Valaki felrohant az Architects koncertjén a színpadra, és a mikrofonba kiabálta, hogy a zenekar szégyent hoz az elhunyt gitárosára

Amióta létezik élő zene, mindig is voltak olyan egyének, akik túlságosan is szélsőséges módon fejezték ki a rajongásukat - vagy mondhatni obszessziójukat - az előadók, zenekarok iránt. Ez van, hogy csak szimplán kínos, van, hogy egyenesen tolakodó, és akad, hogy konkrétan életet veszélyeztető (RIP Dimebag).

A brit Architects már nagyjából a 2021-es lemezének első ízelítői óta sortűz alá van véve a legordasabb kapuőrök által, a banda populárisabbá vált hangzása miatt. Tehát kontextusba helyezve: nem elég, hogy Tom Searle 2016-os halálával a tagok elvesztették a gitárosukat, a legfőbb dalszerzőjüket és a legjobb barátjukat (egyikük még a testvérét is), mellé még lépten-nyomon azt kell hallgatniuk, hogy emberek azon vekengnek, hogy a zenekar miért nem ír ugyanolyan lemezeket, mint régen.

A dolog most odáig eszkalálódott, hogy pénteken az Architects ausztrál turnéjának első állomásán, Adelaide-ben valaki felszaladt a színpadra a negyedik számnál, és nekiállt vegzálni Josh Middleton gitárost, illetve olyan dolgokat kiabálni a mikrofonba, hogy a srácok szégyent hoznak az elhunyt zenésztársukra, és amúgy is miért nem játszanak több régi számot. Ironikus, hogy ez pont a szett legrégebbi száma alatt történt, ami a 2012-es These Colours Don't Run volt.

Miután "lekísérték" az elmebeteg elitistát, Sam Carter, a banda énekese sem tudta kommentár nélkül hagyni az esetet:

Az, hogy amióta ebben a bandában vagyunk, a lelkünket is kidolgozzuk és nektek adunk mindent magunkból, csak azért, hogy valaki felrohanjon a színpadra, elvegye Josh mikrofonját és belekiabálja azt, amit hallottunk az előbb, na, az kibaszott őrület.

Ez nem egy kurva játék. Ez az életünk, és nem tudom, hogy mi a faszt képzelt magáról ez az ember, hogy így felszaladt a színpadra, megtámadta Josht vagy bármit is csinált... De a másik dolog, hogy mikor letepertük és a földön fekve üvöltötte az arcomba, hogy tiszteljem Tomot és hogy játsszunk több régi dalt - hát ezt kapd ki: pont a szettünk legrégebbi darabját játszottuk, te ostoba fasz!

Az életünk minden kibaszott napján tiszteljük Tomot!

Az eredeti szövegben amúgy jóval több "fucking" hangzott el, ami teljesen érthető egy ilyen felfokozott hangulatban. Szóval a végső tanulságot én is megfogalmazhatnám, de azt is megtette helyettem Carter, miszerint:

Ez csak zene, és lehet, hogy néhány embernek újra kéne gondolnia a prioritásait.