2014. február 1.
Jesus Martinez fotója.
Mindig lehet bécsezni, keleteurópázni, nagytermezni és kistermezni, trafikozni, drágállni, ingyenesezni, vádolni, panaszkodni, hiányolni, hibáztatni, hangosításozni, de az idei évre Budapestre bejelentett koncertek fényében a szervezőknél a „köszönöm, köszönöm, köszönöm!”-nél negatívabb hangot megütni a pofátlanságnak a pofon-pozitív oldalát súroló dolog lenne. Tökéletes példája az idei felhozatalnak az, hogy január 29-én egy Monster Magnet (+ Church of Misery), egy Defeater (+ Caspian, Landscapes, Goodtime Boys) és egy Cold Cave koncert közül kellett választania annak a szűk rétegnek is, akikhez mi szólunk. Persze lehet, hogy ez a rá-/alá-/mellészervezés a szervezők szemszögéből nem a vidámság csúcsa, de mi, koncertlátogatók csak örülhetünk.
Mondjunk még jobbat? Lentebb felsoroljuk a februárban idelátogató külföldi bandákat. Mindet. Valószínűleg a kedves olvasó már megtalálta azokat az eseményeket, amikre a koncertkeretet el akarja szórni, de így egyben talán még nem látta, és ugye sosem késő leszokni a cigiről, és megspórolni egy hónapban X koncertjegynyi pénzt (meg ki tudja, lehet, hogy a Glassjaw 2040-ben jön majd Budapestre, addig el is kell élni valahogy). Márpedig akár a metalt, akár a hardcore-t, akár a stonert, akár a punkot preferálja valaki, ebben a hónapban ki lesz szolgálva, és ezzel még csak a profilunkba vágó dolgokról számoltunk be. Ritka erős hónap, és a folytatás is ígéretes, maximális köszönet a szervezőknek!
KATAKLYSM, FLESHGOD APOCALYPSE, KRISIUN The Konstellation, Christian Epidemic, Tesstimony, Kill With Hate, Agregator, Nigromantia, Castrum, Visioned Frailty, Effrontery, Eradication, Malediction, Nadir, Angerseed, Dying Wish, Eclipse of the Sun, Mors Silens, Flamedrop
02.01. | Dürer Kert (mindkét terem) | 5000 HUF | Hammer Concerts
Rögtön az ultimate évközi metalfesztivállal nyit a hónap: gyakorlatilag egy kisebb fesztiválra elegendő fellépőt lehet megtekinteni a Dürerben szombat este, ezért is kapta a rendezvény a Death By Metal nevet, és a cím előtt díszelgő római I-es jó ómen lehet minden edzett nyakú metálos számára. Szép dolog a szervezőktől, hogy a három nagy külföldi név köré rengeteg hazai bandával egy duplatermes minifesztivált szerveztek. FB
RED FANG, THE SHRINE, LORD DYING
02.05. | Dürer Kert (nagyterem) | 4900 HUF | Phoenix
A hónap stoner eseménye nem mást kínál, mint napjaink legnépszerűbb zenekarát a stílusból: a Red Fang körüli felhajtás a banda számos slágere és remek marketingje miatt teljesen érthető, és az sem véletlen, hogy a szőrhitűek számára ez valószínűleg az év koncertje lesz. Nyáron talán túlságosan is sok lenne a kánikula és a mindenhonnan ömlő sör mellé még a Red Fang is, a tél közepén viszont nagyon felértékelődik egy ilyen este. FB
ICED EARTH, WARBRINGER, ELM STREET
02.05. | Club 202 | 4900/6900 | Concerto
A február a nagyon aktuális metalkoncerteké, hiszen a 30 éve aktív, mára fogalommá érett, floridai Iced Earth is nemrég adott ki újabb nagylemezt, és a Plagues of Babylon turnéja rögtön el is éri Magyarországot. A turnén a kaliforniai, szintén a Century istállójához tartozó, thrashben utazó Warbringer és a szintén friss névnek számító, ausztrál Elm Street kíséri őket.
