Obey The Brave – Young Blood

Mindehhez persze az is kellett, hogy a The Ghost Inside elsöprő hírneve megalapozhassa a hallgatói elvárásokat, hiszen akik figyelemmel kísérték a zenekar – és úgy általában a hardcore-panelek felé kacsintgató metalcore – működését, tökéletes színtézisben élhették át azt, hogy az előző évtized elején új szárnyra kapó műfaj közel maradéktalanul vegyíthető a közösségi–személyi problémák boncolgatásával. Ennek tudható be a Stick To Your Guns, a Your Demise és a For The Fallen Dreams emblematikussá válása is, hiszen amíg egyes hardcore-közegben szocializálódott zenekarok (csak hogy a legkellemetlenebb példát említsük: Pro-Pain) egyre távolabb kerülnek az ősforrástól, addig más zenekarok a saját közönségük számára igyekeznek bemutatni és elfogadhatóvá tenni egy másik, unokatestvéri szintű szubkultúrát. Ezzel persze nem lenne probléma, amíg nem Deez Nuts-szintű parasztvakításról van szó, azonban a tartalom így is felületesen szűrődik át, szemben a körítés elnagyolt hangsúlyával, aminek köszönhetően a tizenéves srácok nemes egyszerűséggel – na meg fokozott tesztoszteronszinttel – úgy érzik, hogy ők most aztán építik a hardcore-közösségét, hiszen még a Terrort is megnézték élőben. Ettől azonban csak hamis képzettársítások épülnek egymásra, amit nem árt elkülöníteni a valóságtól: épp ezért jelenthetjük ki bátran, hogy a Young Blood az a lemez, amely ezt az elkülönülést nemcsak kimondja, hanem hitelesíti is. Hiszen az Obey The Brave bemutatkozását főképp a Despised Icon és a Blind Witness rajongói várták azok mellett, akik az előzetesen megosztott dalokban a You Get What You Give elvárt végeredményét vélték kihallani, ez az elvárás pedig maradéktalanul teljesül is. Az Obey The Brave alig félórás lemeze ugyanis egy tökéletesen összeollózott, a mai igényeknek megfelelő metalcore-lemez, amely alkalmasint limonádé-hardcore témákhoz, csordavokálokhoz és akkordokhoz nyúl (mikor épp nem In Flames vagy Parkway Drive-témákat hasznosít újra), de túlnyomórészt mindenféle innovatív törekvés nélkül váltakoztatja a kipengetéseket, a búzaszedésre invitáló groove-okat, na meg a szubbasszussal megtámogatott breakdownokat.

Ezzel persze semmi baj sem lenne, ha a dalok minősége feledtetné a sematikus megoldásokat, ám be kell látnunk, hogy a Young Blood csak ideig-óráig tudja szórakoztatni a tapasztalt fülpárokat. Persze a legelfogultabb Erian-rajongók, és azok, akik számára ez  a felvétel akár a dalszövegeken, akár az egyes témákon keresztül erőt tud adni, bizonyosan rommá fogják hallgatni az Obey The Brave bemutatkozását, de talán akkor sem árt a fától látni az erdőt, és beismerni azt, hogy ez a kiadvány épp annyira nem árult zsákbamacskát, amennyire nem is törekedett arra, hogy több legyen egy faék bonyolultságú, hardcore-paneleket metalcore-szerkezetekbe oltó lemeznél. Ennél többet pedig talán vétek is lett volna várni, de akkor talán az is logikus lehet, hogy az alábbi pontszámnál többel nem tudom honorálni az albumot:

5/10