig nem szabad elvárni, hogy úgy szóljon, mint az August Burns Red, mert nem hozzáértő emberek vezénylik le az egészet, nem megfelelő körülmények között. És persze ha ez kiderül, akkor nem szabad megsértődni, hogy „jaj, de hát pénteken ki akarjuk tenni a számunkat!” Senki nem tudja, hogy mikor akarjátok kitenni a számot (hacsak nem követitek el azt a hibát, hogy promózzátok, mielőtt ténylegesen kész lenne), iszonyat nagy butaság inkább kibújni az újrajátszás/munka alól, és inkább kiadni valami gagyit a kezeitek közül, mint egy kicsit többet foglalkozni még vele, ez sokkal többet árt a produkciónak, mint az a pár nap késés. Persze, teljesen érthető, már nagyon várjátok, hogy megjelenhessetek, megmutassátok magatokat a közönségnek, de az a pár nap tényleg semmit nem számít.

És akkor mi az ami hiánycikk itthon? Spiritusz, minőség, tenni akarás, naprakészség.

Spiritusz: Rengeteg zenekartól lehet hallani, hogy ők ilyen meg olyan kiadós zenekarok akarnak lenni, százezres, akár milliós youtube-nézettséggel – a kérdés: mit tesznek érte? Semmit. A spiritusz nem azt jelenti, hogy egy zenekar gyárt 25 féle molinót, divatosan felöltözik, megy a parasztvakítás, de a valódi tartalom, a zene, illetve a tényleges produkció hiányzik.

Minőség: Itt is egyszerűen zongorázni lehetne a különbségeket, csomóan mindent túl akarnak bonyolítani – a közönség, illetve a „színtér” szidása, az megy, arra meg még véletlen sem gondolnak, hogy egyszerűen nem elég jók a dalaik, és azért nem foglalkoznak eleget velük. Persze, hogy nincsenek a koncerteken emberek, ha egyszerűen nincs ami megmozgassa őket. Ez az élő teljesítményre is igaz: elmész egy random francia zenekar koncertjére és mit lehet látni? Szinte minden esetben kifogástalan élő produckiót, takkra lejátszott dalokat és alázatos tagokat, akikről végig süt, hogy imádják ezt az egészet. Nem az van, hogy a zenekar késik két órát, nem hoz gitárt, majd felháborodik, hogy miért nem ők vannak a legnagyobb betűvel írva a flyeren. Ha megnézik egymást, akkor tényleges tanácsokkal látják el egymást, nem pedig nyalnak egymásnak, hogy utána egymás háta mögött kibeszélhessék a másikat.

Tenni akarás: Miután ténylegesen kész a lemez, tilos hátradőlni, akkor kezdődik az igazi munka: el kell juttatni az emberekhez az összes lehetséges módon, ami az Internet miatt manapság már csak kattintásokba, vagy esetleg pár ezer forintba kerül. Ez (és az összes többi média, Youtube, Spotify, akármi) teljesen kiaknázatlan még – szerintetek miért van az, hogy egy tök ismeretlen denveri zenekar demója eljut a HMC-be (HunMetalConspiracy facebook-csoport), míg Pesten nem hallasz a következő szombathelyi zenekarról?

Naprakészség: Fentebb már volt szó róla, hogy nagyon sokan indulnak úgy neki ennek az egésznek, hogy mi be akarunk futni, kiadót akarunk, turnézni, stb. Oké, ezzel valahol nincs semmi baj, azzal már sokkal inkább, hogy az esetek 99%-ában ehhez azon kívül, hogy ezerszer lerágott csont stílusokat erőltetnek, csak az igazi sztárok hatalmas egója párosul. Nincsenek tisztában azzal, hogy az általuk menőnek, vagy kurrensnek tartott zsánerek agyon vannak játszva és abszolút nem számítanak trendinek sehol. Egyszerűen csak folyamatos online jelenlét kell ahhoz, hogy ezeket ki lehessen szűrni, vagy pedig bele kell tenyerelni véletlen, ez nyilván nehezebb.

