#Hírek
április 19.
2021. november 6.
Újra jelentkezik Aktuálista címen futó cikksorozatunk, az öt évvel ezelőtti Rejtett alkönyvtárak széria jogutódja, amiben a hazai zenei élet ismerős alakjai bukkannak fel időről-időre, hogy megosszák kedvenc zenéiket a nagyérdeművel. Ebben a sorozatban nem feltétlen all time favoritokról van szó, hanem az aktuálisan pörgetett-forgatott finomságokról (ami persze nem zárja ki, hogy egy illetőnél előkerüljön egy imádott klasszikus a régmúltból), ezáltal is tuningolva kicsit a jelenkor gyöngyszemeit, hogy ne mindig csak a “régen minden jobb vót” mantrát kelljen emészteni.
Ezen a héten Bokis Balázs, a Satelles fáradhatatlan frontembere tárta elénk, mikre is bólogat mostanság. Zenekarával a nyár végén adta ki harmadik nagylemezét, amit az év egyik legjobb hazai kiadványának tituláltunk. A 3AM Confessions megjelenése előtt többször is nyilatkozták a srácok, hogy a lemez kissé ziláltabb hangvételére nagy befolyással voltak az épp a lejátszóikba ragadt zenék is – ennek pedig most bele is kukkanthatunk a Balázs-féle végletébe. Az énekes amúgy nemrég a Ric$Cast Satelles-es epizódjában elárulta, hogy eléggé streaming-párti: nem veti meg a fizikai formátumokat sem, de számára egyszerűbb, hogy nagyjából bármit elérhet akár a zsebéből is. Lássuk is, hogy mikre gondol, amikor bedurrantja a Spotifyt.
Sziasztok! Először is köszi a felkérést, nagyon örültem a megkeresésnek – izgalmas részese lenni ennek a sorozatnak! Igyekeztem olyan lemezeket összegyűjteni, amiket az elmúlt hónapokban több mint egyszer, vagy huzamosabb ideig egyfolytában hallgattam. Próbáltam egy stílusban vegyes 10-es listát összehozni aktuális megjelenésekkel és örök kedvencekkel tarkítva.
Ez a lemez simán felültetett a hype-vonatra. Már amikor csepegtették a dalokat, akkor tudtam, hogy nagyot fog menni nálam, és hát így is lett. Olyan pulzusa van a lemeznek, hogy legszívesebben felpattannál a deszkádra és körbekrúzolnád a várost! Elképesztően üde színfolt számomra a mostani megjelenések közül és úgy érzem, egy iránymutató lemezt tudtak a srácok összehozni, amit referenciaként fognak emlegetni az újvonalas zenekarok körében.
Az új-zélandi srácokat a 2006-os These Cities, Our Graves lemezükkel ismertem meg. Azóta kijött pár anyag tőlük, de a Nothing From No One volt számomra a legerősebb alkotásuk. A szövegek nagyon mély szociális, társadalmi és politikai állásfoglalást tartalmaznak, ami egy dühös, agresszív hangzással párosul. A stílusukban nem sok hitelesebb zenekart ismerek, mégis a hasonló bandák mellett méltatlanul alulértékeltek maradtak. Nekem ez az egyik kedvenc lemezem, ami sűrűn fel is bukkan a lejátszási listámon.
Első hallgatásra beleszerettem ebbe a zenekarba. Fogós témák, iszonyat jó szövegek és Damien Moyalnál kevés karakteresebb hangú énekes van a hardcore punk szcénában. Tökéletesen ötvözik a dallamos hangzást a gyors, feszes hardcore punk témákkal; egyensúlyban tartva az éneket, a csordázást és az arcodba üvöltést. Tökéletes hangolódó zene a próbákra, míg leérek biciklivel a terembe.
Ami másnak a Jane Doe, nekem az az Axe to Fall. A Dark Horse-nál erősebb és dühösebb lemezkezdést és a Wretched Worldnél keserűbb és szívszorítóbb befejezést még nem hallottam. Ez a lemez egy tökéletes érzelmi hullámvasút – néhol melankolikusabb, elszállós, a következő pillanatban pedig a legsötétebb mélységekbe visz. Nekem ez a 10/10-es Converge-lemez.
