All Pigs Must Die – Nothing Violates This Nature

Már a borító ijesztő hasonlóságot mutat, bár Aaron Turner munkája messze nem ugyanazt ábrázolja, amit az Enabler Jimpaler által tervezett fedlapja (sőt, igazából lehetne találgatni, hogy ez a kép mit ábrázol), de a színvilág egy az egyben át lett emelve, és tényleg, hátborzongató a dolog. És bizony ez a hasonlóság nem csak a kinézetre nyomja rá a bélyegét: igen, Kolleréknek is megvoltak már a saját metalos hatásaik két éve is, de mindeközben az egész valahogy teljesen puritán és kiszámítható volt, és ez nagy erőssége volt annak az anyagnak. Itt azonban lemondtak a tahóságról, és telerakták a dalokat metalos villantásokkal, ami összességében nem tett rosszat a zenéjüknek, de nem lehet nem arra gondolni, hogy ezt bizony tavaly nyáron már ellőtték, mert egy rakás dalnak meg lehet találni az „enableres megfelelőjét” (Primitive Fear/Funeral Dirge, Of Suffering/They Live, We Sleep). De ez mégsem annyira zavaró, amennyire az lehetne, talán mert a hangzásban van különbség a két zenekar között (az Enabler sokkal „atmoszférikusabb”, itt a torzítatlan részek pl. a Bloodlines elején hangzanak elég érdekesen). Feltűnőnek azért mindenképpen feltűnő a dolog.

De ha ezt leszámítjuk, akkor egy bivalyerős korong a Nothing Violates This Nature. A technikásabb játék sokszínűbbé tette a számokat, és bár sokkal nehezebb falat, mint a God Is War volt (annak ellenére, hogy itt azért egy fokkal visszafogottabb a hangzás), de büszkén mellé lehet tenni. Itt is vannak különböző metalosabb részek (pl. a Primitive Fear elején a darálás, vagy az Of Suffering eleje a furcsa gitárhanggal), és már nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy az All Pigs Must Die-nál a crust dominál. Mert bár még mindig megvannak a jól ismert tukatukák (a Sacred Nothing nyitóriffje igazi „egyszerű, de nagyszerű”, kár, hogy kb. 10 másodpercig hallatszik), de már nagyon a határt nyaldossa a dolog. Mellesleg azt hozzá kell tenni, hogy Adam Wentworth egyértelműen elviszi a show-t a többiek elől, néha már-már Kurt Balloura emlékeztető stílusban penget (lehet, hogy Kurt maga is így gondolta a stúdióban?), és bár nem Lohrber szintű a technikája, azért figyelemre méltó. Igen, megint egy Enabler-hasonlat, biztosan fárasztó, de egyszerűen huszadik hallgatásra is az a konklúzió, hogy ezt már hallottam tavaly. De ha valaki esetleg beleunt volna, azért nyugodt szívvel ugorjon neki ennek is. 8/10