Az első lépés a fejekben lévő űr rendberakása lehetne, utána az, hogy elkezdjenek próbálni a zenekarok, hogy az élő produkció legalább ne nevetséges legyen, ha már ilyenek a célok. Panaszkodnak a bandák, hogy kevés ember jár a koncertjeikre – valószínűleg azért, mert egyszerűen nem tudnak olyat csinálni, ami legalább egy kicsit is érdekes legyen az emberek számára. Az önszerveződés is hiányzik, rengetegen gondolnak úgy erre, mint egy versenyre, ami totálisan csődbe viszi ezt az egészet, semmi segítő szándék egymás felé, csak a harc, hogy ki játsszon 25 perc helyett 35-öt, és kinek legyen nagyobb betűvel írva a neve a flyeren. Azt kellene megérteni, hogy ha te mástól el akarsz venni valamit a “verseny” miatt, akkor magadtól is, és az egész közegedtől is elveszel ugyanannyit, mindenki lehetőségektől esik el. Kicsit olyan, mintha a túlélésért küzdenének, hogy “jajj, na ez a lemez legyen kész, majd a következő jó lesz.” NEM, ennek a lemeznek kell jónak lennie. Ennek a koncertnek kell patentnek lennie, nem a következőnek.

ampmore

Ez volt a hazai zenekaroknak tanácsokat adó blogsorozatunk első része a Nuskull blogban, a következő bejegyzés a zenekarmenedzselésről, illetve marketingről fog szólni elsősorban az internetes médiumok tekintetében, tartsatok velünk legközelebb is!

  • TIGERSTYLE

    Addig sokkal jobb volt ez a cikk, amíg belülről kifelé szólt, és nem felülről lefelé.

    • Rabotka Gábor

      Én nem érzem azt, hogy bárkit is lenéznénk a cikkben ha erre célzol, máshova is írtam, hogy szerintem ez a fajta él még belefér a blogstílusba, ettől lesz kicsit szubjektívabb jellegű, senkit nem akartunk becsmérelni.

      • TIGERSTYLE

        A “szubjektív vélemények” és “kivételek is akadnak” kitételek után gyakorlatilag folyamatos ekézés és a tanácsadás látszatát sem keltő megmondás megy olyan, szerinted nem becsmérlő/lenéző kifejezésekkel, mint a “fejekben lévő űr rendberakása”, stb.

        Ezzel egyébként semmi gond nem lenne, valóban helye lehet egy véleménycikkben, hogy legközelebb csak a linket kelljen betenni a HMC-be, csak ezt a részét felesleges úgy előadni, mint “tanácsokat adó bejegyzés”, mert ez a homályos atyáskodás minden, csak nem praktikus.

        • Rabotka Gábor

          Ádám, te is nagyon jól tudod, hogy milyen jelenségről szólt ez az egész, nyilván nem minden egyes zenekarról itthon. Gabika stílusa nyers, beszólogatós, de attól függetlenül minden gondolata amit benne van a cikkben (tehát a legnagyobb része) az szerintem tökéletesen igaz, lehetett volna diplomatikusabban írni, de akkor az nem ő lett volna, és nem lett volna értelme.

          Azért nem értem ezt a fölényesség dolgot, mert nem is egy facebook poszt, beszélgetés volt mostanában akár HMC-ben, akár Hardcore For Hardcore-ban, akár magánprofilokon arról, hogy itthon ez szar, az szar, ennyire rendet kéne tenni a fejekben (ez a szófordulat már kb. elcsépelt itthon, ezért is használtuk itt is), és most amikor írtunk erről egy bejegyzést, mert úgy gondoltuk van értelme összehozni erről egy összefoglalást, akkor pont te kifogásolod, aki szerintem ugyanúgy utálja ezt az egészet, mint mi.

          • TIGERSTYLE

            Nem azzal van a gond, hogy mi és hogyan lett abban a részben leírva, ezek többségével egyetértek, hanem (ahogy ezt már kétszer is írtam) azzal, hogy elindult a cikk egy informatív, valóban tanácsokat adó írásként, majd a felénél elkanyarodott egy teljesen más, és _ebben_ a “hello, itt van pár jó tipp és információ” kontextusban felesleges megmondásba. Szerintem sokkal több van ebben a témában (már önmagában a stúdiós vonalban is), mint az, hogy legyen mindenki alázatos, egy év letöltendő próbaterem, 20 embernek ugyanúgy játsszon, mint 300-nak, stb.