A Daft Punk azon kevés elektronikus zenék egyike, ami – mióta a Da Funk klipjét láttam a TV-ben tizenévesen – újra és újra előkerül a lejátszási listámon. Ez a lemez a 2007-es koncertjük élő felvétele, amin az addigi számaikat mashupolják. Nincs elkapcsolási faktor, csak az az érzés, hogy basszus, ezt de jó lett volna élőben látni! Így, hogy idén feloszlottak, erre már nem valószínű, hogy lesz lehetőség, de a reunionig ez a lemez néha elrepít egy bulijukra.
Az ETID az a zenekar, ami nekem viszonylag lassan ütött be. Egy-egy számukat szerettem, de sose voltam oda értük. Na ez a lemez megváltoztatott mindent! Mikor kijött, teljesen beszippantott, szinte nem is hallgattam mást hetekig. Ezt a lemezt időről időre előveszem és még mindig nem vesztett a fényéből, sőt mindig más szám az aktuális kedvencem róla.
A nemrégiben elhunyt Louie Knuxxot hallgattam, akinek a lemeze után bedobott egy számot a Spotify JJ-től, aki nem más, mint a Deez Nuts frontembere. Annak idején volt egy rap projektje Louie Knuxxszal közösen, ami Grips and Tonic néven futott és imádtam. Ez a lemeze is beragadt. Jó beatek, jó flow, ha kevésbé mainstream rapzenét hallgatnál minden aktuális klisével – de jó értelemben -, ez a lemez megér egy esélyt.
Black metalból én inkább az új vonalú zenekarok híve vagyok, mint például a Wolves in the Throne Room. Szeretem, ha egy lemez jól szól, atmoszférát teremt és tudok azonosulni a hangulatával – a Primordial Arcana pedig megfelelt az összes kritériumomnak. Az őszi borongós playlistre instant felkerült. Borús, esős időben, utazáshoz és a világ elátkozásához tökéletes lemez.
Teljesen véletlenül akadtam rá erre a zenekarra. A Daft Punkkal volt egy közös fellépésük a Madison Square Gardenben, ahol nem egymás után, hanem konkrétan egyszerre játszottak. Pislogtam is nagyot, hogy mi ez a zenekar, sosem halottam róluk… Kiderült, hogy egy francia indie rock-banda, ami már vagy ’93 óta létezik. Hatalmas zenélések vannak a lemezeiken, és annyira pozitív a vibe-ja, hogy bármennyire rossz napom volt, felraktam a lemezüket és egyből jobb kedvem lett! Mikor nyugisabb zenére vágytam a nyáron, akkor kb. csak őket pörgettem.
Szerettem volna az új lemezét felrakni a listára, de sajnos nem hozta a hozzá fűzött reményeimet. (Először azt gondoltam, jóra kell hallgatnom, vagy csak épp nem tudok azonosulni a hangulatával… na mindegy is.) Az End of Suffering cserébe egy olyan lemez, amit kb. rongyosra hallgattam/hallgatok. A Gallowstól a Pure Love-on át Frank mindig valami olyat tett le az asztalra, ami mellett nem tudtam elmenni. Mikor a Pure Love feloszlása után ezzel a formációval kihozta a Blossomot, kilóra megvett. A kezdeti Gallows hangzásvilágát idézte, agresszív, nyers punkzene volt, ami utána a Modern Ruinon már dallamosabb, de keservesebb irányba formálódott, majd ez a lemez már egy slágerbomba volt, mégis képes megtartani elődei keserű, dühös, punk attitűdjét.
Balázst és a Satellest idén még a következő helyeken lehet megnézni élőben:
november 10. – Budapest, A38 Hajó (+ Enter Shikari – sold out)
november 12. – Debrecen, Víztorony, Bali Dávid – Kisterem könyvbemutató (+ The Devil’s Trade – zenekari felállás)
december 18. – Budapest, Dürer Kert (+ Téveszme)
Fotó: Horpáczi Dávid
