Egyre nagyobb a zűr az As I Lay Dying körül, valószínűleg elmarad az európai turné

Mindössze pár nappal azután, hogy Ryan Neff basszusgitáros-énekes két és fél év közös munka után ott hagyta az As I Lay Dyingot, hogy elmondása alapján több ideje legyen a Miss May I-ra és egyéb elfoglaltságaira, most még zűrösebbé vált a helyzet a metalcore-banda körül. 24 órán belül bejelentette a kilépését a szólógitárosuk, Ken Susi, valamint a turnémenedzserük, Alex Kendrick is, utóbbiból pedig az is következni látszik, hogy

valószínűleg a zenekar teljes európai turnéja elmarad, beleértve a november 27-i magyar állomást is a Barba Negrában.

(UPDATE: Nem sokkal Susi után Nick Pierce dobos is dobbantott, így jelen állás szerint megint csak Tim Lambesis és Phil Sgrosso a zenekar két megmaradt tagja, pont mint két és fél éve. Eközben a turné egyik vendégzenekara, a Decapitated már hivatalosan meg is erősítette, hogy offos az egész kör.)

Kendrick a saját oldalain először annyit tett csak közzé, hogy a munkája a tűzön-vizen keresztülment metalcore-bandával ezennel véget ért, nem kíván kérdésekre válaszolni ezzel kapcsolatban, de örül a megszerzett élményeknek. Majd sejtelmesen azzal zárta a bejegyzését:

Minden érintettnek sok sikert kívánok, és nyilván ettől még együtt nyomulunk Phillel idekint.

Hogy ki is lehet az a Phil, és mit jelent ez az egész, nem tudni, bár nagy valószínűséggel Phil Sgrosso gitárosról van szó, aki még akkor is a börtönviselt Tim Lambesis frontember mellett maradt, amikor már senki más nem. Nem sokkal később Kendrick egy újabb posztban azt is megjegyezte, hogy Timmel is továbbra is pozitív a kapcsolata, csak már nem munkaviszony jellegű – e bejegyzést viszont azóta törölte is.

Susi pedig a saját posztjában emígy kommentálta a kilépését:

Amikor beszálltam az AILD csapatába, teljes tudatában voltam annak, mennyi dráma övezte a banda történetét, mégis éreztem magamban a késztetést, hogy király zenét játsszak a jó barátaimmal.

Sajnos az utóbbi időben a személyes értékrendem a végletekig próbára lett tépve, és ami a legnagyszerűbb második esély lett volna ennek a zenekarnak, annak most a lehető legszomorúbb módon szakad vége.

Ryan Neff sok kritikát kap azért, mert ő szállt ki elsőként, és már bánom, hogy én nem osztottam meg hamarabb ezt a döntésemet, és nem álltam ki a barátom mellett, aki egy hibátlan zenész, és még annál is jobb ember.

Cikkünk írásakor a zenekar még nem szólalt meg az ügyben, legutóbb egy hete posztoltak a közösségi oldalaikra, és Ryan kilépését is csak úgy sikerült lereagálniuk, hogy kiszedték az Instagram highlightjaikból a rá vonatkozó sztorikat. Ezenfelül egyelőre sem a hazai koncertet szervező Concerto Music, sem az annak helyszínt adó Barba Negra nem reagált érdemben a történésekre.

Az As I Lay Dying nyolcadik – és a Napalm Recodsnál az első – nagylemeze, a Through Storms Ahead november 20-án jelenik meg – már ha egyáltalán megjelenik ennyi gyomros után. Ez volt a legutóbbi előzetes róla, amit most még jó ideig biztos nem fogunk élőben hallani:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ken Susi (@kensusi) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Nick Pierce (@nick_pierce_official) által megosztott bejegyzés