Ki az, aki a legnagyobbat harapja ki a disznó szívéből? - Estenden-klippremier
Friss klipes dallal jelentkezik a nyíregyházi Estenden zenekar. Az Olyan, mint eddig volt a csapat első friss dala a másfél éve megjelent, Boru című EP óta, és az elődeihez hasonlóan nagyjából ugyanazt a magyar nyelven kesergő, enyhén metalos hatású hardcore-t hozza, amit korábban a Petofi és az Anchorless Bodies fejlesztett tökélyre (nem véletlen, hogy utóbbinak az énekese, Pap Marci featelt is az Estenden egyik korábbi számában).
Az új számról a tudnivalókat a zenekar így összegzi:
A dalt 1 éve írtuk nagyjából, játszottuk is élőben már pár állomásunkon, például a 17. Hell Vill fesztiválon. A felvétel az MSKSound stúdióban készült Pál Mihály gondozásában. A klip megalkotása és felvétele Petrikovics Richárd munkája, az utómunkálatokat és az egész létrejöttét a Kölcsey televízió tette lehetővé, ők ajánlották fel egy klip lehetőségét a 2020-as Öröm a zene különdíjaként.A banda hamarosan bejelenti a tavaszi koncertdátumait, az pedig már most biztos, hogy fellépnek majd a 2023-as Hell Villen is, aminek a csornai Thermal Camping ad otthont augusztus 10. és 13. között.A dal az állandó félelemre, szorongásra épít. Mikor egyre többet adok magamból, pedig már nincs több, amit adni lehet, mikor beszélnék, de nem hallgatnak meg, mikor a semmiből is elvesznek, mikor minden olyan, mint eddig volt. A klipben próbáltunk fókuszálni az állandóan ismétlődő hétköznapokra, amikor azt hisszük, hogy van kontroll a saját életünk felett. De ha nem mi irányítjuk a gondolkodásunkat, hanem külső dolgok kialvatlan zombikká tesznek minket, még egy normális vacsora is arról szól, ki a legmocskosabb, ki az, aki a legnagyobbat harapja ki a disznó szívéből.