2023. március 16.
Lassan öt éve annak, hogy az Avenged Sevenfold lejátszotta az utolsó koncertjét (történetesen pont Sopronban, a Volt fesztiválon), aztán kerékbilincset rakott a turnézásra, és elvonult megírni a soron következő albumát. Másfél éve a kaliforniai metalbanda már egyszer belengette, hogy lassan kész a cucc és mehet a menet, de aztán meggondolták magukat és még tovább hegesztették a művet. 2023-ban viszont tényleg indul a gépezet, olyannyira, hogy a nyári fesztiválos dátumok mellé a héten megjött a betonbiztos lemezbejelentés és az első friss dal is.
Az album június 2-án érkezik Life Is But a Dream… címmel, és a zenekar azt mondja róla:
Egy utazás egy egzisztenciális válságon át; egy rendkívül személyes felderítése az emberi lét értelmének, céljának és értékének, miközben a halál miatti aggódás alól nincs kibúvó.
A zenei irányt tekintve a banda korábban azt is kijelentette, hogy az anyag egyáltalán nem hasonlít az elődjére, a The Stage-re, sőt igazából semmi másra sem, amit a zenekar eddig csinált. A lemezelőzetes szingli, a hatperces Nobody pedig ezt igazolja is. Gyakorlatilag olyan, mintha valami Rob Zombie, Marilyn Manson, Nine Inch Nails vagy ilyesmi ipari beütésű cucc lenne, amire M. Shadows ráénekelt, Synyster Gates gitáros meg rászólózótt valamit – akinek már a Hail to the King is túl idegen volt a megszokott A7X stílushoz képest, annak ez pláne az lesz. Kicsit hasonló egyébként a szitu, mint a legújabb Architects-lemezeknél, amik az éneket és pár egyéb stílusjegyet leszámítva csak nyomokban hasonlítanak a korábbi anyagokra, és sokkal lecsupaszítottabbak annál. Majd meglátjuk, a teljes albumba hogy illeszkedik ez a dal.