            Függetlenül attól, hogy ezek is igazak.

  • Gábor kiss

    Az a szomorú, hogy van benne igazság… és nem csak ez, nagyjából minden máshogy működik nálunk, mint az usában… már nincs olyan, hogy felfedeznek, itthon akinek van egy kis pénze meg kapcsolatrendszere, az be fog futni, a többiek, akik meg önerőből (vagy max benzinpénzért bárhova elmennek) valóban ölik egymást a lehetőségekért. És akkor még a média (sajnos) nagyon nagy szerepéről nem is beszéltünk.

    • Steinmetz Mihály Mátyás

      “…itthon akinek van egy kis pénze meg kapcsolatrendszere, az be fog futni”
      Hova fog befutni? Játszik a Rockmaratonon 20 néző előtt? Vagy évente 2-3 sztárzenekar előtt megcsípi a support band role-t Budapesten, mert a megfelelő seggeket nyalta? Ezzel aztán sokra mennek. Magyarország továbbra is az ossziánmetál országa, külföldön pedig nem kell a magyar zene, mert a helyi zenekarok simán hozzák a legjobb magyar zenekarok szintjét. Nem tudom hány nuskull kompatibilis magyar zenekar turnézott(értsd: legalább egy hétig úton volt) külföldön 2016-ban. Fogadni mernék, hogy 10-nél nem több.

      • Gábor kiss

        Mást értünk befutás alatt. Amit te mondasz, hogy Rockmaratonon 20 néző előtt (valószínűleg délután 3-kor, mert “főműsoridőben” már a nagyobb bandák nyomják) játszik egy banda, az még a közelében sincs a befutásnak. Azok lelkes amatőrök, akik valószínűleg tényleg fényesre nyaltak egy segget, hogy még ezt a lehetőséget is megkapják.
        A befutás egy jóval hosszabb folyamat, de ha tényleg bele teszel mindent (tényleg mindent) és jól állnak a csillagok és szerencsés is vagy és még jól is csinálod, azért 5-10 év alatt talán el lehet jutni egy kicsit magasabb/ismertebb szintre, mikor már nem te kaparsz, hanem téged hívnak, és nem csak benzinpénzt kapsz, hanem még akár marad is valami kis zsebpénz.
        Miért kellene külföld felé kacsintgatni? Itthon is meg lehet élni nagyon szépen. TCs, Road, Depresszió, Kowalsky hogy csak a azokat említsem, akik már hét számjegyű összeget kérnek/kapnak egy fellépésért (és igen, az Osszián is ide tartozik). És akkor még nem beszéltünk a többiről (lemezeladás – igen, nekik az is van, jogdíjak, szponzorok stb…). Csak hát, kurva nehéz eljutni oda, ahol ők vannak…

    • Sándor Zsolt

      Norvégoknál például az állami rádiónak van egy olyan webes csatornája, ahol helyi szinten is under the radar zenék szólnak, minden műfajban. Most amikor a kommentet írom, akkor épp a Shadowmind nevű banda Complications című száma. Mondom, állami rádión, ez az NRK Urørt: https://radio.nrk.no/direkte/urort
      Van egy online stream oldaluk is, ahol nagyon széles választék áll az érdeklődők rendelkezésére: http://urort.p3.no/
      Bár az is előfordul, hogy egy-egy banda már nem aktív.

      Ez ment épp:
      https://www.youtube.com/watch?v=B8NtO7CtmAk

  • Gera Domonkos

    Nekem az a meglátásom a cikk kapcsán, hogy itthon azt gondoljuk, odaát kolbászból van a kerítés. Kint minden zenésznek jobb a hozzáállása. Ez azért torzít picit, kint is megvan ugyanúgy az a réteg aki csak kapni akar belerakni nem. Csak mivel több a zenész, több lesz a profi , odaadó, alázatos figura is. Amilyenből itthon is akad.

    • Tigerstyle

      Plusz ide már élőben és azért valamennyire az interneten át is egy kiválogatott része jut el a zenekaroknak mind Amerikából, mind Nyugat-Európából, ami azért jelentősen torzítja az adott színtérről alkotható képet.

      • Gera Domonkos

        Pontosan!;)