Az As I Lay Dying dobosa belső viszályokra hivatkozva nem turnézik a zenekarral

Rövid nyilatkozatban adta a rajongók tudtára Jordan Mancino, az As I Lay Dying alapító dobosa, hogy kihagyja a banda soron következő turnéit. Az okok közt a zenekarban zajló belső viszályokat és elvarratlan szálakat nevezi meg, amelyek felszámolásáig, tehat határozatlan ideig nem őt láthatjuk majd a dobok mögött. Ez minket itt Kelet-Európában egyelőre nem igazán érint, bár a zenekar augusztusban fellép a magyarok által is előszeretettel látogatott cseh Brutal Assault fesztiválon.

Jordan nem az egyetlen, aki rövid időn belül otthagyta a csapatot az énekes Tim Lambesis szabadulása utáni 2017-es újjáalakulás óta. Bár Nick Hipa távozása 2020-ban már sejthető volt, a gitáros csak rá egy évre jelentette be hivatalosan az elválást. Alig egy hónapja pedig a bőgős és tiszta énekért felelős Josh Gilbert szállt ki 15 év után. Szóval a matematika mai állása szerint a „klasszikus” felállásból mindössze Tim és Phil Sgrosso gitáros maradtak, és utóbbi jelenléte sem ad épp bizakodásra okot, ugyanis anno ő volt az első, aki lelépett a Wovenwarból, amit Lambesis lecsukása után a megmaradt tagok az Oh, Sleeper énekesével közösen alapítottak. Szóval nem akarjuk az ördögöt a falra festeni, de lehet, hogy az As I Lay Dyingnak így, ebben a formában lassacskán vége lesz.

De hogy ne csak rossz híreket közöljünk, örüljünk kicsit mások boldogságának és annak, hogy szerelem járja át a levegőt. Tim Lambesis nemrég harmadjára is megnősült. Idelent mutatunk képet a friss párról és a lelkes gyá… akarom mondani násznépről. Hát nem tündériek? Nézzétek, hogy örül a kis hamis. Látszik rajta, hogy úgy imádja újdonsült aráját, hogy meg tudná… puszilgatni.