#Hírek
április 29.
2023. június 29.
Nyáron is jelentkezik az Aktuálista címen futó cikksorozatunk, amiben a hazai zenei élet ismerős alakjai bukkannak fel időről-időre, hogy megosszák kedvenc zenéiket a nagyérdeművel. Ebben a sorozatban nem feltétlen all-time favoritokról van szó, mint a néhai Rejtett alkönyvtárak szériánkban, hanem az aktuálisan pörgetett-forgatott finomságokról, ezáltal is tuningolva kicsit a jelenkor gyöngyszemeit, hogy ne mindig csak a “régen minden jobb vót” mantrát kelljen emészteni. (Persze mindez nem zárja ki, hogy néha előkerüljön egy imádott klasszikus is a régmúltból.)
A héten Rózsavölgyi Bence, az instrumentális poszt-/prog-rockban utazó Ghost Toast gitárosa, valamint a közel egy éve indult, Debrecen underground zenei állóvízének felbolygatását célzó Deeprecen koncertsorozat ötletgazdája hozott nekünk egy szép, kerek válogatást. Külföldi kedvencek és megkerülhetetlen hazai előadók nagyjából fele-fele arányban foglalnak helyet Bence listáján, aki még az utolsó utáni pillanatban is helyet kért egy számára különleges magyar produkciónak, amiről majdnem elfeledkezett. Na, ezt hívjuk mi igazi felebaráti szeretetnek!
Kicsit gondban voltam, hogy az aktuális dalokról/albumokról/live felvételektől írjak, vagy azokról, amik nekem most lettek aktuálisak, vagy éppen újra aktualizálódtak. Aztán rájöttem, hogy nem kell döntenem, mert azt kaptam instrukcióba, hogy nincs szabály, csak káosz, szóval gyorsan összeírtam, ami mostanában pörög nálam.
Mi lehetne aktuálisabb, mint rögtön egy 10 éves album? Az apropót az adja, hogy kijött az új lemez a napokban, az In Times New Roman…, viszont egy hallgatás után nagyon nagy kedvem lett előkapni a számomra legkedvesebb anyagukat. Nem gyenge az új lemez, de a …Like Clockworkhöz nem fogható. Azóta meg is hallgattam vagy háromszor.
A hangulat (számomra) elképesztően egyedi. Ez a többi lemezükkel is így volt, viszont a …Like Clockwork teljesen új hangulatokat festett a korábbiakhoz képest, mindezt remek dalokkal, hibátlan dalsorrenddel, és – nem utolsósorban – izgalmas vizuális körítéssel. A nyitó dal rögtön hoz is mindent, amit itt leírtam, szóval legyen az:
Számomra ez volt a tavalyi év egyik legjobb lemeze, egyben a legjobb prog lemeze. A belgák már az első albumukkal is megvásároltak, de ami itt történik, az végképp lenyűgöző. A címadó dalban minden benne van, ami őket jellemzi.
Most jutottam el odáig, hogy belezúgjak ebbe a bandába, valahogy eddig mindig csak kóstolgattam őket, de nem kattantam rájuk. Ez a lemez viszont most áttörte nálam a jeget, azóta pörgetem a diszkográfiát. Az egyik legjobb poszt-metal album, amit az utóbbi időben hallottam.
A Phanerozoic I-II meg talán a legjobb poszt-metal (dupla) album, amit valaha hallottam. Előtte nem voltam nagy fanjuk, bár tetszett, amit csináltak, ez a két epizódos lemez azonban levett a lábamról teljesen. Csak idén talált rám a II-es fejezet tavaly megjelent Roadburn Redux koncertfelvétele, de azóta rengeteget pörgettem. Élőben még jobb, mint lemezen. Erősen ajánlom. (Amúgy van új albumuk, ami idén jött ki, de az még annyira nem nyűgözött le, kell még jó pár hallgatás, úgy érzem.) Lesznek a Fekete Zajon, nagyon várom azt is, nem láttam még őket élőben.
A Jane’s’ már évtizedek óta nagy kedvenc nálam, és most, hogy íródnak új dalok, illetve turnéznak megint, előkaptam újra a 2011-es albumukat, ami korábban – bár jónak tartottam – nem volt a szívem csücske, de rá kellett jönnöm, hogy a maga (nyugodtabb, finomabb, kicsit lecsendesedett) módján ugyanúgy zseniális mint a korábbi lemezeik. A borzalmas borító igazi kincset fed. Hibátlan a zenekar életműve, és a koncertfelvételeik is mindig élményszámba mennek. Dave Navarro (aki sajnos poszt-covid tünetek miatt jelenleg nem koncertezik velük) már az RHCP lesajnált One Hot Minute lemeze óta – ami szerintem messze a legjobb anyaguk – az egyik kedvenc gitárosom (a Trust No One című szólólemezét is jó szívvel ajánlom). A One Hot Minute alapján fedeztem fel a Jane’s’-t, és elsőként a Three Days című turné-doku DVD-t tudtam tőlük megszerezni (azt is Amszterdamban vettem, itthon akkor szerintem nem is volt kapható), egyből le is taglózott, annyira más volt, mint amiket addig hallottam, ugyanakkor meg szinte minden benne volt abból is, amit addig megszerettem a rockzenében.