THE ZYGOMA DISPOSAL, Whitebacon, Suffer As Well, Sonic Rise
02.06. | Dürer Kert (kisterem) | 700 HUF
Ugyan „amatőr” szervezés és kisebb név, de természetesen a belga The Zygoma Disposal fellépése mellett sem mehetünk el. A belga zenekar kb. pont egy évvel ezelőtt adta ki (sőt, tette közzé ingyenesen!) The Forgotten című nagylemezét, mellyel a deathcore rajongóit célozták meg – valószínűleg nem az asszonyverős moshmadarakat, hanem az eszesebb vonal kedvelőit, így ők ilyen jegyár mellett lehetőleg ne hagyják ki a koncertet. FB
NO BRAGGING RIGHTS, CLIMATES, TO THE WIND, LIGHT YOUR ANCHOR, EARLY SEASONS, IN ARCHIVES
02.07. | Dürer Kert (kisterem) | 2900 HUF | Phoenix
Két amerikai, két brit, egy dán és egy francia zenekar is fellép ezen a modern, dallamos metalcore minifesztiválon, amely két turné találkozásából jött létre. Főleg a kevésbé ismert, többnyire fiatal bandákról szól ez az este, hiszen maga a headliner No Bragging Rights se az a nagy név (ehhez képest nem kevés slágert kiadtak már az évek során), a mi kedvencünk természetesen a Climates, amelykről már jónéhányszor írtunk. FB
SUICIDAL ANGELS, FUELED BY FIRE, LOST SOCIETY, EXARSIS
02.11. | Dürer Kert | 3500/4000 HUF | Hammer
A görög Suicidal Angels lemeze nyitotta a thrasherek számára a 2014-es évet, és a több, mint 10 éve aktív bandát rögtön el is lehet csípni, méghozzá nem is akármilyen társaságban: a kiadótárs, amerikai Fueled By Fire a tavalyi thrash felhozatal egyik legjobb lemezét adta ki, a finn Lost Society a neves Nuclear Blastnál nyomja a nagyon gyors thrash metalt, az Exarsisban pedig a Suicidal Angels gitárosa is nyomja, így garantált, hogy egy többórás, magas színvonalú thrashrápiára fizetnek majd be a látogatók. FB
AUTISTIC YOUTH, CATHOLIC GUILT Dance Or Die!!!, Rédi
02.15. | Trafik | 1200 HUF | Defekt Dudes
A Defekt Dudes-os arcok már tavaly is remek punkbandákat szerveztek le Budapestre, mint a Big Eyes, a Youth Avoiders, a RVIVR, az Arctic Flowers és a Creem, és ezt idén is folytatják, a sort pedig az Autistic Youth nyitja: a portlandi banda tavalyi/idei nagylemez az év legjobbjai közt volt, a turnéra pedig egy háromdalos hétcolossal készülnek. Szóljon az egyik szervező: „Van itt sok óó-zás, kellően melankolikus, miközben reménytelenül dallamos, nincs szétgitázova, de azért a kvinttologatásnál kicsit okosabb. Tényleg olyan, mint amilyen egy punk zenekar lehet 2013-ban, olyan, akit nem csak tizenhat éves fiatalok tudnak hallgatni, akik idegesek, mert leckét kell írniuk szipuzás helyett, hanem azokat is meg tudja ragadni, aki ebédszünetben a vállalati menzán ábrándoznak arról, hogy felgyújtsanak egy rendőrautót.” FB
RISK IT, DEMONWOMB Exterminating Angel
02.16. | Trafik | 1000 HUF | No Regret
A hónapban nem egy, hanem rögtön két bulival jelentkezik a tavalyi évben is hihetetlen teljesítményt nyújtó No Regret, ráadásul ez nem is az első idei bulijuk: a Wolf Down/Benchpress koncert közel osztatlan sikert aratott, reméljük, a nézőszám nem apad jelentősen a német, igen mosh-pozitív Risk It, és az osztrák, thrash hatásokkal teli Demonwomb koncertjére sem, elvégre egy olyan bandáról van szó, akik ilyen bulit tudnak csinálni (a Demonwombot meg lassan hazai bandaként is számontarthatjuk). FB
M.O.D. A.M.D., Bandanas, Dog Attack, Crippled Fox
02.17. | Kontra Klub | 2000/2500 HUF
A ’80-as évek egyik kultikus crossover bandája végre Budapestre látogat, és ennek örömére igazán eseménydús lesz a hétfő este a Kontrában, hiszen a hazai hardcore színtér legendás arcai is színpadra lépnek majd előttük. Nagybetűs hardcore történelemóra az egész este, hiszen feltehetően S.O.D. dalok is felbukkannak majd a setlistben, a közönséget pedig nagyrészt (reméljük, nem teljesen) olyan arcok alkotják, akik mind részt vállaltak az itthoni színtér létrehozásában, fenntartásában. (Nem annyira) frappánsan: ez a koncert az a kaliber, amiről majd Uj Péter ír beszámolót (sajnos nem tudunk neki annyi UK82 kazettát felajánlani, hogy azt nekünk küldje el). FB
TO KILL ACHILLES, DEAD DREAMERS, OUR FINAL HOUR Inhale Me, Owndisorder, Pills For Side Effects
02.17. | Dürer Kert (kisterem) | 800 HUF | Our Voice
Feltehetően olyannyira nem zavarja a két, egy napra eső buli egymást, hogy rajtunk kívül más észre se vette ezt az egyezést: két brit és egy új-zélandi zenekar három magyar formációval egészül ki egy partymetalcore este erejéig. Olcsó belépő, sok breakdown, ráadásul az este főzenekara pótol: tavaly novemberben lemaradtak a saját budapesti bulijukról, mert lerobbant a buszuk (első EU-turnéra egyedül vállalkoztak, úgy tűnik, azóta ebből tanultak). FB
ENFORCER, SKULLFIST, VANDERBUYST, GENGIS KHAN
02.18. | Dürer Kert | 2500/300 HUF | Hammer
A Hammer Concerts februári felhozatala hihetetlen: a monstre metalfesztivál és a kíméletlen thrash est után még a svéd Enforcert is elhozták (először lépnek fel itthon a tavalyi év egyik legjobb metallemezét kiadó heavy/speed kúrán felnövő skandinávok). Jobban más banda nem is passzolhatna hozzájuk a kanadai Skullfistnél (ők is igen aktuálisak, három hete adtak ki lemezt), míg a holland Vanderbuyst egy pár évvel régebbi periódust idéz meg hard rockjával. A Gengis Khan egy olasz banda, és maradjunk annyiban, hogy nem véletlenül vették kölcsön a Tokyo Blade egyik korai nevét. FB
CENTURIES, FJORT Oaken, Krokodil
02.21. | Trafik | 1000 HUF
Az elmúlt években a Southern Lord nagyon megdolgozott azért, hogy a nevük egyet jelentsen a kíméletlen hardcore/metal lemezekkel, így természetesen a tavalyi évben a kiadó egyik legjobb anyagát megíró, floridai Centuries koncertje is iszonyatos pusztítás lesz – ha nekünk nem hisztek, ott a Bandcamp, bárkit meg tud győzni. Külön öröm, hogy Európában a német színtér egyik legjobb screamo vonalas hardcore bandája, a FJORT kíséri őket, itthonról pedig az Oaken és a Krokodil sem igyekszik majd csökkenteni az est súlyát. FB
A PALE HORSE NAMED DEATH, BLOOD RUNS DEEP
02.21. | Dürer | 4900/5500 HUF | Concerto
Nem egy, hanem rögtön két korábbi Type O Negative tag is lesz Budapesten ezen az estén, hiszen az A Pale Horse Name Death-nek a ’90-es évek egyik legjobb metalbandájának első és második dobosa is büszke tagja (Sal Abruscato pedig ugye a Life of Agonyban is dobolt), és érezni is azt a borongós, rideg atmoszférát, ami miatt a TON-ba annyira bele lehetett szeretni. A fekete árnyalataival dolgozó alternatív/doom metal ez két nagyon jó albummal a zsebükben. A svájci előzenekar, a Blood Runs Deep már egészen más hangzással, de hasonlóan felemelő mondanivalóval akar rövidíteni az ember életvonalán. FB
SCOTT KELLY AND THE ROAD HOME
02.23. | A38 | 2900/3500 HUF | A38
Nem Billy Milano az egyetlen legenda, aki fellép februárban Budapesten: Scott Kelly, a Neurosis zseniális énekes-gitárosa szólóprojektjével koncertezik az A38 Hajón, és az eddig kiadott lemezei pont olyanok, és pont olyan jól működnek, mint amire számítani lehet egy ilyen kaliberű zenésztől. Ha a hónap leghangulatosabb koncertjét keresitek, akkor megtaláltátok: sötét, beszippantó akusztikus melankólia. FB
EXPIRE, COLDBURN The Last Charge, Cold Reality, Hanoi
02.25. | Dürer Kert (kisterem) | 1500 HUF | No Regret
Csak remélni tudjuk, hogy bejön a számításunk, és az Expire akkorát fog szólni, mint januárban a Wolf Down koncert, sőt, reméljük, hogy ennek megfelelően majdnem minden hónapban lesz majd egy ennyire népszerű No Regret buli. Az Expire két évvel ezelőtti lemezéről még a lehúzós Nuskull Magazin is csupa jót írt, ráadásul a Bridge Nine közönségkedvenccé váló bandája mellé megkapjuk a német Coldburnt, és három hazai csapatot is. Igazi modern hardcore csúcseste! FB
HATEBREED, NAPALM DEATH
02.25. | Barba Negra | 4900/5500 HUF | A38/Phoenix
Ha hihetünk a Facebooknak (nem, de ez most mindegy), akkor úgy tűnik, mindkét buli túlélheti azt, hogy egy időpontban vannak: talán a generációk, talán a hangzások különbsége, talán a nagy és relatíve kieső hely, de lehet, hogy a két óriási név, a bizonyos szempontból underground Slipknotnak számító Hatebreed és a legendás Napalm Death közös koncertje nem öli meg az Expire bulit. Az viszont nagyon valószínű. hogy óriási pusztítás várható, márciusig fognak regenerálódni a koncertlátogatók. FB