Jó, tudom: „jujj , megint maszkosok, ráadásul mi ez a kínos kitalált istenkultusz stb., stb.”, de nálam akkor is működik. Jó dalok, jó hangulat. Egy szépen tálalt ínyenc saláta, amiben éppen csak annyira vannak látszólag egymást ütő, de amúgy prémium alapanyagok összekeverve, hogy az tud egészet alkotni és nem vesz el a dalok értékéből. Az új lemez kifejezetten pazar lett, elég sokat pörgetem, kíváncsi vagyok, milyen lesz a koncert a ‘Parkban. Jöjjön erről is a címadó, mert szerintem ez a lemez legjobb dala, leszámítva a fade outot a végén, mert az kicsit lerontja a katarzist, de hát sajnos elfelejtettek róla megkérdezni, hogy nekem hogy tetszene. Majd legközelebb! :D
Most pedig hazai vizekre evezek, mert tele van az ország iszonyatosan minőségi produkciókkal, amik sokkal nagyobb figyelmet érdemelnek.
Ez a dal nagyon beragadt a megjelenése óta a lejátszómba. Mindig is sokra tartottam Makó Dávid projektjét, de hiányoltam a zenekari hangszerelést a dalok nagy része mögül. Az előző felállás is nagyon tetszett, reménykedtem, hogy abban a doomos megközelítésben is lesz lemez, mert koncerten nagyon magával ragadó volt, de ez az új, dob/szinti/gitár-ének felállás is nagyon működik az eddig megjelent két dal alapján. Várom a lemezt és örülök, hogy a Season of Mist kiadó a Thy Catafalque mellett még egy magyar produkciót felkarolt.
Ez olyannyira aktuális, hogy a Ghost Toasttal és Mad Robotsszal közös, a Deeprecen keretében tartott koncerten volt az első lemezbemutató bulija. És nagyon király volt. Az Angertea mindig minőségi volt, és annyira szépen kialakították a saját stílusukat, hogy pár hangból azonnal lehet tudni, hogy ők azok. Élőben is baromi erősek, igazi underground kincs (nem is kellene undergroundnak lennie, de mindig mindenkire ezt mondom, akit sokra tartok a „föld alatt”, szóval nem ragozom túl). Ez a lemez is bivalyerős, nincs is rajta töltelék, erősen ajánlom.
Ezt a dalt már a decemberi Deeprecen bulin volt szerencsém hallani Hexéktől (kétszer is, haha, készülni kell a visszázásra!). Az Auraleak olyan, ami nagyobb közönségnek is simán befogadható metal dalokat ír, de nem ugyanabból a receptkönyvből főznek, mint a legtöbb, ugyanilyen célokat kergető banda. Eddig ez a legjobb daluk, de mind erős, amit eddig kihoztak, várom a debütlemezt nagyon.
A Shell Beachet mindig is egy remek bandának tartottam, de rendszeres hallgatásra csak ez, a legújabb lemezük került nálam. Ezen minden klappol számomra. Bodóczy Zoltán „Undos” remek választás volt énekesi pozícióra (mind a Grand Mexican Warlockban, mind a Seenben imádom, amit művel), a dalok pedig elsőre is fogósak, de érdemes velük mélyebbre is menni. Elképesztően hangulatos anyag.
Most jött ki nemrég ez a dal, és le is nyűgözött rögtön. A szöveg, az energia, meg a fél számot kitevő borongós, lebegős outro, amit nem látsz jönni. Minden király benne.
Félig hazabeszélek, mert a Sandbender a Ghost Toastban már 15 éve tettestársam, kvázi tesóm, Stefán János (aka Waryou) egyszemélyes projektje, amiben tetten érhető ugyanaz a vibe, ami a GT kísérletezőbb dalait jellemzi, hiszen azok főként tőle jönnek nálunk is.
Elég termékeny szerzőként, ez már a harmadik lemeze három éven belül a radar alatt, és tele van csodával. Mindenkinek ajánlom, hogy tegyen vele egy, vagy inkább több próbát. A stílus meghatározásába nem mennék bele, van benne rengeteg minden. A Shall Be Again a kedvencem a lemezről.
Underground körökben nem ismeretlen tagok új formációjának idei EP-je. Az egyik legjobb dolog, ami a magyar modern, progresszív rockzenében született az utóbbi időben. Az első hangtól, illetve első szótól az utolsóig profi. Végig emlékezetes témákkal és dallamokkal operál, Kovács Greg (Red Swamp) pedig hatalmasat énekel az összes dalban. Csak annyi a bajom az egésszel, hogy EP és nem nagylemez, mert ebből 50-60 perc is jöhet nekem húzóra bármikor.
Bence kedvenceit – a rovat többi vendégéhez hasonlóan – a Spotify-unkon is lehet csapatni:
Bencét a Ghost Toasttal legközelebb június 30-án lehet elcsípni Szegeden, a Városi Rock Klubban, a The Void társaságában. A Deeprecen következő bulijaival kapcsolatos infókért pedig érdemes bekövetni a kezdeményezést.
Fotó: Uzseka Norbert (UNfoto)
